DR. CSÁKABONYI BALÁZS

Full text search

DR. CSÁKABONYI BALÁZS
DR. CSÁKABONYI BALÁZS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! A legfőbb ügyész megkeresésében az Országgyűlés elnökénél indítványozta, hogy Keller László országgyűlési képviselő mentelmi jogát az Országgyűlés függessze fel, mivel álláspontja szerint megalapozottan gyanúsítható hivatali visszaélés bűntette és személyes adattal visszaélés bűntette elkövetésével.
Az indítvány egy tényállást is tartalmaz, amelyben azt állítja, hogy a Fauna Rt. feljelentése alapján indult maga az eljárás: Keller László közpénzügyi államtitkár 2004 márciusában a somogyi földművelésügyi hivataltól kért be adatokat vadászati naplókkal kapcsolatosan, később pedig egyéb helyekről is adatokat kért be. Mindezekkel az alapos gyanújuk szerint Keller László két törvényi tényállást is megvalósított, ezért indítványában kéri az Országgyűléstől a mentelmi jog felfüggesztését.
A mentelmi bizottság meghallgatta Keller László képviselő urat, aki meghallgatása során előadta, hogy ő közérdekű bejelentés alapján indított vizsgálatot, továbbá ellentmondásosnak tartotta a legfőbb ügyész indítványát, mivel az a tényeket mellőzve konkrét utalást nem tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy hol sérültek meg a személyiségi jogok. Elmondta például, hogy az ÁPV Rt.-től adatokat egyáltalán nem is kapott. Az indítványt politikailag motiváltnak minősítette, mentelmi jogával kapcsolatban pedig közölte, hogy azt a bizottság, illetőleg az Országgyűlés döntésébe utalja.
Tisztelt Országgyűlés! Az igennel szavazók álláspontja nem kapott többséget. A nemmel szavazók álláspontjukat elsősorban arra alapítják, hogy egy másik eljárás is folyamatban van a mentelmi bizottság előtt, mégpedig egy vagyonnyilatkozati eljárás, így áthallások vannak a két ügy között, és bizonyos tekintetben Polt Péter legfőbb ügyész érintettnek tekinthető abban az ügyben, ami a Somogy megyei vadászattal kapcsolatos adatok beszerzésére irányul.
Mindezekre való tekintettel a megítélésünk szerint kormányzati és képviselői munkájával összefüggő tevékenységi körben eljáró Keller László ilyetén történő gyanúsítása politikailag motiváltnak minősíthető, ezért erre a politikai motívumra való tekintettel a bizottság azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy a mentelmi jogot ne függessze fel.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť