BABÁK MIHÁLY

Full text search

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársam, Paizs Képviselő Úr! Az államtitkárnak referáltam, hogy mely programok azok, amelyeket elindítottak, és melyekben értünk el sikereket.
Úgy gondolom, hogy ha az hangzott el, hogy én magam mit teszek mint polgármester, úgy is mint képviselő, akkor elmondom önnek azt, hogy elsődlegesen (Paizs József: Nem azt mondtam!) nem az önkormányzat a foglalkoztatás megoldásának a kulcsa, de az biztos, hogy meg kell tennie mindent a tekintetben, hogy az ott élő munkanélküliek munkához jutását elősegítse.
(A jegyzői székben Szűcs Lajost V. Németh Zsolt váltja fel.)
Elmondom önnek azt is, bár én csak a programot igyekeztem dicsérni, hogy például a „Küzdelem a munka világából való kirekesztődés ellen” című uniós program nagyon helyes volt, eszközöket is kaphatott a munkanélküli, különösen a 45-50-55 éves korosztály, és sokan megtapadtak a munka világában is, azaz munkát kaptak.
Ez nagyon jó, például egy hivatalban is alkalmasak és lehet használni azokat a fiatal diplomásokat, akik kipróbálják magukat a munkatapasztalattal és a Start-kártya programokkal. Igen, lehet segíteni, és úgy gondolom, mindenkinek kötelessége, a képviselőnek is kötelessége.
Ugyanolyan aktív igyekszem lenni otthon, Békés megyében a foglalkoztatás ügyében, mint ahogy itt is szóvá teszem, hiszen azért vagyok ma is itt, mert érdekel ez a kérdés.
Az ön által példaként felvetett kérdés viszont helytelen és rossz volt. Ugyanis azt párhuzamba vonni, hogy alkalmaznának-e több alulképzettet, ha a tb-járulékot a Fidesz javaslata szerint csökkentenék, ez a kérdés így helytelen és rossz, ugyanis nem erre szolgál a 10 százalékos tb-csökkentés és egyáltalán a munkaerő költségeinek a csökkentése, hanem a munkaerőpiac tisztítását, fehérítését, szürkítését, és nem a feketítését szolgálná.
(12.30)
Nyilvánvaló mindenki előtt az, hogy ha a munkaerőpiacot, a munkavállalót és a munkaadót nem terhelné ilyen járulék, ilyen magas adó, akkor fehéredne a gazdaság, fehéredne a munkaerőpiac is. Önök ezt a kérést nem alkalmazzák, ötödik éve kormányoznak. Azt javaslom most is, és kérem tisztelettel, alázattal kérem, hogy gondolkozzanak ezen a kérdésen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hiszen az is nagyon sok mindent megoldana. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť