DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csatlakozom azokhoz, akik örülnek ennek a törvényjavaslatnak az idehozatala alkalmából. A téma nagyon érdekes, időszerű, elegáns, mégis olyan időszerű és olyan elegáns, hogy ezt már érdemes tényleg nagyon jól csinálni. Ami a kezünkben van, az ígéretében egészen jó - ígéretében.
A preambulumot szinte kőbe lehetne vésni, ilyesmik vannak benne, hogy a szolidaritáson alapuló, az öntevékenység, a személyeknek és közösségeknek mások javára ellenszolgáltatás nélkül végzett önkéntes tevékenysége.
(18.50)
Aztán később: a társadalom előtt álló feladatok megoldásában, a közcélok érdekében. Nem is folytatom, olyan szép, hogy esetleg elsírjuk magunkat örömünkben. Nagyon jó!
Ami aztán utána jön, a paragrafusok, tisztelt Országgyűlés, tisztelt miniszter asszony, azok bizony úgy járulnak ehhez hozzá, hogy az olvasónak és az alkalmazónak nagyon sok feladata volna, hogy ez a dolog összeálljon. Először is megérthető legyen, összeálljon, aztán úgy alkalmazódjon a magyar társadalom és a meglévő törvények rendszeréhez, hogy valóban kijöjjön belőle az az optimum, ami, ismétlem, ígéretében benne van ebben a gondolatban.
Én odáig megyek, hogy filozofálhatok is egy percig, nemde? Itt arról van szó - én így is olvasom -, hogy jobb adni, mint kapni; Biblia, költészet - hogy honnan jön? -: jobb adni, mind kapni. Az önkéntes ad; önkéntes, mert ha kényszerítve volna, akkor már nem ad, hanem akkor egy olyan tranzakciót folytat, amit valaki rákényszerít, vagy akár a piaci csere elvárásának folyamán teszi. Aztán az, hogy ezt a folyamatot hogyan fogjuk meg abban a kontextusban: amit képviselőtársaim említettek, legelsősorban Horváthné Stukics Erzsébet, aki a nonprofit és a nyereségérdekelt tranzakciók valamiféle összefüggését említette, s ennek az igényét, a hiányt, hogy ez megvilágosodjon. Béki Gabriella képviselő asszony nagyon helyénvalóan utalt arra, hogy nézzünk bele a civilizált világba, hogy bizony igen sok országban igen hatásosan ezzel foglalkoznak.
Hadd jelentsem, tisztelt Országgyűlés, hogy nem is annyira törvényhozások, hanem a társadalomnak a szakirodalomban ennek a témának, igen, könyvespolcokra és ezer meg ezer tanulmányra terjedő irodalma van. Ezt onnan is mondhatom, hogy is mondjam szerényen, mert van egy olyan társaság, ami 1968-ban alakult, az Association for the Study of the Grants Economy - amit úgy fordítok magyarra, hogy a juttatások közgazdaságának a tanulmányozási intézménye, aminek én most már tíz éve elnöke vagyok -, amely egy világszervezet, nemcsak egy öncsodáló szervezet, hanem százával jelennek meg tanulmányok, s konferenciák szerte a világban. Ha majd ezzel a témával behatóan foglalkozik Magyarországon valaki, nem kell szűzföldet kapálni vagy ásni, mert van hova menni, és olyan jó volt hallani, hogy Béki Gabriella képviselő asszony fölhívta erre az Országgyűlés figyelmét.
Ezekben a tanulmányokban most már több mint 40-45 éves gyakorlat vagy tapasztalat van különböző országokban. Nagyon fontos fejlemény volt meghatározni, megmérni, hogy mennyi is az az önkéntes juttatás - a juttatás szót használom -, s mennyi annak az értéke. Igen jó, kívánatos az, hogy az előterjesztő, a kormány ad számokat és azt, hogy igen, az értéke 35 millió munkaóra, 18 milliárd forint. Ezek a számok bármennyire hozzávetőlegesek is, jobb, mint ha nem volna, hiszen bizonyos arányérzéket ad az olvasónak. Hogy ez a juttatás forintban mit jelent, nem is nagyon fontos ebben a pillanatban, ilyen korai stádiumában az egész munkának tudni, de legalább fejezzük ki az igényét, hogy valamikor majd valakik a juttatás értékét is kifejezik.
Engedtessék meg, hogy jelentsem, hogy a világirodalomban vannak ilyen tanulmányok, s vannak az olyan országok, amelyekben a GDP, tehát a nemzeti össztermék egyharmadát gondolják, hogy a juttatások közgazdasága révén jut a juttatótól a juttatotthoz. Vannak, akik ezt vitatják, és azt mondják, hogy ez kevesebb. Vannak ilyen viták például, hogy a kormányzat rákényszeríthet valakit arra, hogy juttasson, persze akkor az már nem önkéntes, amiről ez a törvény szól. Szóval, az egész téma rendkívül érdekes.
Hiányzik - hogy néhányat említsek, tisztelt Országgyűlés - az az analitikai, számításbeli szimmetria, ami rendelkezésre áll. Szó van terjengősen - talán nem terjengősen, hanem terjedelmesen - ebben az okmányban a fogadóról, a fogadó szervezetről. Itt nem valami kocsmáról van szó, hanem fogadó az, aki elfogadja, megkapja, úgy mondanám én ezt, hogy a támogatott. Most erről a személyről vagy intézményről ismételten szó van, de erre a másikra csak utalás van, sosincs kifejezve, amit én úgy mondanék, hogy ha fogadó van, akkor van támogató is. Talán ez szimmetriát vagy valamilyen mértéket, arányérzéket ad annak, aki a témával foglalkozik.
Ha ezen a gondolatsoron továbbmegyünk, jó volna azt kifejezetten kifejezni, hogy az önkéntesség, tehát a korlátok közé szorítása az egész dolognak újraminősíti az egész dolgot, és akkor már nem önkéntes. Van az ezzel foglalkozó irodalomban olyasmi, hogy a kényszerített támogatás. Béki Gabriella képviselő asszony utalt arra, hogy persze a régi magyar világban, 20-30 évvel ezelőtt a társadalmi munka egy ilyen elvárt, majdnem kényszerített önkéntesség volt, néha különböző árnyalatai voltak ennek, nagyon kényszerített vagy kevésbé. Amikor a sztálinista világban ipari munkásként mindenkitől elvárták, hogy valami ilyet csináljon, akkor én bölcs voltam, mert akkor én sakkoztam. Nos, mindenkinek van erről tapasztalata.
Én azt tanácsolom ennek a törvénynek az analízise kapcsán, hogy ezeket a fogalmakat jó volna szisztematikusan meghatározni, és amit csak lehet, mérni. Ebben az esetben aztán odáig eljutunk, hogy rájövünk, hogy ebben az önkéntes juttatásban a juttató is nyer, nemcsak a juttatott. Tehát, ha én adok 1 milliót vagy mennyit; az sok, annyi nincsen nekem… - ha adok 100 ezer forintot valakinek, aki azt a 100 ezer forintot megkapja, annyival gazdagabb lesz, de én se leszek 100 ezer forinttal szegényebb, mert úgy érzem, hogy a juttatás olyan sok örömöt, gyönyörűséget okozott nekem, hogy azért én nem vagyok 100 ezer forinttal szegényebb. Szóval, van egy ilyen analitikus dolog, ami már bizonyos mértékig pszichológiai. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) De jó lenne, ha a mérés a törvényhozó látókörébe kerülne.
Azzal fejezem be, elnök úr, hogy ez egy olyan érdekes téma, hogy szeretném, jó volna, ha az általános vita folytatódna, mert úgy érzem, hogy több módosító javaslat is megszületne akkor.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
