DR. KOVÁCS LÁSZLÓ

Full text search

DR. KOVÁCS LÁSZLÓ
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Részben Répássy képviselő úrnak válaszolva, valóban, a jóhiszemű eljárás egy polgári jogi alapelv, és ennek meg kell jelenni a törvényalkotásban is. Ebből adódóan magamnak is lesznek olyan módosító indítványaim a törvényjavaslattal kapcsolatban, amik ezt a célt fogják szolgálni.
Ezzel együtt azt el kell mondanom, hogy a tízezer forintos részvényekre való hivatkozás, az ötéves időtartamra való hivatkozás egy picikét túldimenzionáltnak tűnik a szememben egyszerűen azért, mert ugyan jogilag nem kizárt, de mégis életszerűtlen, hogy nyilvánosan működő részvénytársaságok vagy adott esetben tőzsdei részvénytársaságok fantomizálódásáról beszélhessünk, mert azt hiszem, hogy ezek azok, amelyek a legkevésbé erre alkalmasak a szó jogi értelmében.
Sokkal inkább olyan formájú gazdasági társaságokról van szó, ahol a vagyoni részesedések átruházása nem köznyilvános keretek között történik, mondjuk, kft.-knél vagy betéti társaságoknál, közkereseti társaságoknál. Ezzel együtt ugyan idehozható, idecitálható a büntető törvénykönyv megfelelő alkalmazása is. Ezzel együtt meggyőződésem, hogy megfelelő polgári jogi szankciókat is, illetve jogkövetkezményeket is a törvényalkotónak törvénybe kell foglalnia annak érdekében, hogy a megfelelő esetekben jó jogi eszközök álljanak annak rendelkezésére, hogy az ilyen polgári jogi jogkövetkezmények is alkalmazhatók legyenek. Mert a büntetőjog büntetésről szól, a polgári jog pedig polgári jogi jogkövetkezményekről szól, és ez a törvény erről szól és nem büntetőjogi alapelvek polgári részben való alkalmazásáról.
Ez erősít meg abban a véleményemben, hogy az elérni kívánt törvényalkotási cél alkotmányos, és megfelelő eszközökkel állnak ennek rendelkezésére.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť