FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA

Full text search

FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA
FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Képviselői hozzászólásomban részben a vitában már elhangzottakhoz szeretnék én is kapcsolódni, és nem hallgatom el, hogy jelentős mértékben igyekszem ezt tenni a civil szervezetek szempontjából. Miniszter asszony az expozéjában említést tett róla, többen ugyancsak, hogy ennek a törvénynek az előkészítése, azt hiszem, nem mondom rosszul, példa nélkül való a magyar parlament gyakorlatában.
(18.40)
Ezt hadd idézzem röviden vissza: az önkéntes tevékenységről szóló törvényjavaslatot ugyanis civil szervezetek, civil szakemberek kezdték előkészíteni kormányzati megrendelésre, ha jól tudom, felkérésre, kormányzati egyetértéssel, de a törvény-előkészítő munka civil szervezetek, civil szakemberek körében történt. Nem tudom pontosan visszaidézni, de hogy hat változata volt ennek a törvényjavaslatnak még ebben az előkészítési szakaszban, az egészen biztos. Számos fórumon vitatták meg a törvényjavaslatot, mellé háttértanulmányokat készítettek, komoly szakmai munkát végeztek. Tehát a társadalmi vita - ha úgy tetszik - nemcsak egy, a közigazgatásban elkészült törvényjavaslatról folyt, hanem annak előtte a civil szervezetek körében.
Ezek után - mint ahogy miniszter asszony is említette - úgymond egy kész javaslatot tettek le a civilek a minisztérium asztalára, majd ezek után, ha úgy tetszik, ha mondhatom így, a “hivatásos”, a profi jogszabálykészítők a közigazgatásban folytatták tovább a munkát.
Azt hiszem, nem hallgathatjuk el ebben a vitában - és nem a vita kedvéért, hanem éppen a megegyezés kedvéért nem hallgathatjuk el ebben a vitában -, hogy a civilek által készített törvényjavaslat és utána a közigazgatásban továbbkészített, továbbformált törvényjavaslat között azért van jelentős különbség. Más szempontok is előtérbe kerültek, más felfogás került előtérbe a közigazgatási munka folyamán, a közigazgatási egyeztetésben, és akkor, amikor visszakerült a törvényjavaslat előkészítése ugyancsak a nyitott jogalkotás keretében az eredeti, a normál kerékvágásba, és újrakezdődtek, folytatódtak az egyeztetések az érintettekkel, a civil szervezetekkel, az érdekképviseletekkel és mindazon társadalmi szereplőkkel, akiket ez a törvényjavaslat érint, akkor támadtak nézetkülönbségek, amelyek jó része, úgy tudjuk a tapasztalatokból és a megnyilvánulásokból, megoldódott, de maradtak nyitott kérdések, amelyekre Béki Gabriella képviselő asszony is utalt.
Azért idéztem most fel ismételten ezt a folyamatot, mert úgy gondolom, hogy mindannyiunk számára fontos, hogy ne csak példa nélkül való legyen ez a dolog, hanem példaszerű is, és senkinek ne legyen rossz szájíze majd akkor, amikor a végszavazáskor reményeim szerint közösen itt, a parlamentben elfogadtunk egy olyan törvényt, ami mindenki számára megnyugtató lesz.
Én is úgy vélem, hogy ma még nem biztos, hogy ott tartunk, hogy a most az asztalunkon lévő törvénytervezet az a megnyugtató változat, ami mindenki számára elfogadható lesz. Anélkül, hogy a részletekbe belemennék, azért hadd említsek néhány olyan kérdéskört én is, amire tudom, ismerem már természetesen a szakemberek válaszát, de azért még ott a kisördög, ha szabad így mondanom, hogy nem lehetséges-e, hogy mégis van abban igazság, amit azok a civil szakemberek és előkészítő szervezetek mondanak, akik ezt a munkát elkezdték.
Említettek már képviselőtársaim többet ebből, ha most megengedik, hármat-négyet azért hadd hozzak még elő. Ez a bizonyos fogalommeghatározás, mármint az önkéntesség fogalmának a meghatározása általában, ami való igaz, hogy a preambulumban benne van úgy, ahogy Béki Gabriella képviselő asszony azt idézte, és való igaz, hogy a törvényjavaslat indoklásában egyértelműen tisztázza, hogy azáltal, hogy bevezetjük a közérdekű önkéntes tevékenység fogalmát, nem helyezzük úgymond jogon kívül az egyéb önkéntes tevékenységet, de nem biztos, hogy egy preambulumban elhelyezett mondat - mondom én is, illetőleg az indoklás, amit csak ilyenkor ismerünk, a jogalkalmazó, majd ha már törvény lesz a törvényjavaslat, nem fogja használni - megfelelő biztosítékot jelent. De megértést kérek vagy kérhetünk saját magunktól talán abban is, amire ugyancsak a civil szervezetek utaltak, hogy miközben egyfelől szűkít a törvényjavaslat, másrészről jelentősen bővít, mert valóban az igény a civil szervezetek, a civilség oldaláról jött, és a most kezünkben lévő törvényjavaslatban a fogadó szervezetek köre meglehetősen kiszélesedett ahhoz képest, ami kezdetben a civil szervezetek köre volt.
Azt, hogy a kedvezmények, a különös védelem ne a civil szervezetek teljes körére legyen érvényes, elfogadom, tehát az, hogy közhasznú szervezetekhez több olyan anyagi juttatás, kedvezmény jusson, amelyeknél az átláthatóság fontos, azt hiszem, hogy helyes, azt, hogy az intézményi kör oly mértékben kitágul, és akár kimondjuk, akár nem, de van a törvényjavaslatban a fogadó szervezetek között egy olyan kör is, amely nem kizárólag nonprofit fenntartó, közszolgálatot ellátó intézménye, hanem nyereségérdekelt fenntartó, közszolgálatot ellátó intézménye is, itt már lehetnek kérdések, bár tekintettel arra, hogy a juttatások nem olyan mértékűek, hogy valóban gondolhatnánk arra, hogy ezek alkalmasak illegális munkavégzés leplezésére, ezzel együtt ez már egy sikamlós terület.
Tehát itt is, úgy érzem, érdemes még gondolkodni, és csatlakozom ezzel az előttem szóló képviselőtársaimhoz is. Nem is említek többet, hiszen még lesz erről módunk beszélni a részletes vitában is. Mindössze arra térnék vissza, amivel elkezdtem, hogy annyira szép volt ez a folyamat, azt hiszem, annyira fontos dolog, hogy egy törvény úgy jöjjön létre, egy törvényt úgy alkossunk meg, hogy a törvényhozó és az érintettek ebben egymással folyamatos párbeszédben vannak, és annyira jó érzés itt, a parlamentben a mai napon is, hogy van egy törvényjavaslat, amit békében tárgyalunk, hogy talán érdemes, mindannyiunknak érdemes arra figyelmet fordítani, hogy mindazokat az akceptálható észrevételeket, amelyek még vannak, igyekezzünk úgy megfogadni, hogy azonközben természetesen ne borítsuk fel az előttünk lévő jogszabálytervezet saját szerkezetét, saját felfogását.
Ha ez sikerül, akkor azt hiszem, hogy tényleg megtörténik az, amire Pettkó úr utalt, hogy mind a négy parlamenti párt netán elfogad újra egy, a civil szervezeteket érintő fontos törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť