DR. ORBÁN VIKTOR
DR. ORBÁN VIKTOR
DR. ORBÁN VIKTOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az ötödik demokratikus választás utáni kormányprogram vitájában vehetek részt. Ha a két, ciklus közbeni miniszterelnök-váltást is ide számítom, akkor most a hetedik miniszterelnök-jelölti programismertetést hallgathattam meg. Vagyunk néhányan ebben a teremben, akik mind a hetet figyelmesen meghallgatták.
Én jól emlékszem, mindegyik kormányprogram-ismertetés után előkerült az a vita: mit várhatunk el, mit követelhetünk meg egy kormányprogramtól? Ez a műfaji vita végigkísérte a magyar demokrácia kormányprogramjainak vitáját. Én emlékszem a legakkurátusabbnak tűnő meghatározásra, történetesen éppen egy miniszterelnök, egy MSZP-s pártelnök szájából. Így hangzott: a kormányprogramok a fejlett demokráciákban mindenütt a győztes párt, pártok választási programjaira épülnek. A választások előtt tett ígéreteket fogalmazzák feladattá, megjelölve az eszközöket, a forrásokat, a végrehajtásért felelős intézményeket, gyakran még az előrehaladás időrendjét is.
Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, ha az egykori MSZP-elnöknek ezeket az elvárásait ma számon kérnénk a benyújtott kormányprogramon, akkor akár be is rekeszthetnénk ezt a vitát. A benyújtott kormányprogram ugyanis éles ellentétben áll a választási ígéretekkel. Nem jelöl meg eszközöket, nem jelöl meg forrásokat, nem jelöl meg végrehajtásért felelős intézményeket, az előrehaladás időrendjét pedig már eszünkbe sem jut szóba hozni.
Ha az ország helyzete nem lenne olyan súlyos, mint amilyen, akkor megismételhetném azt, amit még 1990-ben mondtunk az első választás utáni kormányprogram vitájában, amikor - észrevéve, hogy az előttünk fekvő dokumentum akkori véleményünk szerint nem üti meg a kívánt minőséget - úgy határoztuk meg a vitát, hogy ez nem más, mint egy alkalmatlan tárgyon elkövetett megvitatási kísérlet. Ezt 1990-ben mondtuk. Pedig akkor még a kijelölt miniszterelnöknek volt bátorsága szembenézni a valóságos helyzettel. Akkor még az volt a szokás, hogy őszintén és komolyan beszéltünk itt a tisztelt Házban. (Kuncze Gábor közbeszólása.) Akkor még nem sértette meg senki a hallgatóságát azzal, hogy a Magyarország helyzetéről szóló felelősségteljes beszéd és őszinte szembenézés helyett kimódolt kommunikációs panelekkel traktáljon bennünket. De hol vannak már ezek a régi, daliás idők?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mit mondhatunk ma, ha valaki gondosan végigböngészi a kormányprogramot, átolvassa a kormányprogram írott változatát, és illő tisztelettel meghallgatja a miniszterelnök úr előterjesztését? Az embernek először is az jut az eszébe, hogy egy kormányprogram mindig két dologról szól. Arról, aki előterjeszti, vagyis a kormányról. És aztán az adott ország, ez esetben Magyarország jövőjéről.
Mit mond a nekünk átadott kormányprogram az előterjesztőről? Az itt szóban elmondott miniszterelnöki és frakcióvezető asszonyi korrekciókról majd talán később. Az írott kormányprogram az előterjesztőről fontos dolgokat árul el nekünk. A kormányprogramból kiderülhet: komolyan gondolta-e a választásokat megnyert párt, amit a kampányban ígért. Kiderülhet: az előterjesztő a választási programját készül megvalósítani, vagy valami mást. Kiderül: megbízható-e, őszinte-e a kormány. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Igen!)
Az első, ami rögvest kiderül a kormányprogramból: ennek semmi köze a Magyar Szocialista Párt választás előtti programjához. Hosszú citátum helyett engedjék meg, hogy három beszédes tényre szorítkozzam. A program ugyan szégyenlősen, de azért világossá teszi: megszorítások következnek. Ezt a megelőző hónapokban végig önérzetesen, mintha becsületükben sértettük volna meg önöket, egyfolytában tagadták.
A kormányprogramból kitűnik: önök adóemelésekre készülnek. Idézem az MSZP ide vonatkozó választási programrészét: “2006-ban megkezdődnek az emberek és a vállalkozások adóterheinek csökkentései”.
És harmadjára: fizetős lesz az egészségügy és az oktatás is, bár ezt váltig tagadták, sőt butának és igaztalannak minősítettek bennünket, amikor ezt a lehetőséget megemlítettük.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ez a program nem őszinte.
(10.30)
Mi hát a válasz a kérdésre: mit üzen a kormányprogram az előterjesztőről? Nem őszinte, most sem őszinte, és a választás előtt sem volt őszinte. És sajnos, azt kell mondanom, hogy ez igaz nemcsak a kormányprogram készítőire, de a kormány fő erejére, a Magyar Szocialista Pártra is. A Szocialista Párt nem volt őszinte a választás előtt, és olvasva a kormányprogramot, azt kell mondanom, most sem az. Nem azért hozom most ide, önök elé ezt a tényt, hogy elverjem a port a két füllentős kormánykoalíciós párton. (Derültség az MSZP soraiban.) Bár olyan állapotban lenne Magyarország, hogy megengedhetnénk magunknak az öncélú pirongatás luxusát! Azonban ezt a fényűzést nem engedhetjük meg magunknak, mert a helyzet komoly.
Nem is azért hoztam szóba az önök őszintétlenségét, hogy visszafizessük a sok gúnyos és kioktató beszédet, amellyel bennünket illettek, amikor őszintén beszéltünk Magyarország helyzetéről, amikor őszintén beszéltünk az önök kormányának súlyos politikai hibáiról, azok várható következményeiről, és megpróbáltuk kinyitni Magyarország polgárainak szemét. Ismét csak azt tudom mondani: bárcsak olyan állapotban lenne Magyarország, hogy megengedhetnénk magunknak az öncélú visszavágás és elégtétel luxusát! A helyzet azonban súlyosabb annál, semhogy ezt megtehessük.
Ezért mondandómban nem pirongatni fogom önöket, és nem veszek elégtételt a választási kampány során elszenvedett sérelmekért. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Ezt majd biztosan meg fogják tenni előbb-utóbb a magyar választópolgárok. Azért kell szóba hoznom az önök őszintétlenségének ügyét, mert amire most önök készülnek, az példátlan a 16 éves magyar demokrácia történetében.
A választás előtt elkápráztatják az embereket adócsökkentéssel, tényleg csökkentik is az adókat, a választás után pedig visszaemelik az adókat. Ilyen egyszerű lenne a politika, kedves barátaim?
A választás előtt a jólét volt nagy. Most a baj? Így is lehet bánni az emberekkel, kedves barátaim? 16 év alatt, bár minden kormányprogram vitáján itt voltam, nem emlékszem arra, hogy valaha is előfordult volna, hogy valaki, a választásokat megnyert bármely erő a szöges ellentétét akarná megtenni annak, mint amit ígért. Olyan már volt, hogy át kellett valamit ütemezni. Az is előfordult, hogy bizonyos javaslatok nem állták ki a gyakorlat próbáját. De hogy ellentétes irányba induljon el az új kormány ahhoz képest, mint amit ígért, ez eddig a magyar demokrácia elmúlt 16 évében nem fordult elő. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt kell mondanom, hogy élnünk kell a gyanúperrel, hogy itt valami félreértés lehet a demokrácia lényege körül. Mintha valakik azt gondolnák, hogy a választás arról szól és azt dönti el, hogy ki kormányoz. De ez tévedés! A választás valójában arról szól, merre menjen az ország, milyen legyen az irány, és az emberek által kiválasztott irány képviselőjét bízzák meg a munkára. Nyugati kultúrkörben ezt nevezik demokráciának.
Önök valami mást gondolhatnak. Mintha úgy látnák, megvan a többség, tehetnek, amit akarnak, akár még ellentétes irányba is navigálhatják Magyarország hajóját. Szeretném önöknek elmondani, hogy ehhez nincs joguk, ehhez önöknek nincs felhatalmazásuk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Természetesen az ellenzék készen áll mindenfajta tárgyalásra, készen áll arra, hogy tudása javát nyújtva segítsen a bajok orvoslásán. Készen állunk arra, hogy segítsünk, hogy elkerülhesse hazánk a szakadékot. Hiszen ez a mi hazánk, ez a mi népünk, és ez akkor is így van, ha a többség most nem a mi programunkra szavazott. Mi tudjuk a kötelességünket. Miközben azonban minden értelmes előterjesztéshez megadjuk majd a támogatást, azt is le kell szögeznünk, kinek a felelőssége, hogy ma itt tartunk. S ki kell mondanunk, hogy a felelősség az önöké. Önök juttatták ide az országot. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) Lehetséges, hogy sikerül majd kihúzni az országot a bajból, pontosan azokkal az emberekkel, akik kormánytagokként ide juttatták Magyarországot, de hogy ez bekövetkezik-e, ez a jövő nagy kérdése.
Ennyit tudunk meg tehát a kormányprogramból az előterjesztőről. Most nézzük, hogy milyen jövő vár Magyarországra. Próbáljuk megérteni a kormányprogramból, milyen programra, milyen politikára kívánják a kormánykoalíció pártjai építeni Magyarország jövőjét. Előrelépünk-e majd, helyben maradunk, vagy esetleg visszacsúszunk?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem véletlen, ha Magyarország polgárainak többségét, közöttük minket is rossz előérzetek gyötörnek. Az a benyomás alakul ki az emberben, ha elolvassa ezt a kormányprogramot, hogy az MSZP kormánypolitikája újra a régi recept szerint készül. Ennek a politikának, az utódpárti MSZP-s politikának a gyökerei valójában szellemtörténeti értelemben a diktatúrába kapaszkodnak (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiban.), és 1990 óta is mindig ugyanaz jellemzi ezt a politikát. (Taps az ellenzéki pártok, zaj és közbeszólások a kormánypártok soraiban.) Csak türelmesen, tisztelt hölgyeim és uraim, örömmel állok rendelkezésükre, hogy kifejtsem a gondolatot.
Azt látjuk ismét, hogy megszorítások és osztogatás váltogatja egymást. A kormány megszorításokkal beszedi a pénzt, aztán kiadja, elsősorban segélyek és támogatások formájában. 1994 és 1998 között is ismertük ezt a politikát. Ha megengedik, itt nyitok is egy zárójelet. Amikor az államreformról beszélnek a kormánykoalíció képviselői, mindig elsiklanak a fölött a tény fölött, hogy valótlan az az állítás, miszerint eddig nem adatott volna meg egyetlen politikai erő számára sem, hogy korrigálja a rendszerváltás tárgyalásai során a politikai, a közigazgatási és a jogrendszerben ottmaradt, teljesítményünket fékező fékeket, visszatartó erőket. Úgy emlékszem, hogy 1990 és '98 között éppen önöknek, ugyanebben a koalíciós összetételben kétharmadjuk volt, sőt arra is emlékszem, hogy azt az önkormányzati választási törvényt, amelyet most meg akarnak változtatni - és mi készen állunk a tárgyalásokra -, éppen önök alkották meg. Módosították akkor, velünk való tárgyalás és egyetértés nélkül az önkormányzati választás szabályait. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Nade vissza az osztogatásra, tisztelt hölgyeim és uraim! 2002-ben is ez történt, szétosztogatták az előző évek megtakarításait, elfogyott a pénz, aztán jöttek a reformok, amelyek azonosak a megszorításokkal. Akkor éppen az otthonteremtés átalakításával kezdték.
Itt ismét engedjék meg, hogy megálljak egy pillanatra. Megfigyelhettük az elmúlt 16 évben, hogy ez a bizonyos utódpárti MSZP-s kormánypolitika a megszorításokat és a pénzbehajtásokat rendszeresen és előszeretettel reformoknak nevezi, éppen úgy, mint régen. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.) Éppen úgy, mint régen, az idősebbek, mint amilyen magam is vagyok, még emlékezhetünk arra (Derültség.), hogy a szocializmusban az úgy volt, hogy amikor önök áremelésre készültek, akkor bejelentették, hogy árrendezés lesz; nem áremelés, árrendezés, most sem megszorítás, hanem reform. Akkor is mindenki tudta, hogy mit jelent valójában ez a mondat, és most is sejtjük.
Ugyanezt látjuk most, tisztelt hölgyeim és uraim, 2006-ban. Soha nem látott mértékű osztogatás a választások előtt, most pedig a kormány megalakítása után nekilátnak visszaszedni a pénzt, hozzákezdenek a megszorításokhoz.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hiányzik az egyenes és őszinte beszéd. Milyen mértékű megszorításra gondolnak? Meddig tart? Kiket fog érinteni? Helyette, ezekre a fontos kérdésekre adott egyenes és őszinte válasz helyett egy gyöngyszemet találunk a kormányprogram 16. oldalán: “Az egyensúly megteremtéséhez nem kérünk elviselhetetlen áldozatot az emberektől.” Valóban? És mennyi az? És kiktől kérik? És meddig fog tartani?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kormányprogram nyelvezete általában szégyenlős és szemérmes, szereti a szenvedő szerkezeteket és az általános alanyt. (Kuncze Gábor: Ez rád nem jellemző! - Derültség a kormánypártok soraiban.) Nézzük például a 14. oldalt! A 14. oldalt idézem: “A sokféle társadalmilag elfogadott cél megvalósításának árát az államháztartás által felvett hitelekből fizettük meg.” Figyelem, ebben a mondatban két csapda és két állítás is van. Először: a hiteleket az államháztartás vette fel, maga az államháztartás, és mi közösen döntöttünk a pénz felhasználásáról. No nem, tisztelt hölgyeim és uraim, kérem, ezt azért nem! Nem tudom, érzik-e az időutazás gyorsvonatát, amely most visszarepít bennünket - idézve az önök mondatait - a '80-as évekbe.
(10.40)
A helyzet úgy áll, hogy a hiteleket önök vették föl, és nem az államháztartás. Önök hozták meg a szükséges döntéseket, és a pénz, a tengernyi pénz fölhasználásáról is kizárólag önök döntöttek. (Taps a Fidesz padsoraiban.) Ezért csak önök tudják, és csak önök tudhatják, hová lett az a rengeteg pénz, amiért cserébe önök nyakig eladósították Magyarországot, oly mértékben, hogy mindenki, egy most születő csecsemő is 1,4 millió forint adósággal születik; hogy úgy eladósították nyakig Magyarországot, hogy az adósságaink törlesztése az adott évben elviszi szinte a teljes személyi jövedelemadóból begyűjtött összeget. Ugyanitt a kormányprogram ezen az oldalon a következőképpen folytatódik, ismét ez a szemérmesség: “Az államháztartás hiánya rendre meghaladta a tervezettet.” A teremburáját! (Derültség a Fidesz soraiban.) Micsoda rakoncátlan államháztartási hiány is ez! Hiába figyelmeztetjük, nem hallgat a szép szóra; fogja magát, és meghaladja a tervezettet - rendre. (Derültség a Fidesz soraiban.)
Nos, tisztelt hölgyeim és uraim! Kedves Szocialisták! Hát megéri ez? Őszintén: megéri ez? Miért teszik ki magukat ilyesminek? Miért nevettetik ki magukat? Miért választanak ilyen átlátszó, régi idők rossz reflexeit idéző felelősségelhárítási kísérleteket? Nem volna egyszerűbb, még ha nehezebb is volna - az első bátortalan lépést talán most meg is tették a szóbeli kiegészítésekkel -, egyenes derékkal bevallani az igazságot? Amit úgyis tud mindenki; elhibázták, eladósították, súlyos helyzetbe hozták az országot, de most készen állnak arra, hogy éljenek a most újonnan megkapott lehetőséggel és kijavítsák a hibákat. Nem volna jobb mindezt így egyenesen és őszintén elmondani az embereknek ahelyett, hogy földig hajolva próbálnának átcsúszni - mit átcsúszni, átsurranni - ilyen színvonaltalan mondatok mércéje alatt?! (Moraj a kormánypártok padsoraiban. - Podolák György: Sokat romlott ez a fiú!)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Ami a reformokat illeti, reformokra kétségkívül szüksége van Magyarországnak. Ezt mi is így látjuk, ezért is gondoltuk, legyen a változás éve 2006. Azonban a reformokról való beszélgetés előtt szögezzük le: a Magyar Szocialista Pártnak megvolt a lehetősége a reformokra, négy évig kormányzott. Négy év kormányzás után reformok elindításáról beszélni, úgy tűnik, mintha a rossz teljesítmény óvatos beismerése volna.
Tisztázzuk a későbbi megállapodás reményében: a reform a mi szóhasználatunkban nem jelent zsugorítást, elvonást és lebontást. A reform a mi alkotó ellenzéki szótárunkban építést, befektetést és felerősítést jelent. Nem fogadjuk el, hogy önök a fogyókúrát reformnak próbálják beállítani. Az igazság az, hogy ha jól végiggondoljuk az elmúlt 16 évet, amikor önök kormányzási lehetőséget kaptak, valódi reformpolitikát sohasem hirdettek meg. Mást tettek helyette. Amit tettek, leginkább úgy írható le: húzd meg, ereszd meg! Osztogat, visszavesz; túlköltekezik, aztán behajt - ezt a politikát folytatták mindig az elmúlt 30 esztendőben. (Közbeszólások az MSZP soraiban.)
Aztán a keserű pirula édesítésére reformnak nevezték el a megszorításokat. A személyek változnak, a politika marad, minden marad egy helyben. Kellő tisztelettel kell ezt mondanom: ezt olvassuk ki a kormányprogramból, ugyanez a politika várható az elkövetkező négy évben is.
Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! A veszély az, hogy közben tönkremegy az ország. A világ halad előre, mi azonban itt maradunk egy helyben: megszorítás, osztogatás. Kileng előre-hátra, kileng, mint a hinta, de valójában egy helyben vagyunk. Ez nem más, mint a hintapolitika, ez egy hintaprogram, az előterjesztő pedig egy hintakormány. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mi is a hintapolitika lényege? Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Mi is a hintapolitika lényege? (Egy hang a Fidesz soraiból: Luxusadó.) A hintapolitika lényege az, hogy amikor előreleng, akkor mindenkit meg kell győzni arról, hogy nagy a jólét. Nagy a jólét, nem jöhetnek vissza a megszorítások; nem jöhetnek vissza a régi nehézségek. Nem jöhet vissza a régi, rossz világ, ilyenkor aztán dübörög a gazdaság. Ilyenkor aztán bennünket irigyel Franciaország, Németország, Spanyolország. Amikor pedig hátraleng a hinta, akkor arról kell mindenkit meggyőzni, hogy a reform kell; nagy bajt okozott a világgazdaság, az ellenzék vagy éppen a krampusz. (Derültség az ellenzéki padsorokban.)
A lényeg éppen ez: a bajt mindig valaki más okozza. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Taps! Taps!) A lényeg, hogy önöknek sikerüljön fenntartani a fejlődés látszatát, és meg kell vallanom, hogy önök ebben nem is sikertelenek. Elvégre a hintában éppúgy tud lobogni a hajunk, mint futás közben. (Derültség és taps a Fidesz soraiban.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez a hintapolitika nem újdonság. Magyarország jól ismeri ezt a politikát, és vannak jócskán emlékeink hintakormányokról is. Bár ezek a kormányok gyakran különbözőek voltak, egy dolog mégis közös volt bennük: ugyanarra a sorsra juttatták Magyarországot. Végül a politikájuk nem vált be, és az emberek két szék között a pad alá estek. Mindig eljött az igazság pillanata, és valakiknek - leginkább az embereknek - meg kellett inniuk a feketelevest.
Tisztelt Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ismét hintában ül az egész ország. Hétfőn adócsökkentés, kedden adóemelés. Először 50 százalékos béremelés, aztán négy évig semmi, majd tömeges elbocsátások. Választás előtt nem lesz fizetős egészségügy - még a gyanút is önérzetesen visszautasítjuk -, választás után mégis az lesz.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Aki hintában ül, akit hintáztatnak, az nem halad előre. Egy helyben marad, hiába érzi magát olykor lendületesnek. A hintapolitika valójában a helyben maradás politikája, és ezt a veszélyt testesíti meg az önök előterjesztése. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Mi az ellenzék feladata ebben a helyzetben? Az ellenzék feladata, tisztelt hölgyeim és uraim, amivel leginkább tud segíteni Magyarországon, a leginkább tudja szolgálni a magyar emberek javát, az, ha hintapolitika helyett alkotó ellenzéki politikát folytat: megmutatja az irányt, megmutat egy lehetséges irányt, megmutat egy lehetséges jövőt, megmutat egy lehetséges koncepciót. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Oszt’ jó napot!) Ilyen szemmel is, az alkotó ellenzék szemével is elolvastuk a kormányprogramot. (Derültség a kormánypártok soraiban.)
Először az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy a szerzőknek nem sikerült jó választ adni a hazánk előtt tornyosuló kérdésekre. Aztán újra és újra elolvasva a kormányprogramot, arra jutottam, az olvasó ráébredhet arra, nem arról van szó, hogy a szerzőknek nem sikerült jó válaszokat adnia a kérdésekre. A helyzet úgy fest, hogy a megfelelő, a legfontosabb kérdéseket sem sikerült beazonosítani. A hazánk jövője szempontjából legfontosabb kérdéseket nem sikerült megnevezni. Márpedig rossz kérdésekre nehéz jó válaszokat adni.
Mi, az alkotó ellenzék a következő kérdéseket javasoljuk önöknek, hogy sorolják előre, egyáltalán foglalják bele a kormányprogramba. Első helyen is javasoljuk, hogy foglalkozzanak a népesedési helyzettel. Magyarország tragikus demográfiai helyzetben van. 25 éve csökken a lélekszám, 650 ezerrel vagyunk kevesebben, mint 25 éve, annak ellenére, hogy 180 ezerrel több a bevándorlás révén nyert, mint a bennünket elhagyók révén elvesztett tömeg. A termékenység mélyponton: száz hölgy ma Magyarországon mindösszesen 130 gyermeket vállal. A halandóság magas: Európában a legrosszabbak között van.
A jövő pedig jól látható, egyszerű számítás kérdése. 2020-ban oda fogunk jutni, hogy azonos lesz a 20 év alattiak és a 65 év felettiek aránya: 20-20 százalék, és 60 százaléknyi az aktív korban lévőké. Azt is látjuk, hogy 6-7 év múlva gyorsulni kezd az öregedés. A Ratkó-korszak nagy születési évjáratai elérik a nyugdíjkort. Foglalkozni kellene ezzel a kérdéssel. A határon túli magyarok körében még rosszabb a helyzet. Ráadásul ne kerülgessük a forró kását, mondjuk ki: minden ilyen demográfiai helyzetben lévő ország betelepülési nyomás alá kerül. Magyarország már most betelepülési nyomás alatt áll, annak minden történelmi kockázatával együtt. Előzzük meg a tömeges bevándorlást és a tömeges betelepülést!
A demográfiai tendenciákat ellenezni kevés! A megoldás az, hogy a kormány - bármilyen kormányról is legyen szó a következő időszakban - programja élére, annak középpontjába a családokat és a gyermekvállalást állítja.
(10.50)
A magyarok családbarátok. Bár nem születik meg minden gyermek, akit a szüleik szeretnének, de a fiatal házaspárok általában két gyermeket szeretnének. Azért mondanak le erről, mert akadályokba ütköznek. A gyermekvállalás Magyarországon ma a legnagyobb szegénységi kockázat. Az adórendszerünk családellenes. Az emberek gyermekvállalási döntési szabadságát korlátozó tényezőket el kellene hárítani, ez volna az igazi liberális politika. A munkaerőpiac családellenes, a részmunkaidők a nők között a 6 százalékot érik el, Európában az átlag 32 százalékos. A kormány maga is gátolja ezt rossz szabályokkal. Ma két embert négy órában foglalkoztatni kétszer annyi pénzbe, kétszer annyi bürokratikus eljárásba kerül, mint egy nyolcórást. Miért szükséges, hogy ez így maradjon?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A demográfia után a második helyre a felemelkedés lehetőségének kérdését kellene állítani. Az a tandíjrendszer, amit most önök be akarnak vezetni, rácsapja a szegény gyermekekre az ajtót. (Moraj az MSZP soraiban.) Szeretném elmondani önöknek: számunkra a tandíj nem elfogadható. Ez a legmélyebb erkölcsi kérdés a Fidesz-frakció számára, ugyanis mi ingyen és tandíj nélkül tanulhattunk. Ezért hálásak is vagyunk, nem a Kádár-rendszernek, kedves barátaim, hanem a hazánknak és Magyarország polgárainak, a magyar nemzetnek (Taps az ellenzék soraiban.), ezért nem járulunk hozzá a tandíjhoz.
