DR. KATONA TAMÁS

Full text search

DR. KATONA TAMÁS
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Frakcióvezető Úr! Ha táviratozni kellene, inkább e-mailt küldenék szívesebben, de azért szóban is engedelmével válaszolok, illetve néhány kérdésre szeretnék reagálni, mert azt gondolom, hogy nagyon fontos kérdéseket érintett frakcióvezető úr.
Először is, ami azt illeti, hogy mennyire minősíthető stabilnak a helyzet, azt gondolom, hogy ma az a legfontosabb kérdés, hogy Magyarország be tudta bizonyítani, hogy a válságos világgazdasági helyzetben gyorsan és rugalmasan alkalmazkodik a kihívásokhoz. Azt gondolom, hogy ez a lényeg, mert az, hogy a világválság elért bennünket is, az önmagában nem meglepő és természetes, de az, hogy erre megfelelően tudtunk reagálni, az már fontos. A gazdaságban és az államháztartásban is képesek voltunk olyan döntéseket hozni, és a versenyszférában is képesek voltak a vállalatok átgondolni a bér- és létszámgazdálkodásukat, amely lehetővé tette, hogy a kiadások csökkenjenek.
Azt gondolom, hogy az a 2010-es költségvetés, amelyet elfogadott a tisztelt Országgyűlés, jól mutatja azt, hogy a helyzet stabilizálódik. Nagyon jól mutatja az is, hogy amint a költségvetést elfogadta az Országgyűlés, mint ahogy az elmúlt hónapokban is látjuk, hogy a forint stabil és stabil is maradt, valóban tovább mérséklődtek és mérséklődnek az állampapírhozamok, kedvező maradt az ország kockázati megítélése, újra fellendült és élénk az állampapírpiac, ugyanilyen élénk a részvénypiac, és általában Magyarországot a befektetők egyre kedvezőbben ítélik meg, sokkal kedvezőbben, mint jó néhány környező országot.
Jellemző, hogy a GP Morgan nemrég azt fogalmazta meg, hogy az ország adósságkockázati besorolása javulhat a közeljövőben, mert az adósságállomány szinte GDP-arányosan jelentős csökkenésnek indulhat a következő évtől. Persze, ennek az is a feltétele, hogy a megalapozott költségvetést végig kell vinni. Itt valóban nagyon komoly veszélyek vannak, mert a populizmus mindennél ártalmasabb. (Zaj. - Az elnök csenget.) Ha ez eluralkodik ebben az országban, akár a választási kampány során, akkor nagyon komoly problémák lehetnek.
Sajnos, ennek vannak már nagyon fontos jelei és nagyon veszélyes jelei, ilyen például, hogy néhány, úgy tűnik, hogy nem a kormánytól, hanem a szakmától független közgazdász megfogalmazta az álláspontját, mégpedig olyan módon, hogy ez a költségvetés megítélésük szerint tarthatatlan, és olyan kérdésekben került vitába a teljes nemzetközi szakmai közvéleménnyel, ami egészen meglepő. Itt még külön érdemel némi megjegyzést az is, hogy Matolcsy György képviselő úr nemrégiben megfogalmazta a véleményét a költségvetésről, illetve a jövő évi gazdálkodásról, és azt gondolom, hogy ez rendkívüli veszélyeket rejt magában az ország számára, ha ezek akár csak részlegesen megvalósulnak.
Itt Matolcsy úr megint a mesebeli hetes számot emlegette, korábban, amikor kormányra kerültek már egyszer, akkor azt emlegette, hogy 7 százalékos lesz a gazdasági növekedés. Ez ugyanolyan mese, mint ahogy most azt fogalmazza meg, hogy 7 százalékos lesz a költségvetési hiány. Erről szó nincs, a nemzetközi piacok egészen másképp látják.
Ugyanakkor veszélyes játékba kezd az ellenzéki párt, ha úgy gondolja, hogy egyszerre lehet csökkenteni az adókat és növelni a költségvetési kiadásokat. Miközben azt meg kell jegyeznem, hogy a kormány akként fogja fel a jelenlegi helyzetet, hogy igenis meg kell óvni azokat a legnagyobb kockázatoktól, akik magukra erre nem tudnak maguk adni; ilyen például - azt gondolom, talán az egyik legfontosabb -, hogy a nyugdíjak reálértékét megőrizzük, megteszünk mindent azért, hogy a közszférában is elfogadható keresetek legyenek, és megteszünk mindent azért, hogy a költségvetési szféra, az állami szolgáltatások, az oktatás, az egészségügy működőképes legyen, és az önkormányzatok is működőképesek maradjanak.
Az, hogyha bizonyos ellenzéki közgazdászok valótlanságok tömegét állítják, ettől nem jutunk előbbre. Egyébként, ahogy az előbb már említettem, a teljes nemzetközi szakmával szembekerülnek, és úgy tűnik, hogy a magyar közgazdász szakmával. Ez szégyenletes! Tehát valóban a kilábalás megindult, a kockázatok viszont nagyok akkor, ha a populizmus elterjedhet. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť