GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Czomba képviselőtársam meg többen már a munkaügyi tanács kérdéskörét feszegették. Én a törvénytervezet olvasata kapcsán egy módosítást érzékelek, ami a munkaügyi tanács önkormányzati oldalának az összetétele tekintetében kínál egy másik alternatívát, egy pontosító alternatívát, igen, ahhoz képest, ami a korábbiakban elfogadásra került. Mert az gyakorlatilag úgy van, ahogy Czomba képviselőtársam mondta, az a fajta elnökség nem létezik minden megyében, van, ahol van, van, ahol nincs, van, ahol életre hívták, van, ahol nem.
Lehet, hogy még a jelen törvénymódosítási javaslatot is lehet pontosítani egyébként, mert mondok egy példát rá, hogy hogyan és miképpen, személy szerint azon gondolkodom, hogy még egy ilyen módosító javaslatot egyébként a mai nap beadjak-e, az pedig arról szól, hogy a megalakult kistérségi fejlesztési tanácsok megalakulását követően megyei kistérségi fórumokat hívtak életre, ezek voltak azok a fórumok, amelyek a regionális fejlesztési tanácsokba is delegáltak. Megítélésem szerint ezek ma már működő fórumként állnak rendelkezésre, adott esetben az is elképzelhető lenne, hogy ezen a megyei kistérségi fórumok rendszerén keresztüli delegálásokra kerüljön sor, mert ez már egy fogható kategória, ugyanúgy, ahogy a regionális fejlesztési tanácsok keretei között fogható volt.
Tehát biztos, hogy van több út arra vonatkozóan, hogy hogyan és miképpen lehet a kistérségeket ebben a történetben, ebben a gondolkodásban erősíteni a munkaügyi tanácsokban való részvétel tekintetében. Tehát az én értékrendemmel is egybevág az, hogy a kistérségek képviseletének helye van a tanácsokban.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť