BALSAY ISTVÁN

Full text search

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A kérdésemet április végén nyújtottam be. Akkor megdöbbentő adatok láttak napvilágot, amiben azóta is kevés pozitív változás történt, s nemcsak a Statisztikai Hivatal, hanem a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium által szerkesztett adatokban is. 2004-ben a mezőgazdaságból, a feldolgozóiparból és a közszférából felszabaduló létszámot a többi gazdasági ágazat, valamint a szolgáltatószektor csak részben volt képes felszívni. Megkezdődött a közigazgatási reformnak nevezett leépítés, és csak az államháztartási körön belül 1,3 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma. A MÁV, a posta, a Matáv és a honvédség beindult “modernizációs törekvései” pedig több ezer fős csoportos létszámcsökkentéssel járnak.
Tisztelt Miniszter Úr! Felmérték-e annak következményeit, hogy ha az ország különböző régióira és kistérségeire vetítjük le ezeket az adatokat, akkor a kép még elszomorítóbb, hiszen kétszeres-háromszoros értékek között mozog az az eltérés, ami az ország keleti részén vagy a megyeközponttól, illetőleg a centrumtól távolabb lévő területeken jelentkezik. Több százezerre tehető a nem regisztrált munkanélküli, főleg az agráriumból kiszorult cseléd- és béressorban élő honfitársunk, akiknek igen szomorú a helyzete, és tovább romlik közel egymillió munkaképes honfitársunk megélhetése. Néhány esetben az a meggyőződésem, hogy a regisztrált munkanélküliségi rátát 5, usque 6 százalékkal növelni kell, hogy valós helyzetet kapjunk. A hőmérő ebben az esetben is jelzi, hogy lázas beteg a magyar gazdaság és a gazdaságirányítás állapota.
Tisztelettel kérdezem, mit fog lépni a kormány - a napokban bejelentetteken túlmenően -, hogy a MÁV, a posta, a honvédség, a Matáv, a közszolgálat munkahelyeiről kilépők tízezrei a felmondás és végkielégítés jelentős összegének felélése után ne kerüljenek még kiszolgáltatottabb helyzetbe, és milyen kedvező fordulatra számíthatunk a nők és a romák foglalkoztatása terén.
Tisztelettel várom válaszát.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť