HARRACH PÉTER

Full text search

HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Medgyessy-Gyurcsány-kormány hároméves tevékenységére jellemzőek a szavak, és jellemzőek a tettek. A szavakkal általában nincs gond, hiszen folyamatosan hangzanak el különböző nagyívű bejelentések, programok, tervek. Ha ezek megvalósulnának, akkor minden rendben lenne. De sajnos, a Pató Pál-i mondás itt is jellemző, úgy tűnik, hogy ráérnek még a megvalósításra, és lassan minden elmarad. Most egy újabb miniszterelnöki bejelentés szól arról, hogy a családtámogatás egész rendszerét át akarják alakítani. Közben azt látjuk, hogy valamennyi területen csökken az állami hozzájárulás mértéke - gondoljunk a pályázatokra is -, és a folyamatosan növekvő összegű propagandagépezet felemészt sok pénzt. Ebből a pénzből annak idején 2300 önszerveződő civil szervezetet tudtunk támogatni, akik a családokkal foglalkoztak.
De térjünk vissza a miniszterelnöki bejelentésre, amely arról szól, hogy duplájára emeljük a családi pótlékot. Sajnos, közben elmarad az igazság másik része, amely úgy szól, hogy a 13. havi családi pótlékot megszüntetik, a rendszeres gyermekvédelmi támogatást szintén, és a családi adókedvezmény nagy részét is. Így lenne teljes a kép. Hogy miből táplálkozik mindez? Elnézést az egyértelmű megfogalmazásért, de úgy tűnik, hogy a Gyurcsány-lufi ereszteni kezdett, és a lázas tevékenység látszatát kell kelteni. Ez különösen veszélyes akkor, amikor jól működő, egymásra épülő elemekből álló rendszert próbál teljes egészében megváltoztatni. Ötletszerűen nem szabad egy ilyen rendszerhez hozzányúlni, a differenciált megoldásokat kínáló és megvalósító rendszerhez különösen nem, családkép és hiteles társadalomkép nélkül pedig egyáltalán nem. Szavakban azt halljuk, hogy igazságosabb lesz a rendszer, és munkára késztet. Valójában a kis jövedelműek és a nagycsaládosok számára igazságtalan lesz, kevesebb lesz a támogatás, mint ma, és a gyermekek utáni adókedvezmény megszüntetése a munkavállalás ellen fog hatni.
Nézzünk példát is arra, hogy hogyan járnak a legszegényebbek! Egy egygyermekes család, amely a rendszeres gyermekvédelmi támogatást vette igénybe, januárban, ha beleszámítjuk az egy hónapra eső 13. havi juttatást is, illetve az inflációs növekedést, akkor 11 400 forintot kapott volna a mai rendszer szerint, ezzel szemben az új rendszer szerint mindössze 11 ezret. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A kétgyermekes, hasonló körülmények között élő család már 1200 forinttal kap kevesebbet, mint a jelenlegi rendszer szerint. Tehát pont a legszegényebbekről van szó.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť