HALMAI GÁBORNÉ

Full text search

HALMAI GÁBORNÉ
HALMAI GÁBORNÉ, a társadalmi szervezetek bizottsága, valamint a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Kérem, tegye lehetővé, hogy a társadalmi szervezetek bizottsága és a kulturális bizottság véleményét is ismertessem.
Mindkét bizottság tagjaként azt tapasztaltam, ez a törvény ugyanúgy, ahogyan korábban a nemzeti civil alapprogrammal foglalkozó törvénytervezet is, a parlamenti patkó mindkét oldalán jó fogadtatásra talált. Ennek nyilvánvalóan az is oka, hogy a civil társadalom Magyarországon is 1989 óta két komoly változáson ment át. Az egyik a mennyiségi változások időszaka volt, és ma már a minőségi változások szakaszában vagyunk, ami azt jelenti, hogy a civil szervezetek nemcsak nagy számban vannak jelen Magyarországon, hanem komoly szerepvállalásuk van a társadalmi kohézióban, a különböző társadalmi szerepvállalásokban. Ezért is volt szükség arra az előző évek folyamán, hogy először lehetőség szerint a működésüket tegye stabillá. Ezért volt szükség arra, hogy működési támogatást tegyen lehetővé a nemzeti civil alapprogramon keresztül. Ma, amikor az elismertetésük másik szakaszában vagyunk, fontos azt is tisztázni, hogy a civil szervezetekben folyó vagy a civil szervezetek által más szervezeteknek biztosított önkéntes tevékenység a társadalmi helyére kerüljön.
Ha megnézzük, más országokban hogyan foglalkozik ezzel a szabályozás, egyrészt azt látjuk, hogy a hozzánk hasonló közép-európai országokban ugyanígy, ebben a szakaszban szabályozzák, ugyanakkor Angliában, Franciaországban minden más munkajogviszony mellett ma már természetes az, hogy az önkéntes közérdekű civil tevékenység elismerődik.
A mi törvényjavaslatunknak tehát azon túl, amit a miniszter asszony is említett, hogy közel 400 ezer fő esetében ennek a társadalmi megbecsülését adja, vannak komoly eredményei, például az, hogy pontosan tisztázza a fogalmakat. A civil szervezetek egy része úgy dolgozik, hogy egymás számára hasznos tevékenységet végez, de elsősorban a saját körében; egy másik csoportjuk már közhasznú, közérdekű tevékenységet is végez, és ezt teszi önkéntes munkában; van egy harmadik szakasz, amely ezt ma már feladatátvállalásként is megteheti. Mi most erről a középső szakaszról beszéltünk, ahol tehát önkéntesen, a köz érdekében ajánlják fel az emberek a társadalmi munkájukat.
Nagyon fontos, hogy ezt az adójogszabályokban, a járulékoknál pozitíven ismerje el a társadalom. Ugyanakkor az is fontos, hogy mindkét fél számára, tehát a fogadó szervezetek számára is ad biztosítékot, garanciát és magának az önkéntes munkát végzőnek is biztosít ilyen garanciákat, hiszen a fogadó szervezetnek tudnia kell, ha valaki önkéntes munkában is végzi a tevékenységét, ugyanolyan képesítési feltételek tartoznak hozzá, ugyanúgy rendelkezésre kell állnia szaktudásban és a felelősségvállalásban is. Ugyanakkor a másik oldalon, ha e tevékenysége körében baleset éri, vagy ezzel a tevékenységével kapcsolatban juttatást kap, akkor fontos, hogy ezt a társadalom elismerje.
Mindez mind a két bizottságban pozitívumként hangzott el. Két kérdés körül csoportosultak a megmaradt kérdőjelek. Az egyik az, amit a miniszter asszony is említett, hogy csak alaptevékenységi körre terjedjen-e ki az önkéntes tevékenység. Itt sokkal fontosabb az alaptevékenység és a nem alaptevékenység helyett azt a fogalmat bevezetnünk, hogy közhasznú, közérdekű tevékenység vagy profitérdekelt. Ez a szabályozás azt mondja, hogy a közérdekű szervezeteknél alaptevékenységben végzett tevékenységre terjed ki.
Egy másik kérdés is felmerült: a fogadó intézmények felsorolásának általános megfogalmazásban kell-e előkerülnie a törvényjavaslat kapcsán, vagy felsorolásszerűen. A tervezet felsorolásszerűen hozza ide ezeket a szervezeteket. Ezt valóban még az általános vita szakaszában pontosítani kell, hogy így mindenki belefér-e ebbe a taxatív felsorolásba.
Mindezekkel együtt mind a két bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta, méghozzá teljes egyhangúsággal.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť