DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Pap János egy gondolatára szeretnék visszatérni. Azért nem előbb nyomtam gombot, mert láttam, hogy Lezsák képviselőtársam van szóláson, és ismert, hogy a Duna-Tisza-közi homokhátság sanyarú sorsát illetően többször emelt szót. Ennek kapcsán kell mindenképpen azért arra a gondolatra visszatérni, miszerint a víz ott jó, ahol van.
Nem csak az ember - és valószínűleg ez nem parlamenti vitára tartozó kérdés - az az élőlény, amelyik folyamatosan alakítja és átalakítja a környezetét, beleértve ebbe a vízjárások lehetőségét is; elég, ha a hódra utalok; ami azt jelenti, hogy az a fajta meggondolás, amelyik a keretirányelvet úgy értelmezi, hogy a víz ott jó, ahol van, bizony meglehetősen bekorlátozza az ember működési lehetőségét és életterét. Azt gondolom, hogy ilyen nemkívánatos és egyébként a vízkeretirányelvben ilyen formában benne nem lévő gondolatokkal nem lenne helyénvaló korlátozni azokat a lehetőségeket, ami egyébként számunkra nemcsak adottság, hanem kötelezettség is. Nevesen, például a Duna-Tisza-közi homokhátságon élők helyzete adott esetben az ottani jelenlegi vízviszonyoknak egy olyan megváltoztatását igényli, amely egy korábbi állapotok szerinti vízviszonyok visszaállításában mutatkozik meg.
Azt gondolom tehát, hogy az ember környezetalakító hatását teljesen kizárni a környezet védelme érdekében nem lenne más, mint az emberi élet tagadása. Ez pedig nem hiszem, hogy nekünk feladatunk lehetne, és nem hiszem, hogy az Európai Unió bármelyik irányelve értelmezhető lenne ilyen formában.
Köszönöm.
