GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az antalli hagyatéknak, elnök asszony, nagyon sok értékes és maradandó darabja van. Én ezek közül különösen sokra becsülöm ennek a hagyatéknak azt a részét, ami arra vonatkozik, hogy a néhai Antall József miniszterelnök úr a tárgyilagosságot tekintette a vitában talán az egyik legfontosabb kritériumnak; a tárgyilagosságot, az ésszerűséget, a mérsékelt hangvételt, a nyitottságot a másik iránt. Azt gondolom, hogy függetlenül attól, hogy ki konzervatívnak, ki szabadelvűnek, ki szociáldemokratának tartja magát, ez egy olyan eleme ennek az örökségnek, amelyet lehet vállalni mindenki számára. Én magam erre törekszem.
Segítene a tárgyszerűség talán abban is, hogy felidézzük, hogy melyikünk mit mondott múlt héten; nem emlékezetből, hanem tárgyszerűen, mert talán Antall József is így tenné. Elővesszük a jegyzőkönyvet, és felolvasunk belőle. Felolvassuk, hogy mit mondtam én, és felolvassuk, hogy mit mondott a legnagyobb ellenzéki párt képviseletében megszólaló frakcióvezető-helyettes.
Szó szerint fogom idézni a 13 óra 20 perc után elhangzott jegyzőkönyvi részletet. “Két nagy hibát lehet elkövetni. - mondtam akkor. - Nagy hibát, ha farkast kiáltunk akkor, amikor nincs. Sokszor figyelmeztetnek engem erre, igazuk van azoknak, akik figyelmeztetnek. Nem jó az, ha akkor is kemény és talán túlságosan is egyértelmű szavakat használunk, amikor ennek még nincs ott az ideje, és minősítünk. De nem lehet nem észrevenni ebben az ügyben, hogy önmagában a jelenség, ha egy roma fiút ér támadás, és ebben a támadásban bakancsos, fekete katonaruhát viselő férfiak és lányok játszanak szerepet, akkor az a reakció, hogy bizony itt a fajgyűlölet által mozgatott és mozdított bűncselekményről van szó, akkor ez önmagában figyelmeztet bennünket.
(14.20)
És nincs ok védeni ezt, nincs ok mentséget találni, és nincs ok lebeszélni bennünket arról, képviselő úr, hogy aggódjunk ilyenkor. Nem többet, csak hogy aggódjunk. Most éppen ezt teszem, képviselő úr.”
Azt mondtam a hozzászólásban, hogy úgy látom, hogy Magyarországon, ha van egy ilyen jelenség, akkor nem lehet nem észrevenni, hogy egyből ez a reakció, és ez a reakció önmagában figyelmeztet bennünket, hogy nem csináljuk jól ezeket a dolgokat.
Ma is vállalom ezeket a mondatokat; olyan valóságos jelenségre utaltam, amelyre a legkézenfekvőbb példa, hogy ebben az ügyben az elkövetést követő napokban nagyon aktív, nagyon intenzív vita folyt: mi történt? És nagyon sok emberben valóban az a kép jött elő, hogy bizony, itt alapvetően előítélet, rasszista előítélet által mozgatott cselekményről van szó. Nem számoltam be többről a parlamentnek, mint hogy fenyegető (Dr. Áder János: Rájátszottatok erre!), fenyegető a demokratikus Magyarország számára, ha egy ilyen jelenség esetén tömegek számára ez az egyetlen lehetséges értelmezési keret. (Dr. Áder János: Erről szó sincs! Ti akarjátok így láttatni!) Szerintem egy visszafogott, korrekt megjegyzés.
Ettől eltérően értékelték önök a helyzetet, hozzáteszem, nem vetettem a szemükre, csak talán az nem tisztességes, frakcióvezető-helyettes úr, hogy egy legalábbis az értelmezést mindenképpen bíró, minden tekintetben mérsékelt fogalmazást ön a vádlottak padjára ültet, és nincs egyébként egyetlenegy megjegyzése sem ahhoz, hogy az ön frakciójának képviseletében nagyon határozott, egyértelmű, valóságosan ítélkező nyilatkozat hangzott el a következőképpen.
13 óra 40-kor vagyunk. Az ön frakcióvezető-helyettesének a szavait idézem szó szerint a jegyzőkönyvből; gondolom, hogy a jegyzőkönyvet hiteles forrásnak tekintjük: “Lehet, és kell is beszélni a cigány fiatalemberrel szembeni gyilkossági kísérletről, el kell ítélni ezen a helyen is. De kérem, szóljon a saját belügyminiszter asszonyának - int engem a frakcióvezető-helyettes úr -, szóljon a saját rendőrségének - hozzáteszem: nekünk nincsen saját rendőrségünk, az lehet, hogy egy másik kormány volt (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) -, hogy akkor ne takargassa ennek a gyilkossági kísérletnek nyilvánvalóan rasszista oldalát.”
Tehát nyilvánvalóan rasszistának ezt a nagyon konkrét gyilkossági kísérletet sem nem a Magyar Szocialista Párt, sem nem a Szabad Demokraták Szövetsége, sem nem a kormány nevében megszólaló képviselők minősítették, hanem - ha és amennyiben jól olvasom a jegyzőkönyvet - Pokorni Zoltán frakcióvezető-helyettes úr. Én egyébként nem kérem, hogy kérjen elnézést. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Zaj. - Dr. Répássy Róbert: Talán a Moszkva téren is őt ünneplik! - Derültség a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget.)
Én valóban azt gondolom, hogy a miniszterelnöknek az a dolga, hogy itt a parlamentben tájékoztassa arról a képviselőket, hogy milyen politikát kíván folytatni. Az a megjegyzés, hogy persze segítené ezt a vitát, ha a legelső bejelentést megelőzően előterjesztéseket osztanánk ki, ez megfontolandó. Azt tudom mondani, hogy tudja, a parlamentben elmondott politikai program még ezzel együtt is, azzal a fogyatékosságával, hogy önt arra kényszeríti, hogy itt válaszoljon rá, lényegesen demokratikusabb, mint ugyanezt a Vigadóban tenni. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Nem emlékszem rá, hogy bármikor is ezt megelőzően - talán az Antall-időkig vissza lehet menni- volt olyan kormány, amely hétről hétre ideállt az Országgyűlés elé, és elmondta, hogy milyen politikát kíván folytatni, egyébként lehetőséget és teret adva a nyugodt vitának, amit itt folytatni lehet. (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Lasztovicza Jenő: Három éve csak beszéltek!) Ezt fogom követni ezentúl is. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Belátom, nem könnyű a dolga az ellenzéknek, hogy azonnal kell reagálni, de gondolom, azok, akik kormányzásra készülnek, az ország ezen nagy kérdéseiben felkészültek anélkül is, hogy engem meghallgatnának, hiszen van saját programjuk. (Derültség a kormánypártok padsoraiban. - Közbeszólások az ellenzéki padsorokból. - Dr. Áder János: Nehéz követni!)
Egyébként pedig próbáljunk tárgyilagosak lenni, ezért mondok egy-két számot, merthogy meglehetősen pontatlanok azok a számok, amelyeket a vitát követően páran idéznek. Különböző családmodelleket fogok mondani.
Háromgyermekes, egykeresős családban, ahol az édesanya gyesen van, mondjuk, 130 ezer forintos bruttó jövedelemmel rendelkező családfő mellett 12 ezer forinttal lesz több a családtámogatás, nem pár száz forinttal. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Egy, a gyermekét egyedül nevelő szülő esetében a családtámogatás változása, mondjuk, 100 ezer forintot kereső szülő esetében 3 ezer forint; hozzáteszem: ugyanennyi az átlagos jövedelem környékén is, 160 ezer forint körül. Egy egyedülálló, két gyermeket nevelő család esetében a támogatástöbblet 9000 forinttól 3600 forintig terjed. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Évente! - Közbeszólások az MSZP soraiból: Havonta, fiúk.) - Havonta. (Derültség és taps a kormánypártok padsoraiban.)
Családtámogatásra az elmúlt három évben összességében több mint 50 százalékkal többet fordítunk. Amikor a költségvetés helyzete miatt aggódunk közösen, akkor ebben egyébként éppen az is benne van, hogy soha korábban nem látott mértékben - akkor is, ha önök ezt vitatják - bővültek a szociális ellátások, ezek köre is és mértéke is. Igaza van Dávid Ibolyának, amikor azt mondja, hogy bizony elértéktelenedtek a családtámogatások. Igen, például ebben az elértéktelenedésben jelentős szerepet játszik az, hogy 1998 és 2002 között a családi pótlék nemcsak hogy az inflációval, hanem egy megveszekedett fillérrel nem növekedett. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Közbeszólások.)
És akkor, amikor 2002-ben a szociálliberális koalíció átvette a kormányzást, akkor természetesen 20 százalékkal növelte a családi pótlékot, természetesen bevezette a 13. havi családi pótlékot (Folyamatos közbeszólások az ellenzéki padsorokból.), igen, amivel összességében azt értük el, hogy mára közös forintjainkból mintegy 50 százalékkal többet költünk, mint amikor átvettük a kormányzást.
Kétségtelen, őrizzük az eredményeket, és korrigáljuk a tévedéseket, képviselő úr. Ez a korrekció volt most még hátra, jó, hogy megtettük, hogy egy igazságosabb ország legyen, ahol a gyermekszegénység réme nem fenyeget annyi családot; ahol gondoskodó figyelmünk elsősorban azokhoz fordul, akiknek erre szükségük van; ahol nem azt keressük és ahhoz keresünk érvet, hogy miért kell támogatást adni, azoknak, akik, mondjuk, évente 7-8 millió forintot keresnek együtt - édesapa és édesanya -, hanem azt mondjuk - miután a közösből támogatunk -, hogy itt ne növeljük a támogatást, itt állítsuk meg a támogatás növelését, adjunk inkább oda, ahol havi pár tízezer forintokat keresnek, mert szerintünk ez az igazságos.
Természetesen lehet a felső középosztályok érdekeit is védeni, de akkor azt ki kell mondani, hogy valaki számára a felső középosztályok fontosak. A szociálliberális koalíció számára a középosztályok fontosak, és azok, akik ez alatt élve rászorulnak a közösség támogatására.
Köszönöm a figyelmet. (Nagy taps a kormánypártok padsoraiban.)