Javaslom, hogy az őt megillető helyen, súlyának megfelelően kezelje a kormányprogram a munka ügyét. A regisztrált munkanélküliek száma egyfolytában nő, lassan eléri a 8 százalékot. Száz emberből 38-an dolgoznak. Van 500-600 ezer olyan ember, aki nem dolgozik, de munkáért sem jelentkezik. Új munkahelyek kellenek, olyanok, ahol az inaktív és alacsony képzettségű emberek is el tudnak helyezkedni. Nem egyértelmű a nyugdíjkorhatárral kapcsolatos álláspont ebből a kormányprogramból. Szeretném felhívni az önök figyelmét, hogy a nyugdíjkorhatár esetleges emelése nem segít, mert a férfiak tekintélyes része nyugdíjkorhatár előtt sodródik ki a munkahelyekről.
Javaslom, hogy a kormány foglalkozzon a programban azzal is, hogy Magyarországon nem egy gazdaság van, hanem kettő: egy sikeres külföldi és egy túlélésért küzdő hazai. Ne áltassuk magunkat: a jövedelem tekintélyes része, a növekedés nagy része a külföldiek által uralt szektorokban jön létre, a magyarok ebből alig részesednek. Ez magyarázza, hogy miért nem érzik az emberek Magyarországon az egyébként statisztikailag korrekten, valóban létező gazdasági növekedést. (Moraj az MSZP soraiban.)
Javaslom, hogy ötödszörre a kormány az eladósodás és a kiszolgáltatottság kérdését rangsorolja. Javaslom, hogy a romavilág felemeléséről ne feledkezzünk el, az erre vonatkozó megjegyzések elégtelenek.
Szükséges, hogy előkelő helyre soroljuk a mezőgazdaság problémáját, ki kell mondani, hogy a földet magyar kézben tartjuk. Fenyegető horizont bontakozik ki a magyar gazdák előtt. Azt szeretném tanácsolni önöknek végezetül, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy legyenek óvatosak a mezőgazdaságról szóló nemzetközi tárgyalásokon is, Magyarország számára kedvezőtlen fejlemények vannak kibontakozóban.
Összefoglalóan: azt szeretném kérni önöktől, hogy ne folytassák azt a régi rossz hagyományt, amelyet ez a hintaprogram testesít meg. Mit is mondott erről Mikszáth? “A magyar ember szereti keresni az igazságot, de nem szereti megtalálni”. Majd így folytatja: “ha mégis megtalálja, mindjárt beleun: ejnye, de kellemetlen pofája van!” Bizony, tisztelt hölgyeim és uraim, a miniszterelnök úr jól fogalmazott - időnként Magyarország menekül, van, amikor a szociális romanticizmusba - ahogy ő fogalmazott -, máskor meg a fejlesztési romanticizmusba. Kérem, gyógyuljunk ki ebből! Az állami szerepvállalás kiterjesztését nem javasoljuk, most sem javasoltuk. Viszont fontolják meg az adó- és járulékcsökkentés eszközét, amellyel kilábalhat a magyar gazdaság a mai nehéz helyzetből. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Sajnos, kénytelen vagyok egy mondatot arra is mondani, ahogy a mi programunkat minősítette az MSZP frakcióvezető asszonya. Azt hiszem, az a korrekt, ha egy mondat erejéig válaszolhatok. (Moraj az MSZP soraiban.)
