DR. DÁVID IBOLYA

Full text search

DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! 2000-ben, az Antall-kormány megalakulásának 10. évfordulóján Orbán Viktor miniszterelnök úr Lech Walesával, Mádl Ferenc köztársasági elnök úrral együtt, az országgyűlési képviselőcsoportokkal emlékezett az országos jelentőségű eseményről. Ma itt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr méltató szavait is hallhattuk, sajnos kevésbé emelkedett ünnepi körülmények között. Nem tudom, kin múlott az, hogy erre az idén ilyen szerény körülmények között kerülhetett sor.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum elnökeként, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának tagjaként engedjék meg, hogy a rendelkezésemre álló 8 perces időt erre az emlékezésre fordítsam. Ugyanakkor szeretném bejelenteni, hogy a napirend előtti felszólalás után itt, a folyosó szélén sajtótájékoztatót fog tartani Sisák Imre, aki részletesen reagálni kíván majd azokra a kérdésekre, amit a miniszterelnök úr itt elmondott. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Miért nem itt mondod el? - Felzúdulás az MSZP soraiban. - Számos MSZP-s képviselő elhagyja az üléstermet. - Folyamatos, nagy zaj.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Az Antall-kormány nemcsak a rendszerváltozás, hanem kényszerűen a válságkezelés kormánya is volt. Egyszerre hárult rá a demokratikus intézményrendszer és működési feltételeinek megteremtése, a külső kapcsolatrendszer kiépítése és a válsággal fenyegető krízis elhárítása. Az ország lakosságának felfokozott várakozásai és realitásai, és a realitásokkal (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) nem mindig számoló igények, főleg a tulajdonviszonyok, a kárpótlás, az elégtételek terén a kormány indulási helyzetét alapvetően meghatározták. Mindenekelőtt a kormányzáshoz, a kormányzati képességhez szükséges alkotmánymódosítást kellett megalkotni. Aki ismeri azóta az éppen működő kormányok félidős népszerűségi indexét, az tudja, hogy mennyi zűrzavart hárított el a sokak által kifogásolt megállapodás. De elsőnek kellett megteremtenie az ország demokratikus működése érdekében is a magyar hagyományokban gyökerező önkormányzati rendszert.
A tárgyilagos ítélkezők előtt is tudott, hogy a szűkös viszonyok mellett is a kormány mennyi erőfeszítést tett a költségvetési juttatások érdekében, főképp a családtámogatások területén, a valódi önkormányzatiság megteremtéséért, az egészséges élet, a sport, a tornatermek, a sportcsarnokok építése érdekében, a közművek építéséért, telefon-, gáz- és egészséges ivóvízhálózat kialakításáért.
Tisztelt Ház! Az Antall-kormány működése alatt háború folyt déli határaink mellett. Megindult a Szovjetunió felbomlási folyamata, a '91-es puccskísérlet jelezte, hogy ebből hazánkra nézve milyen veszélyek származhatnak. Hála istennek nem így történt. Tőlünk északra is szétvált egy versailles-i konstrukció. Kérem elismerni, hogy hazánkat ilyen körülmények között is világszerte a béke szigetének tekintették, és külföldi pénzügyi körök akkori befektetései ezt a véleményt többszörösen visszaigazolták.
Tisztelt Képviselőtársaim! Antall József és az általa vezetett kormány az elvek kormánya volt. A miniszterelnök és pártelnök határozott kontúrokat szabott politikai irányultságának. Az a magyar hagyományokból építkező, mérsékelt jobbközép elvrendszer és felfogás, a tárgyalókészség és -képesség jellemezte őt, ami történelmünk során kritikus időben egyedül járható útnak bizonyul; éles elhatárolódás a nemzetrontó radikális szélsőségektől, a politikai partnerválasztás eszmények és elvek alapján, egyeztetés, tisztességes párbeszéd mindazokkal, akikkel kell és akikkel lehetséges. Antall József korszakot meghatározó személyisége lett a magyar történelemnek.
Tisztelt Képviselőtársaim! 1990-ben, amikor a kormány megkezdte működését, az államadósság kritikus szinten állt, a rendszerváltoztatás előtti néhány év alatt az államadósság 9 milliárd dollárral emelkedett. 1990-ben Magyarország devizatartaléka 1 milliárd dollár alatt volt. Csődben volt az ország, egy átalakulás iszonyú nehéz folyamata előtt. Azonban volt koncepció és volt prioritás.
(13.50)
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön azt mondta, hogy az Antall-kormány valamit megkezdett, amit tovább kell vinnünk. Nos, mi annak is örülnénk, ha ez a kormányzat az elkövetkező egy évben vissza tudná állítani a családtámogatásnak azt a rendszerét, amelyet az Antall-kormány a legnehezebb körülmények között, 1990-94 között kidolgozott, életben tartott. A gazdasági válság és a csődhelyzet ellenére nem nyúlt az akkori kormány a fennálló családtámogatási rendszerhez, ami az akkori gulyásszocializmus támogatási rendszere volt, mert úgy gondolta, hogy a családok biztonsága érdekében ezt nem teheti meg. Ezért megmaradt az alanyi jogú családi pótlék, az anyasági segély, a szülési szabadság, a gyermekgondozási segély, a gyermekgondozási díj, a gyermeknevelési támogatás. Ezeknek a mértékét nem csökkentette, és nem rontotta le azokat, folyamatosan gondoskodott ezeknek az ellátásoknak az értékkövető fenntartásáról. Aztán új intézkedéseket vezetett be a lehető legnehezebb időszakban: a várandóssági pótlékot, amely a terhesség harmadik hónapjától járt; a gyermekek után járó adójóváírást fokozatosan bevezette, először a fogyatékos gyerekek után, majd kiterjesztette minden gyermekre.
Az Antall-kormány megalkotta a szociális törvényt, de a családtámogatást és a családpolitikát soha nem tekintette szociálpolitikának. Ennek keretében a gyermeknevelési támogatást, a gyetet megnövelt időtartamban, a gyermek hatéves koráig igényelhették az anyák, ez egyfajta főállású anyaságot tett lehetővé. Ezeket az 1995-ös Bokros-csomag megszüntette. Mint ahogy megszüntette, illetve korlátozta a gyermeknevelési támogatást, az adójóváírás kedvezményét, a gyermekgondozási díjat, az alanyi jogon járó családi pótlékot, és jövedelemfüggővé tették a gyes rendszerét. A statisztikai adatok szerint, ha a gyerekek után járó támogatások mértékét az Antall-kormány idejében 100 százaléknak vesszük, akkor ez ma egy gyermek esetén 55 százalék, két gyermek esetén 59 százalék.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az a gondolatsor, amelyet ön itt elmondott, első hallásra azt a képzetet kelti bennem, hogy az önkormányzati pénzek rovására átrendezi a forrásokat, de összességében nem jut több a családoknak.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF soraiban. - Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť