DR. MAGDA SÁNDOR

Full text search

DR. MAGDA SÁNDOR
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2006. év a magyar mezőgazdaságban egy elfogadott és egy átlagos évnek tekinthető. (Járvás István: Nem neked köszönhetően!) Ezt mutatta a tavasz, ezt mutatta a nyár, és reményeink szerint az ősz is ehhez fog vezetni. Miért mondhatjuk ezt ki?
2005 tavaszán még belvízzel küszködtünk. 2006-ra ez nem volt másként. Mégis azt tapasztaltuk, hogy 2006-ban egy kedvező aratáson vagyunk túl, a zöldség betakarítását eredménnyel valósítottuk meg, és ami ennél is fontosabb talán, hogy az exportlehetőségeink kiválóak. Miért? Azért, mert a magyar mezőgazdaságban kiváló áruk megtermelésére került sor.
Szeretnék még valamit megemlíteni. Ebben a parlamentben sok vitát folytattunk arról, hogy az euró-forint árfolyama milyen, ezelőtt három évvel. Most látjuk, hogy a magyar mezőgazdaságnak, az exportnak igazán a 270 forint körüli forint-euró árfolyam az, amely tartósan megfelel. Szeretném ezt újból megerősíteni, mert minden termékünknél, ha az exportlehetőséget biztosítani akarjuk, akkor ez az érték az, amely értékhatáron mozdítható.
Ezért szeretném megkérdezni, hogy a jövőt illetően is miként számol a minisztérium, mert a gyümölcstermesztés az, ahol kiválóan hozzáadott értékű termékekkel tudjuk a magyar gazdákat segíteni. Hogyan ítéli meg, milyen lehetőséget lát arra, hogy a növénytermesztés, állattenyésztés fejlesztése mellett a zöldség- és a gyümölcságazat is fejlesztésre kerüljön? Van-e lehetőség az EMVA-ban ezeknek az ágazatoknak a fejlesztésére? Államtitkár úr, erre szeretnék választ kérni.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť