KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban le kell szögeznem, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége parlamenti képviselőcsoportja megszavazza a kormányprogramot. Megszavazza, mert szembenéz a költségvetés helyzetével, és vállalja annak rendezését. Vállalja, hogy az egészségügyben érdemi változásokat hajt végre, vállalja a közigazgatás és az önkormányzati igazgatás érdemi átalakítását, vállalja az előző ciklusban megkezdett oktatási reform folytatását, vállalja a privatizáció folytatását, és egyébként pedig számos, a Szabad Demokraták Szövetsége számára fontos ügyet felvállal, annak képviseletét és végigvitelét a program tartalmazza.
Kezdjük mindjárt a költségvetés helyzetével! Egyetértek azokkal a hangokkal, amelyek azt mondják, hogy valóban nézzünk őszintén szembe ezzel a helyzettel. Őszintén szólva, amikor tegnap Orbán Viktor képviselőtársamat láttam sajtótájékoztatót tartani, és felmutatta a Fehér könyvet, azt gondoltam magamban, hogy itt most Orbán Viktor az őszinteség útjára lép - a könyv valóban fehér. (Derültség az SZDSZ soraiban.) Aztán meghallgatva a mai felszólalását, úgy ítélem meg, hogy rögtön le is tért erről az útról. Ha már annyit emlegette a hintát iménti felszólalásában, hát az ő felszólalása maga volt a hanta-palinta, kedves képviselőtársaim. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.)
Hadd emlékeztessem arra például - miközben azzal egyetértek, hogy az nem helyes dolog általában sem, ha a pártok a választási programjaikban félrevezetik a választóikat -, hogy 1998-ban az én emlékeim szerint volt egy megnevezett Urbán László nevű pénzügyminiszter-jelölt, aki amikor azt mondták neki, hogy köszönő viszonyban sincs a kormányprogram és a választási program, azt válaszolta, hogy más a kormányprogram, más a választási program. (Moraj az ellenzéki padsorokban.) Érdekes javaslat lett volna akkor, hogy valóban vissza kellene vonni a kormányprogramot - ehelyett Urbán Lászlóból nem lett pénzügyminiszter. Ezt ilyen egyszerűen lehetett elintézni.
De ha belemegyek abba a programba, akkor abban azt találtam, hogy egyszeri, nagyarányú adó- és járulékcsökkentést hajtunk végre a polgárok javára, amiből egyébként semmi nem lett természetes módon. Vagy ha magánál annál a kormányprogramnál tartunk, az az egészségügy átalakításával kapcsolatban részletes javaslatokat tartalmazott, olyanokat egyébként, amelyeket most a Fidesz kifogásol, és amelyeket akkor nem valósított meg. Természetesen ennek a mai vitának nem a Fidesz vagy az ellenzék programjának a megvitatása a célja, ezért ezt a részét a felszólalásomnak be is fejezem. Csak arra akartam utalni, hogy mindaz, amit az imént hallottunk, tulajdonképpen egy, a választók félrevezetését szolgáló tiráda volt, amelynek nem volt más célja, mint folytatni az abbahagyott választási kampányt, azt a választási kampányt, amelynek programja megbukott, mert a választók azt nem választották.
Félreértés ne legyen, az MSZP nem feltétlenül a kormányzati teljesítményével és nem feltétlenül a választási programjával nyerte meg a választásokat, hanem azzal, hogy amit mondott, az hihetőbb volt, mint amit a Fidesz mondott, és egyébként pedig nem keltett félelmet az emberekben, mint ahogy azt a Fidesz tette. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Ez volt a lényeges különbség, ami ezt a választást, kedves képviselőtársaim, eldöntötte, nem pedig az ócska demagógia és a populizmus, amelyet - megjegyzem - már a választások közben sem vettek be az emberek.
(11.00)
Az azonban kétségtelen, hogy a gazdaság jól teljesít, és abban igaza van Orbán Viktornak is, hogy valóban, ezt elsősorban az exportpiacokat Magyarországra hozó nagy multinacionális cégek tevékenységének eredménye hozza. Ezért nem szabad unos-untalan nekirontani ezeknek a cégeknek, mert ezek munkahelyeket és piacot hoznak Magyarország számára. Az igazi kérdés az, hogy mit tudunk tenni annak érdekében, hogy a hazai vállalkozások erre a fejlődésre felcsatlakozhassanak. Erről a későbbiek során Kóka miniszter úr fog majd beszélni.
Ugyanakkor másrészt a költségvetés pozíciója valóban rossz, és ha ez így marad, akkor ez veszélyezteti a későbbiek során a gazdaság pozícióit is. Ez is igaz; mint ahogy egyetértek miniszterelnök úrral abban, hogy ennek a felelőssége elsősorban az előző kormányé - és ebben egyetértek Orbán Viktorral is -, miközben azzal is egyetértek, hogy a folyamatok 2000-ben indultak el, akkor, amikor a kétéves költségvetést az Országgyűlés elfogadta. S ha már itt tartunk, hogy ki hogy él, illetve hogy él vissza a törvényekkel, akkor én úgy emlékszem, hogy ez is például, a háromhetes ülésezés is például meg az Orbán-kormány számos gyakorlata éppen a magyar jogrenddel és törvényekkel való visszaélések gyakorlata és sorozata volt. De most ezt sem kell megvitatnunk, mert nem ez a mai felszólalásunk tárgya.
Annak, hogy ilyen helyzetben van a költségvetés, ki kell mondanunk: politikai okai vannak. Egyrészt az, hogy a politikának tizenhat éve, egy-két ritka kivételtől eltekintve, nincs bátorsága egy-egy területen szembenézni a szükséges változásokkal, vagy - zárójel - nincs elképzelése arról, hogy ott mit kellene tenni, ezért aztán hagyja magát sodortatni az eseményekkel. Ez számos kormányra jellemző volt. Megjegyzem, az önök által sokat szidott Bokros-csomag volt az, amely szembe mert menni a folyamatokkal, és bátran hozzá mert nyúlni a rendszerekhez, és változtatni mert rajtuk.
A másik oka annak, hogy ilyen helyzetben van a költségvetés, az pedig az, hogy a politika mindig a könnyebb ellenállás irányába megy. Mert mindig könnyebb megmondani azt, hogy nem lesz tandíj, mint azt mondani, hogy mit kell csinálni a felsőoktatással. Könnyebb azt mondani, hogy nem lehet szűkíteni akkor, amikor a rendszereken változtatunk, mint megmondani, hogy mit akarunk csinálni azokkal a rendszerekkel. Mindig könnyebb azt mondani, hogy a magyar föld nem eladó a külföldieknek, mint megmondani azt, hogy mitől lesz a magyar gazdaság versenyképes, és abba honnan fog jutni tőke. És így tovább, és így tovább.
Az imént hallgattam egy 30 perc 57 másodpercig tartó felszólalást, és ebben egyetlenegy javaslatot sem hallottam azzal kapcsolatban, hogy vajon Magyarországon mit kell csinálni a következő négy évben azért (Felzúdulás az ellenzéki pártok soraiban.), hogy egyrészt túljusson azokon a problémákon, amelyekkel ma szembe kell néznie, másrészt azért, hogy a sikeres nemzetek sorába emelkedhessen. Mert a mai vitának és a következő négy év vitáinak szerintünk erről kell szólnia. Egy azonban bizonyos: az általam említett hibák következményeként a költségvetés kiadási oldala valóban elszabadult. Ez az a helyzet, amivel szembe kell nézni, ez az a helyzet, amin változtatnia kell a következő kormányzati ciklusban a politikának. Természetesen itt a kormánypártoknak és az ellenzéknek más a szerepe. A kormánypártoknak ezt a felelősséget fel kell vállalniuk, és következetesen végig kell vinniük azt a programot, amiről azt gondolják, hogy gyökeresen tud a korábbi politikai gyakorlattal szakítani, és végig tudja vinni a programját. Az ellenzék ebben közreműködhet, alternatívát mutathat fel, vagy mindent megtámadhat, ahogy tette ezt négy éven keresztül, aztán a választók újabb négy év múlva majd ismét döntenek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mondom, a kiadások szaladtak el, a megoldás tehát lehetne, hogy jó, akkor ugyanannyival csökkentsük a kiadásokat, amennyivel elszaladtak. De hadd tegyem fel a kérdést: vissza lehet venni az 50 százalékos béremelést, amit a közalkalmazottak kaptak? Vagy vissza tudja venni bárki - vagy van ilyen felvetés - a tizenharmadik havi nyugdíjat, miközben egyesek tizennegyedik havit ígértek már a választási kampányukban? Vissza lehet venni a több mint százmilliárd forinttal nagyobb szociális juttatásokat, amelyekről azt gondolja mindenki, hogy szükséges volt és indokoltak voltak? Vagy mondta valaki, hogy ne építsünk autópályákat az elmúlt ciklusban, vagy a jövőben hagyjuk abba az autópálya-építést? Mert, tisztelt képviselőtársaim, ezek azok a tételek, amelyek összességükben évi több mint ezermilliárd forintot haladnak meg, amelyek az egyik okozói a költségvetési hiány mértéktelen növekedésének.
És én nem hallom, hogy igen, hiba volt az 50 százalékos béremelés; sőt önök megszavazták. Nem hallom, hogy hiba volt a tizenharmadik havi nyugdíj; sőt önök szeretnének úgy emlékezni, mintha megszavazták volna, legalábbis így volt a választási kampányban, még erről folyt a vita. Nem hallok arról, hogy vissza kellene venni a szociális juttatásokat. Nem hallottam arról az elmúlt négy évben, hogy azonnal tessék abbahagyni az autópálya-építést. Azt hallottam, hogy Debrecent lassan éri el, meg azt is hallottam, hogy még kellenének elkerülő utak. Hölgyeim és uraim, íme, itt van évi több mint ezermilliárd forint, négy év alatt ez 5 ezer milliárd forint, ez jelenti a problémát, a kérdés pedig úgy merül fel, hogy egyetlen lépésben ezt vissza lehet-e venni. És a válasz természetesen az, hogy nem.
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A politika megint elgondolkodhat egyrészt azon, hogy vajon a kampányban mit engedhet meg magának és mit nem, másrészt azon, hogy utána, amikor a könnyebb ellenállás irányába halad, akkor mennyire éli fel a jövőt, és mennyire nem. Merthogy ez történt ezen intézkedések kapcsán, ezért nehéz ezen a helyzeten változtatni, és ezért kell őszintén beszélni arról, hogy márpedig ez így nem maradhat, mert ha így maradna, akkor az veszélyeztetné a gazdaság egészséges fejlődését, ez pedig hosszú távon az ország egészének fejlődését, felzárkózását veszélyeztetné. Ezért kell ezzel a helyzettel szembenézni.
Az egyik megoldás tehát a kiadások radikális csökkentése ott, ahol lehet. Erről máris viták kezdődtek egyébként, mert önök ezzel általánosságban egyetértenek, a részleteket illetően pedig nem, miközben javaslataik persze nincsenek. A másik megoldás sajnos a bevételek növelése. Merthogy három jövedelemtulajdonos van, a költségvetés, a lakosság és a vállalkozások, és amikor ilyen problémákat okoztunk, akkor ennek rendezése alól sajnos senki nem lesz képes és nem tudja magát kivonni.
Ahhoz viszont, hogy ez a helyzet ne álljon elő, hogy ne folytatódjon a húzd meg, ereszd meg politika - amelyről mindkét előbb idézett felszólalásban hallottunk -, arra is szükség van, hogy ezt követően egy nagyon következetes, takarékos gazdálkodás jellemezze végig a költségvetésünket, a felelőtlen ígérgetések és a felelőtlen politikai akciók helyett a felelős politizálás, másrészt pedig ezért kell a különböző rendszerek átalakítása, mert enélkül nem fog menni. A reform számunkra meg azt jelenti, hogy egy rosszul működő rendszert jól működővé teszünk, hogy a rosszul működő, mert finanszírozhatatlan rendszert adott keretek között jól működővé és finanszírozhatóvá tesszük; és ez még mind semmi: de ráadásul olyanná, amelyik képes magasabb színvonalú szolgáltatást biztosítani az azt a szolgáltatást igénybe vevő emberek számára.
Mindennek, tisztelt képviselőtársaim, egyetlen végcélja van: kiszabadítani a gazdaságot is meg a lakosságot is abból a csapdából, amit a sok állami kiadás generálta magas adók okoznak. Mert ezzel a takarékos gazdálkodással gondoljuk, hogy el kell jutnunk odáig, ahol a gazdaság elől elháríthatjuk azokat az akadályokat, amelyek ma a versenyképességét rombolják; másrészt pedig a lakosság esetében megtehetjük azokat az adócsökkentő lépéseket, amelyek a végén elvezetnek odáig, hogy valóban szabadabban dönthessenek a pénzükről, amit ők jobban tudnak felhasználni, mint az állam.
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy néhány kérdésre rátérjek a reformok közül.
Kezdeném az egészségüggyel. Abban talán már egyetértés van, hogy ami ma az egészségügyben van, az tisztességtelen a betegekkel szemben is, akik a járulékaikból finanszírozzák, és tisztességtelen a benne dolgozókkal szemben is, akik sokszor a hivatásszeretetükkel, hivatástudatukkal tartják az intézményeket működőképes állapotban.
(11.10)
És tisztességtelen mindannyiunkkal szemben is, hiszen a magyar lakosság egészségi állapota európai mércével mérve rendkívül rossz, és ettől kezdve felmerül az emberben a kérdés, hogy akkor viszont miért nem akarunk ezen a helyzeten változtatni.
A választási kampányban az egészségügyről vita volt, ez a vita azonban leegyszerűsítő hazugságok sorozatából állt. Kezdeném azzal, hogy fizetős lesz az egészségügy. Tisztelt képviselőtársaim, miért, most ingyenes? Önök nem fizetnek járulékot? (Moraj és közbeszólások az ellenzéki képviselők soraiból.) Vagy nem szokás hálapénzt adni az orvosoknak? Ez maga a fizetős egészségügy, tisztelt képviselőtársaim! A reform célja nem más, mint hálapénz fizetése nélkül, a járulékok ésszerű felhasználásával és persze beszedésével olyan helyzetet teremteni, ahol mindenki számára megnyílik a jobb egészségügyi ellátás lehetősége. És igen, ez a biztosítási alapú egészségügy, és igen, ez a több-biztosítós modell bevezetése meggyőződésünk szerint Magyarországon.
A másik hazugság: ezek el akarják adni a kórházakat. Tisztelt képviselőtársaim, az egészségügyi intézmények működésének privatizálásán kívül, ami néhány helyen megtörtént az országban - én, mondjuk, négyet tudok, ebből kettőt fideszes önkormányzat döntött el egyébként -, történt itt kórházeladás? Szerintem…, persze fog, mert amikor majd kiderül, hogy valamely kórház szolgáltatásaira nincsen szükség, és az finanszírozhatatlanná válik, ezért majd a fenntartója bezárja, akkor azzal biztos, hogy fognak valamit kezdeni. A modell szempontjából azonban, amit mi leírunk, teljesen mindegy, hogy ki annak a kórháznak a működtetője, egyetlen kérdés van: hogy melyik az az intézmény, amelyik a beteg számára megfelelő vagy magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtására képes. Mindehhez természetesen reform kell, és az egészségügy megreformálását a kormányprogram felvállalja.
Mint ahogy felvállalja a közigazgatás átalakítását: kisebb, hatékonyabb, az emberek számára magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtó igazgatásra van szükség. És való igaz, azt mondjuk: a politika kezdje magán! És, tisztelt képviselőtársaim, itt úgy hazudik mindenki, mint ha könyvből olvasná! (Közbeszólások. - Szórványos taps az ellenzéki képviselők soraiban.) Hát önök beszélnek arról, hogy kisebb parlament meg kevesebb önkormányzati képviselő, amikor egy éve akadályozzák mindezen törvények elfogadását? (Szászfalvi László közbeszól.) Kétharmados törvényekről van szó. Az egy jó verseny, hogy ki tud kisebb parlamentet mondani, és ezt rendszerint a Fidesz nyeri 200-zal, úgyhogy én most beszállok 199-cel, és mi győztünk (Derültség a kormánypárti képviselők soraiban.), de önök állandóan, újra és újra megakadályozzák még a tárgyalásokat is erről! Itt volt a javaslatunk tavaly november óta az önkormányzati testületek összetétele számának a csökkentésére - mi lett ezzel? Hajlandóak sem voltak róla tárgyalni, tisztelt képviselőtársaim! Az egy mese, hogy önök ebben partnerek, az egy mese! Önök úgy csinálnak, mint ha partnerek lennének, egyébként pedig mindig minden változást megakadályoznak. (Dr. Hargitai János közbeszól.) Pedig, képviselőtársaim, amikor én a folyosón beszélgetek szakpolitikusokkal, akkor azt hallom vagy azt látom, hogy az önkormányzati rendszert illető változtatásokban, például abban, hogy erősítsük a kistérségeket, hogy erősítsük a régiókat, egyetértünk, még a megyék megszüntetését illetően is. Én már most lefogadom, hogy önök olyan javaslatokat fognak támogatni, amelyek létrehozzák a választott régiót, és meghagyják az önkormányzati megyét is, hadd legyen még több politikus, nevezzük el azt reformnak, ahol még többen vesznek ki még több pénzt a büdzséből! Én azt gondolom, hogy ez a fajta együttműködés és ez a fajta alkotó ellenzékiség nekünk nem kell.
Zárójel: Orbán Viktor ebben is rosszul emlékszik. 1994-ben az önkormányzati törvény változtatását illetően az egész nyarat végigegyeztettük, többek között a Fidesz által delegáltakkal is, akik egyet is értettek a javaslatokkal, amely egyetértést a Fidesz a vitában már visszavonta. Megjegyzem: azok a változtatások az önkormányzati rendszernek azt a lényegét, amelyen most változtatni kell, nem érintették, e tekintetben is rosszul emlékszik tehát.
Említettem, hogy támogatjuk a programot, mert folytatja a megkezdett oktatási reformot. Ez megint egy olyan terület, képviselőtársaim, ahol nem lehet normális, érdemi párbeszédet folytatni, mert mindenki foglya a saját kampányszövegének, ahelyett, hogy egyszer le lehetne ülni megnézni, hogy tényleg, mit lehet tenni az oktatásban, hogyan érjük el, hogy a gyerekeink versenyképesebb tudással kerüljenek ki az iskolákból; hogyan érjük el, hogy ha kikerülnek az iskolából, el tudjanak helyezkedni - ehelyett megy a szöveg, hogy tandíj márpedig nem lesz.
A program elkötelezi magát a privatizáció folytatása mellett - mi ezt is fontos dolognak tartjuk. Ez is az egyik legdebilebb vitája volt, hogy úgy mondjam, a választási kampánynak. Szerintünk az államnak ott kell vagyont birtokolnia és feladatot vállalnia, ahol valóban van dolga.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége vállalja a kormányzati szerepet, vállalja, mert valódi változtatásokat akar a következő időszakban, vállalja, mert tenni akar a reformok következetes végigvitele érdekében. Magyarország számára óriási esély nyílt az európai uniós csatlakozással, azzal, hogy tagja vagyunk egy biztonsági rendszernek, a NATO-nak, és azzal, hogy most valóban hozzájuthatunk az európai fejlesztési forrásokhoz. Ennek az esélynek a megragadása felelősségünk egyúttal az utánunk következő generációkkal szemben, ezt a felelősséget a politikának felvállalnia pedig kötelesség. Ahhoz azonban, hogy sikeresek legyünk e tekintetben, hogy Magyarország valóban sikeres legyen a felzárkózást követően, hogy minél előbb csatlakozhasson Európa győztes országaihoz, érdemi, valódi változtatásokra, igen, reformokra van szükség. A Szabad Demokraták Szövetsége kormányra, koalícióra lépésének értelme és valódi célja, hogy ezek az átalakítások Magyarországon az ország modernizálása érdekében valósuljanak meg, ahol lehet; ahol nem, ott meg induljanak el a következő kormányzati ciklusban.
A sikeres ország - ez az a cél, ami miatt a Szabad Demokraták Szövetsége részt vesz a koalíció munkájában, és amiért megszavazza a kormányprogramot.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
