PETTKÓ ANDRÁS

Full text search

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gúr Nándor képviselőtársamnak a hozzászólásához szeretnék hozzátenni egy olyan mondatot, egy olyan gondolatot, hogy egyetértek képviselőtársammal, nagyon jó ez a módosítási javaslat, de, tisztelt képviselőtársam, önök 2007. január 1-jétől megadóztatják azt a kétezer forintot, amit eddig a munkavállalóknak a munkaadók költségtérítésként - tehát nem jövedelemként, költségtérítésként - adhattak.
Akkor én nem értem, hogy tisztelt kormánypárti képviselőtársam az adózás rendjéről szóló törvénynek ezt a módosítási javaslatát miért szavazta meg, és azt sem értem, hogy az MSZP-s képviselőtársaim miért nem támogatták azt a módosítási javaslatot, amit a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként benyújtottam, hogy állítsuk vissza, hogy ez a kétezer forint költségtérítés ne legyen adóköteles a munkavállalók számára.
Én azt gondolom, hogy ez így volna igazságos, hiszen Magyarországon csak a közszférában dolgoztatott 800 ezer emberről beszélek, akinek kötelező bankszámlára kapni a fizetését, az elmúlt tíz évben ehhez a kétezer forinthoz nem nyúltunk hozzá, nem emeltük ezt az összeget. Ha ma valaki megnézi a www.pettkoandras.hu vagy a www.mdf.hu honlapon található összehasonlító táblázatot, akkor láthatja azt, hogy az ezer forint, amit néhány perccel ezelőtt mondtam, az valós szám, amit a munkavállalók elveszítenek, tehát ezt a kétezer forintot emelni kellett volna mondjuk négy-, öt- vagy hatezer forintra, és nem megadóztatni, ahogy önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, a Pénzügyminisztérium nyomására tették, megszavazták.
Ha ekkora konszenzus van ebben a 4. §-ban lévő módosításban, akkor kérem a tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat, hogy engedjék be ennek a törvénynek a módosítását a tisztelt Ház falai közé, és lehet, hogy nem az a megoldás, hogy nem adóztatjuk meg, lehet, hogy az a megoldás, hogy felbruttósítjuk ezt az összeget, de tegyünk az igazságosság érdekében közösen egy újabb lépést.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť