HERÉNYI KÁROLY

Full text search

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Célegyenesbe fordultunk, hiszen a választási kampány finisébe értünk, és a választópolgárok meglehetősen nehéz helyzetben vannak, ha dönteniük kell. Országértékeléseket hallunk, és az értékelések olyannyira hajaznak egymásra, olyannyira hasonlítanak egymásra, hogy ha nem jelöljük meg a forrást, akkor azt mondhatja bármelyik nagy párt vezére, hiszen jelentős különbség nincs közöttük.
(15.20)
A baj nem is ezzel van, mert ha ehhez van kedvük, akkor mondják. A baj azzal van, hogy egyikőjük sem vázol fel és javasol olyan megoldást, amely az ország nehéz helyzetén segítene.
Egy különbség azért van a két vezér között: az egyiken mintha egy sötét szemüveg lenne, hiszen mindent sötétnek lát, a másikon mintha rózsaszín szemüveg lenne, hiszen olyan jövőt vázol a magyarság elé, amelynek sajnos a reális alapjai nincsenek meg.
A választási kampánynak őszintének kellene lennie. A választási kampánynak arról kellene szólnia, hogy milyen megoldási javaslataink vannak, hogy az ország helyzetén valóban javítsunk. Óriási lehetőségek állnak előttünk, óriási lehetőség áll a magyarság előtt, hiszen az európai uniós csatlakozás számos olyan forrást nyit meg, amelyhez ez idáig nem fértünk hozzá. A kérdés az, hogy vajon alkalmasak és képesek leszünk-e a következő esztendőkben ezekhez a forrásokhoz hozzáférni. Ahhoz, hogy erre képesek és alkalmasak legyünk, őszintének kellene lennünk: őszintének magunkkal és őszintének a választópolgárokkal.
Az a vízió, amit a két nagy párt felvázol, amely az állam mindenhatóságát hirdeti, amely azt próbálja elhitetni velünk, hogy az állam minden problémánkat és minden bajunkat megoldja, téves és félrevezető. A XXI. század Európája nem a mindenható államról szól - arról a polgárról szól, aki képes önmagáért tenni, aki felelősséggel dönt, aki felelősen vezérli a saját életét. De ehhez az kell, hogy a politika tisztelje meg ezeket a választópolgárokat, ne nézze őket gyereknek, hanem felnőttként kezelve, őszintén beszéljen hozzájuk.
Mind a két párt tüneti kezelést kíván alkalmazni, és csak azokra a kérdésekre akar megoldást adni, amelyek a sokaságot alkotják. Ez a tömegdemokráciák egyik nagy csapdája. Ha megnézzük, hogy a 8 millió magyar választópolgár hány százaléka az, aki a költségvetésnek inkább kedvezményezettje, mint befizetője, akkor azt látjuk, hogy ők jóval többen vannak, mint akik a költségvetést finanszírozzák az adóforintjaikkal. Pedig a megoldás az ő helyzetük javítása, az ő helyzetükön való változtatás.
És ne higgyenek azoknak az állításoknak, amelyek azt mondják, hogy minden csak pénz kérdése! Ne higgyék, hogy a problémák megoldásának egyetlen lehetséges módja, ha a forrásokat növeljük - persze, ez kell -, de a politikai szándék és a politikai akarat is kell ahhoz, hogy valóban javítsunk a saját helyzetünkön. Hiszen nem pénzkérdés az, hogy a hazai kis- és középvállalkozók tőkeellátásán javítsunk. Nem pénzkérdés az, hogy a hazai kis- és középvállalkozók adminisztratív terhein, amelyek az Európai Unió átlagát is - pedig az sem kicsi - meghaladó mértékűek, és szinte agyonsorvasztják őket, javítsunk.
Nem igazán pénz kérdése az, hogy a hazai piacot hogy védjük. Nem igazán pénz kérdése az, hogy a hazai kis- és középvállalkozókat, a hazai termelőket hogyan próbáljuk piacra juttatni és segíteni.
Változásra van szükség, mind a két pártvezér erről beszélt, de a változás milyenségét nem határozták meg. Ebben az országban, különösen a gazdaságpolitikában, konzervatív fordulatra van szükség. Konzervatív fordulatra van szükség, azért, hogy azoknak, akik a költségvetés befizetői: a hazai kis- és középvállalkozóknak a helyzete javuljon, mert ha az ő helyzetük javul, a források növekednek, akkor lehet valójában azokat a jóléti intézkedéseket megtenni és meghozni, amelyek mind a két párt választási ígéreteinek zömét teszik ki.
A Magyar Demokrata Fórum mindent megtesz annak érdekében, hogy a hazai kis- és középvállalkozók helyzetét javítsa, piacra jutásukat támogassa és segítse, egyáltalán a helyzetük elviselhetőbb, jobb és versenyképesebb legyen. És bízom abban, hogy a kampány hátralévő részében a többi párt is partner lesz ebben a törekvésben.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok, szórványos taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť