ERDŐS NORBERT
ERDŐS NORBERT
ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy közeledik a 2007-es esztendő, úgy válik mindannyiunk számára valóságos lidércnyomássá a mai magyar valóság. Az ön minisztériumának kiszolgáltatott oktatási intézmények az elmúlt évek liberális ámokfutása után mérsékelt optimizmussal tekintettek az önök tevékenysége elé, ám hamar megkapták a kijózanító pofonokat. Lehet, hogy - ahogy Hiller miniszter úr írásbeli válaszában írta - a tárca minden egyeztetési kötelezettségének eleget tett, de az érintett pedagógusok, illetve szakszervezetek önnel ellentétben mégsem élték meg egyenrangú partnerként az egyeztetésnek nevezett bejelentéseket.
A kieső ünnepnapok, ha a minisztériumi íróasztal mellett nem is, de a gyakorlatban komoly problémákat okoznak a tanítási időkeret megállapításakor. Ugyanis a törvény a kötelező óraszám egyötödét veszi figyelembe minden tanítási napon. Vajmi ritka az olyan pedagógus, akinek mindennap pontosan négy órája van, például felső tagozatban éppúgy lehet egy tanárnak kettő, mint akár hat órája is. Ha egy ünnepnapon az illető pedagógusnak hat órája lenne, de a rendelet csak néggyel számol, az máris két óra mínuszt jelent neki. Adott esetben ez felemészti a jogosan kijáró túlórákat is. Igaz, hogy az így kiügyeskedett mínusz órákkal valóban nem csökkenthető az érintett pedagógus jövedelme, de akkor jogosan teszik fel sokan a kérdést: mi volt a célja a tanítási időkeret nyakatekert adminisztrálásának?
Az általános vélemény az, tisztelt államtitkár úr, hogy a mínusz órák ilyetén való ravasz kitermelésével már a várható pedagóguselbocsátások számára készítették elő a terepet. Az már más kérdés, hogy a csodafegyver ismét visszafelé sült el. Kiderült, hogy a tanárok az iskolán kívül is jelentős időt töltenek nevelő-oktató munkával. Gondolom, ezért is vonták vissza nagy sietve az intézményen kívül végzett munkaköri feladatok adminisztrálására vonatkozó passzusokat, mielőtt az Alkotmánybíróság koppintott volna az orrukra.
Írásbeli válaszában a miniszter úr arra is utalt, hogy “a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény közoktatási intézményekre vonatkozó végrehajtási rendeletének újabb módosítását a kormány elfogadta”. Így nem kell majd az szmsz-ben rögzíteni a nyilvántartás eljárási szabályait. Csak arról feledkezik meg a miniszter úr, hogy három hónapig mégis az önök eredeti rémálma szerint működtek, adminisztráltak szorgalmasan az iskolák, tehát mostanára nagy részük törvénytisztelő intézmény módjára már rögzítette az szmsz-ben az idevonatkozó rendelkezéseket.
Ugyanakkor válaszában a miniszter úr büszkén említi az esélyegyenlőség követelményének érvényesülését is, amikor az oktatás átalakítását méltatja. Magyar Bálint óta tudjuk, hogy a szociálliberális oktatáspolitika nem tekinti szakmailag egyenrangúnak a falusi és a nagyvárosi iskolákat. Most úgy látom, ez a staféta is jó kezekben van önöknél, ugyanis a normatívákkal való sakkjátszma miatt a kistelepülések nagy része el fogja veszíteni az iskoláját.
(13.20)
Az érintett diákoknak és tanároknak naponta utazniuk kell majd valamelyik kistérségi iskolába, amit a szocialista kormány frissen csökkentett diákkedvezményével és a drasztikusan emelkedő jegyárakkal igyekszik vonzóbbá tenni. Elgondolkodtató, hogy a XX. század szocialista kultúrpolitikájának fő csapásvonala az egyházakat vette ostrom alá, önök pedig most méltó utódként az iskolákat, a magyar oktatásügyet reformálják tönkre, amely íme, mára több sebből is vérzik.
Tisztelt Államtitkár Úr! Hová tűnt az esélyegyenlőség a magyar oktatásból? Miért büntetik a kistelepülések iskoláit? Mikor lesz végre hajlandó érdemben meghallani a pedagógusok panaszait, illetőleg a frissen drágított felsőoktatásbeli átképzés híján milyen alternatívákat kínálnak a több ezer elbocsátott pedagógusnak?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
