DR. HÖRCSIK RICHÁRD
DR. HÖRCSIK RICHÁRD
DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Négyszáz éve, az 1605. április 17-től 20-ig tartott szerencsi országgyűlésen választották fejedelemmé Bocskai Istvánt. E jeles történelmi esemény kapcsán, úgy vélem, e Ház falai között is meg kell emlékeznünk arról a fejedelemről, akit kortársai csak magyarok Mózesének neveztek. Már csak azért is ezt kell tennünk, mert Bocskai azon kevés magyar politikusok közé tartozik, akinek az ország határain kívül is szobrot állítottak, Európa egyik politikai központjában, Genfben, de nem is akárhol, hanem a reformáció monumentális emlékművénél, ahol olyan történelmi személyek szomszédságában vésték kőbe alakját, mint Orániai Vilmos vagy Cromwell Olivér. Ez is mutatja, hogy alig kétéves uralkodása során olyat alkotott, amit a kontinens és a világ protestantizmusa négyszáz éven keresztül nem felejtett el, hanem ma is mint “defensor religionis”-t, a vallás védelmezőjét tartják számon.
Bocskai István gondolkodásának és tevékenységének két pillére volt. Az egyik a patria, a másik a religio, azaz a haza és a vallás, amit a libertas, azaz a szabadság eszméje fűzött össze. Azok közé tartozott, akinek politikájában a haza szabadsága és a vallás szabadsága nem ellentétként jelent meg, és nem játszotta egyiket ki a másikkal. Hitte és cselekedte: csak egy független ország tudja biztosítani a vallásszabadságot, s ha ez már megvan, az pedig a nemzeti önállóságot serkenti. Ma is vállalható program ez.
Bocskai nehéz helyzetben vette át az ország irányítását, két pogány között kellett, hol a némettől, hol meg a töröktől függetlenségünket megőrizni. A magyar társadalomban ez csak kevés államfőnek sikerült, de neki igen. Gondoljunk csak bele, micsoda felelősség kellett ahhoz, hogy szembeszálljon a Habsburg-uralommal! Egyik kortársa sem tette meg - ő megtette. De ahhoz is merészség kellett, hogy a szultánt szövetségesnek tekintse. A koronát elfogadta tőle, de sohasem tette a fejére. Gerince sem az egyik, sem a másik előtt nem hajlott meg, pedig nagy volt a nyomás és a kísértés.
Felvetődik a kérdés, hogy honnan volt mindehhez ereje Bocskainak. Mi volt a forrása, mi volt a titka politikai éleslátásának? Nos, nem más, mint ami őt igazán államfővé formálta: a kálvini bibliás hit és útmutatás és az isteni kiválasztottság erős tudata. Ez az, ami nemcsak őt, hanem Orániai Vilmost vagy Cromwell Olivért sikeres európai politikussá emelte. Az a kálvini útmutatás adott irányt, ami így hangzik: az Isten olykor az ő szolgái közül támaszt valakit, hogy szabadítsa fel az igazságtalanul elnyomott népet, ahogyan megszabadította Isten az ő népét Mózes által. Tehát nem véletlenül tekintették a kortársai Bocskait mint a magyarok Mózesét. Egyébként erre meg is volt minden okuk, hiszen Bocskai volt az első és máig egyetlen szabadságharc vezetője, amelyik győzelemmel ért véget.
Tisztelt Ház! De ez a mély biblikus hit felruházta egy másik követendő erénnyel is, hogy tudniillik a történelmünk során először ő vette emberszámba az akkori politikai elit által lenézett hajdúkat vagy székelyeket, akik csak az Aranybulláig vagy Werbőczyig meg saját zsebükig láttak. Bocskai viszont a kálvini ellenállás bibliai tana alapján közös elhivatottságban érezte magát egynek velük. A reformáció annak idején nemcsak a hitbeni, hanem az abból következő társadalmi modernizációnak is megnyilvánulása volt. Bocskai nem volt reformátor, de olyan református politikus, aki ennek a hitnek a szabad terjedését vívta ki Magyarországon az 1606-os bécsi békekötésben, ami először biztosította hazánkban a vallás szabad gyakorlatát. Ezzel nemcsak a nemzet fejlődésének az ügyét szolgálta, hanem egész Európáét, s érdemelte ki “a vallás védelmezője” megtisztelő címet.
Tisztelt Ház! Bocskai alakja ma is dacol az idővel a genfi emlékművön, balja díszes szablyán nyugszik, jobbján fejedelmi jelvényként tollas buzogányt tart. Hitvalló tekintettel néz, mint aki vallja minden időben az odavésett jelszavát: hitünknek, lelkiismeretünknek és régi törvényünknek a szabadságát minden aranynál följebb becsüljük. Illyés Gyula 1946-ban Genfben járván büszkén fedezte fel a szablyás Bocskait, és nem véletlenül jutott arra a megállapításra, hogy Kálvin nélkül s az ő eszméit terjesztő Bocskai helytállása és toleranciája nélkül a mai magyarság nem lenne az, ami, hanem más és sokkal szegényebb.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
