KORÓZS LAJOS

Full text search

KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS, a szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A szociális bizottság a múlt hét szerdán délután megtárgyalta az idevonatkozó törvényt, általános vitára alkalmasnak találta ellenszavazat nélkül; néhány képviselőtársunk tartózkodott a szavazáskor.
Többen említették, többek között államtitkár úr is, hogy az elmúlt évben, közel egy évvel ezelőtt egy országgyűlési határozat született. A határozat tartalmával én nem kívánok foglalkozni, csupán meg szeretném ismételni a bizottsági ülésen általam elmondottakat. Ez az országgyűlési határozat foglalkozott különböző állami szervezetek feladataival, és a felsorolt pontok közül egyetlenegy pont az, amelyik a határozat szerint arra kéri a kormányt, hogy alkossa meg a távoltartó rendelkezéseket. Ezenkívül a kormánypárti oldal hangot adott abbéli véleményének, hogy tájékozódván tudjuk, hogy különböző állami szervezetek már sok mindent tettek ebben az ügyben, többek között az ORFK, amely a saját képzési programjába beillesztette a családon belüli erőszakot, és az úgynevezett vezetőképző, továbbképző tanfolyamaikon ezt mint tananyag oktatják. Ezen túlmenően a DADA-program képzési programjába beilleszkedett, amely esetében egy több évtizedes programról van szó. Ezen túlmenően a telefontanút - amely az ORFK régen elindított programja volt - kiterjesztette a családon belüli erőszakra is, és visszajelzések szerint ez rendkívül sikeres akciója volt a rendőrségnek.
Ez a törvény az állam cselekvő magatartását hivatott demonstrálni. Ezen túlmenően meg kell állapítsuk, hogy a törvény nem önmagáért való dolog, rendszerint a társadalom az, amely a törvényalkotókból a törvényt kikényszeríti. Itt kicsit másról van szó, hiszen éppen a társadalom az, amelyik az elmúlt időszakban talán nem foglalkozott súlyának megfelelően ezzel a tárgykörrel, és a politika, illetve a civil szféra valahol egymásra talált néhány évvel ezelőtt, és ott fogalmazódott meg az az igény, hogy egy ilyen jellegű törvény, amely most itt előttünk van, megalkotásra kerüljön.
Többen említették, hogy nem szokványos az a fogalmi apparátus, amellyel a törvény dolgozik, annál is inkább, mert erre nem volt eddig példa, Európában sem gyakori, tudomásom szerint Közép-Kelet-Európában Magyarország lesz az első olyan ország, amelyik ilyen témában törvényt alkot. A családon belüli erőszaknak mint fogalomnak a definiálása is rendkívül fontos dolog volt. Tudjuk, hogy többen ellenérzésüket fejtették ki ezzel kapcsolatosan. Én mégis azt gondolom, hogy a szélesebben értelmezett hozzátartozói kör talán jobban lefedi azt a közeget, amelyben alkalmaznunk kell a későbbiek során, ha elfogadásra kerül ez a törvény. Nagyon fontos, hogy a bántalmazás is különböző esetekben fordulhat elő. Igyekszik a törvény pontosan definiálni, hiszen a bántalmazásnak rendkívül sok fajtája lehet a testi erőszaktól a szóbeli erőszakig, a lelki erőszakig, a szexuális erőszakig, a gazdasági erőszakig; nem is kívánom az összeset felsorolni, valószínűleg nem is tudnám, mert egy más helyzet, egy más fogalom megalkotását tenné szükségessé.
Ellenzéki képviselőtársaink megfogalmazták azt, hogy nem látják a törvényben viszont a múlt évben elfogadott országgyűlési határozat pontjait, illetve a pontjaira adott kormányzati választ. Nagyon fontosnak tartották - ezt mi is támogatjuk -, hogy a későbbiekben a hozzá kapcsolódó rendelkezések megalkotásánál a civil szférát változatlanul vonja be a kormány, illetve az illetékes tárcák. Az általános vitára való alkalmasságot az ellenzéki képviselőink többsége megszavazta, de azt is elmondták, hogy a törvény elfogadását csak akkor tudják támogatni, ha a részletes vita után a módosító indítványaik elfogadásra kerülnek. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť