DR. KATONA TAMÁS

Full text search

DR. KATONA TAMÁS
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Frakcióvezető-helyettes Asszony! Ön nagyon komoly kérdéseket vetett most fel. A gyermekszegénység ügye, azt gondolom, nagyon fontos, hogy az egész társadalom ügye legyen.
Ahhoz, hogy jelentős lépéseket tegyünk e téren, valóban társadalmi összefogásra van szükség, mert csak akkor lehet azoknak a családoknak a helyzetén érdemben javítani, akik maguk nem tudnak a saját helyzetükön javítani, sok okból: alacsony képzettségük miatt, rossz helyzetük miatt, akár az egészségi állapotuk miatt, akár olyan helyen laknak, ahol nincs munkahely.
Ugyanakkor azt gondolom, ahhoz, hogy a gyermekszegénységről valóban megfelelően tudjunk beszélni az ügy javítása érdekében, világosan kell látni a helyzetet.
(14.30)
Ebben a helyzetértékelésben nem értek egyet frakcióvezető-helyettes asszonnyal. Részben azért, mert nem megfelelő információkat volt szíves itt elmondani, részben azért, mert úgy tűnik, elfelejtkezett arról, hogy ezek az információk nem arra az időszakra vonatkoznak, amelyre ön ezt említette. Nagyon fontos, hogy például szóba került a 2003-as ENSZ-vizsgálat, az UNICEF-nek az a vizsgálata, amely a gyermekek helyzetét rendszeresen, általában kétévenként értékeli, és ennek alapján von le következtetéseket az egyes országokról.
Nos, ez a 2003-as vizsgálat korábbi adatokra vonatkozik. Sajnos egyet kell értenem önnel abban, hogy az előző ciklusban, 1998 és 2002 között lényegesen romlott a szegény gyermekek helyzete, lényegesen romlott, mert lényegesen romlott azoknak a családoknak a helyzete, amelyek gyermeket nevelnek. 1998-ban befagyasztották a családi pótlékot, és 1999-2000-2001-ben egyetlen fillérrel sem nőtt a családi pótlék. Ezért '98 és 2002 között a családi pótlék reálértéke gyakorlatilag 35 százalékkal csökkent. Ezt követően, 2002-ben a kormány jelentősen emelte a családi pótlékot, bevezette a 13. havi családi pótlékot, azóta 40 százalékkal nőtt a családi pótlék értéke. Ilyenformán lényegesen javulhatott a gyermekek helyzetet. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Hazugság!)
Természetesen ez még nem elég. Nagyon fontos, hogy elindultunk azon az úton, amelyet a gyermekvédelmi törvény bevezetett, és most a gyermekek szélesebb köre ingyenes étkezésben részesül az óvodákban, illetve az iskolákban. Nagyon fontos. Egyébként nőtt a rendszeres gyermeknevelési támogatásban részesülők támogatási összege. Ez is, úgy gondolom, jelentős változás. Itt tulajdonképpen az az alapvető különbség az előző kormány és a jelenlegi kormány között, hogy mi azt mondjuk, hogy a rászoruló gyermekeket kell segíteni, hiszen egy gyermek nem tehet arról, hogy szegény családban nő fel. Ezért is mondjuk azt, hogy nem a középosztálybeli családokat kell elsősorban támogatni, tehát azokat a családokat, amelyek képesek magukról gondoskodni, illetve képesek segíteni a saját helyzetükön. Kiemelten kell kezelni azoknak a gyermekeknek a sorsát, akiknek a családjában nincs meg ez a lehetőség, hogy ezzel bánjanak.
Ilyen módon tehát a gyermekek helyzete még mindig nem rózsás, ez kétségtelen, de a családok ezen részének helyzete javult, és ezért a gyermekszegénység bizony csökkent '98-hoz képest is, 2002-höz képest pedig feltétlenül jelentősen csökkent.
És még valami, amit frakcióvezető-helyettes asszony említett. A kormány támogatja a civil szervezeteket, mozgalmakat, ezért is a nemzeti civil alapprogramon keresztül is igen jelentős támogatást nyújt azoknak a civil szervezeteknek, amelyek felkarolják ezeket az ügyeket. Ilyenformán a gyermekszegénység ellen küzdő civil szervezetek is külön támogatásra számíthatnak, és a kormány mindenképpen szeretné elérni azt, hogy a gyermekszegénység csökkenjen. Bízom benne, hogy ebben a törekvésben támogatásra találunk a parlament valamennyi pártjánál, és ebben talán egyetértésre juthatunk még ebben a viharos időszakban is.
Elnök asszony, köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť