WARVASOVSZKY TIHAMÉR

Full text search

WARVASOVSZKY TIHAMÉR
WARVASOVSZKY TIHAMÉR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az országban - és ezt a székesfehérvári tapasztalatok is alátámasztják - az építési beruházásokban esetenként súlyos gondok merülnek fel. Egyrészt előfordul, hogy a beruházások leállnak, mivel a fővállalkozó és az alvállalkozók között elszámolási viták keletkeznek. Gyakran a fővállalkozók valós vagy vélt okok alapján nem fizetik ki az alvállalkozókat, s az alvállalkozók csődhelyzetbe kerülnek. A lakásépítkezések esetén az előleget befizető állampolgárok veszni látják pénzüket, vagy a beköltözés érdekében kompromisszumra kényszerülnek. Ugyancsak előfordul, hogy a fővállalkozók vagy az alvállalkozók bejelentés vagy megfelelő okmányok nélkül alkalmaznak munkásokat.
Ezek a gondok és szabálytalanságok nemcsak a magánszektorban, hanem az önkormányzati megrendelések esetében is előfordulhatnak. A közbeszerzési eljárások során ebből a szempontból a nyertes fővállalkozók ellenőrzésére nincs lehetősége az önkormányzatnak a munka elvégzése során. Ilyen esetben felvetődhet az igény a közbeszerzési törvény módosítására.
Elsőként: az ajánlatkérőnek jogosítványa lehessen az ajánlati felhívás során a megtett nyilatkozatok menet közbeni ellenőrzésére, akár illetékes hatóság felkérése útján. Ha az ajánlattevő a foglalkoztatottakra vonatkozó nyilatkozatainak nem megfelelő magatartást tanúsít, a szerződés kártérítés terhe mellett azonnali hatállyal megszüntethető legyen.
Kerüljön be a törvénybe a kötelezően megteendő nyilatkozatok közé, hogy a szerződés teljesítése során az ajánlattevő nyilatkozzon a kivitelezésben foglalkoztatni kívánt teljes munkavállalói létszámról. Ez erősítené a kormány száz lépés programjának a feketemunka visszaszorítása érdekében megfogalmazott célkitűzéseit.
Harmadsorban: az ellenőrző hatóság minden esetben értesítse a közbeszerzési tanácsot, és ezzel egyidejűleg az ajánlatkérőt az általa tett intézkedésekről, a vizsgálatok eredményeiről. Az elmarasztalt ajánlattevőket hozza nyilvánosságra a Közbeszerzési Értesítőben. A visszaesőket a döntőbizottság bevonásával a szabálysértés súlyosságától, illetve gyakoriságától függően egy vagy két évre tiltsa el a közbeszerzési eljárásban való részvételtől.
Mindezek alapján kérdezem az államtitkár urat, milyen lépéseket tervez a kormány az építőiparban előforduló visszaélések megszüntetése érdekében. Szándékában áll-e a közbeszerzési törvény módosítása?
Várom az államtitkár úr megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť