DR. VERES JÁNOS

Full text search

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Interpellációja címe, illetve tartalma hallatán kedvem lenne nekem is valamilyen hangzatos címet adni a válasznak, példának okáért egy római vígjátékíró, Plautus és egy ékes népi bölcsesség összekapcsolásával “A hetvenkedő pártkatona, avagy éhes disznó makkal álmodik” címet is lehetne adni a válasznak. De ne adjuk ezt a címet a válasznak, mert természetesen ez a cím, illetve az ilyen módon megfogalmazott válasz sem szolgálná jobban a tények megismerését, mint az ön interpellációjában szereplő kérdések, illetve állítások, amelyek jórészt elkerülték a valóságtartalmat. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: A választ! - Dr. Vastagh Pál: Ne türelmetlenkedjetek!)
Képviselő úr, azt gondolom, hogy az adórendszerben szükség van azokra a korrekcióra, egyszerűsítésekre, amit az elmúlt években megtettünk. Az önök utolsó kormányzati évéhez képest 3 százalékponttal csökkentettük az szja-ban az átlagos adóterhelést, ami azt jelenti, hogy 22 százalékról 19 százalékra csökkent, ahogy azt korábban, a mai napon egy másik napirend előtti hozzászólás kapcsán megemlítettem a Házban, és a gazdasági társaságokat terhelő nyereségadó is csökkent 18-ról 16 százalékra. A vállalkozások átlagosan fizetett adóterhe pedig 1 százalékkal lett kevesebb annál, mint ami volt a mi kormányzati ciklusunk kezdetén.
Úgy gondolom, ha sokszor emlegetik az adóemelést, akkor sem lesz igazuk ebben, hiszen az elmúlt hetekben kellett az adóbevallását kinek-kinek elkészítenie, leadnia, és aki ezt megcsinálta saját magának, nyilvánvalóan szembesülhetett a valóságos tényekkel, azzal ugyanis, hogy több mint 150 milliárd forint volt az az adócsökkentésből adódó nettó jövedelem, ami a lakosságnál maradhatott az elmúlt év jövedelmei alapján.
A MOL-részvények eladásával korábban a képviselő úr már tett fel interpellációt februárban, akkor az ezzel kapcsolatos választ 28-án korrekten elmondtuk. Ma is úgy gondolom, hogy a MOL-részvények értékesítésének időzítése azzal, hogy az első értékesítési időpont alapján nem adtuk el a részvényeket, hanem egy következő időpontban hirdetett ismételt jegyzéssel adtuk el a részvényeket, helyes volt. Természetesen, ami azóta bekövetkezett a világpiacon az olajárakban és a gázárakban, azt nehéz lehetett volna előre prognosztizálni, mint ahogyan egyetlenegy szakértő sem prognosztizálta annak idején, sőt a képviselő úr sem prognosztizálta, bár nyilvánvalóan a képviselő úr mindenkinél jobban értheti ezt a kérdést.
Ami az államadósságot illeti: teljesen téves az a beállítása a képviselő úrnak, mintha az adóssággal kapcsolatos számok a magyar állampolgárok, nyugdíjasok, diákok vagy bárki más zsebeit közvetlenül érintené, hiszen ez az adósság alapvetően a magyar gazdaság által kitermelendő adósság lesz a következő években. Mint ahogyan így van ez a világ összes országában, így volt ez korábban Magyarországon, és így lesz ezt követően is Magyarországon.
Ehhez képest pedig, képviselő úr, remélem, ön sem vitatja el, hogy a magyar gazdaság mintegy 3,5-4 százalékos növekedése legalább 2 százalékponttal magasabb az Európai Unió többi országának növekedésénél. A magyarországi infláció alakulása az elmúlt időszakban pedig kifejezetten kedvező trendet követett, és ebből következően reális esélyünk van arra, hogy a következő három évben teljesítsük azokat a kritériumokat, amelyeket Magyarországnak azért kell teljesítenie, hogy 2010-től Magyarország is az eurózóna tagországa lehessen, azaz a legfejlettebb európai uniós országokkal közös klub tagjaként fejlődjön tovább az országunk.
Köszönöm kérdéseit, és kérem válaszom elfogadását. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť