DR. PAP JÁNOS

Full text search

DR. PAP JÁNOS
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, én a tízórás lifttel jöttem, Göndör képviselőtársam pedig a tíz óra tízpercessel, ezért még nem hallhatta azt, amit a legelején mondtam.
Igen tisztelt Képviselőtársam! Természetesen én is tudom, hogy van egy költségvetési korlát, amelybe ha nem férünk bele, akkor nem lehet mit tenni, de én az első felszólalásomnál elmondtam a következőt: ha van egy címzett támogatás, és a kormány 60 millió forinttal egy durván 500 millió forintos többletből vállal 60 millió forintot, s amikor a képviselő azt kéri, hogy akkor legalább ismerjük el azt, hogy az önkormányzati önrész a háromszorosára emelkedett, akkor tessék mondani, igen tisztelt képviselőtársam, ez mit sért. Hol sérti a költségvetési törvényt? Az ember jó érzését sérti, hogy igenis, legyen benne. Ha a 60 millió forintért módosítjuk a központi költségvetés hozzájárulását, akkor módosítsuk azt is, hogy mennyivel járult hozzá az önkormányzat. Ez gesztus, igen tisztelt képviselőtársam, semmi több, de akkor legyen ott. Ezt a módosító indítványt egyébként nagyon tisztességesen támogatta a költségvetési bizottság. Azt gondolom, így korrekt: ha van egy szerződés, és a szerződés módosul, jelen esetben két fél módosítja az összeget, akkor igenis tüntessük fel. Erről szólt a történet.
Az, hogy a költségvetést lehet-e módosítani, igen tisztelt képviselőtársaim, nagyon jól tudjuk, mindent úgy lehet módosítani, ahogyan az akaratunk ezt vezérli. Ha valamit nem akarunk, akkor természetesen nem akarjuk módosítani, természetesen nem akarunk rá keretet találni. Nos, gyakorlatilag így van ez a képviselőtársam, Jauernik képviselő úr megjegyzésével is.
Igen tisztelt Képviselőtársam! Az önkormányzat decemberig benyújtotta, a legtöbb önkormányzat benyújtotta ezeket az igényeket. Ezek azok az igények, igen tisztelt képviselőtársam, amelyek úgy kerültek innen ki, hogy be se jöttek a Ház elé; erről a múltkor a részletes vitában beszéltünk, úgyhogy ne mondják azt, hogy ezeket nem lehetett volna beterjeszteni. Igen, be lehetett, mert például Mosonmagyaróvár önkormányzata biztosan benyújtotta a kórház II. rekonstrukciót.
Egy következő kétpercesben Göndör képviselőtársamnak a zalai örömhírre hadd mondjam a mosonmagyaróvári örömhírt, ami most nem örömhír, hanem bosszúság, mert nem folytatódik a rekonstrukció, de ezt a következőben mondom el.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť