DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagy késztetést érzek magamban arra, hogy egy komoly vitát és a kérdés minden egyes szempontból való megvilágítását indítsuk el, mert Göndör István sok olyan kérdésről beszélt, ami az elmúlt húsz év, a rendszerváltás óta eltelt idő tapasztalatait próbálta összegyűjteni, és megfogalmazta azt Göndör képviselőtársam, az előterjesztő azt, hogy ő hogyan látja az országgyűlési képviselők tevékenységét és presztízsét. De attól tartok, hogy bármennyire is jó lenne erről beszélni, az, hogy mi most itt ebben a Házban hogyan látjuk az országgyűlési képviselők presztízsét, hogyan ítéljük meg saját tevékenységünket, elég közömbös ebben a vitában.
Lássuk be, azért kerültünk ebbe a helyzetbe, mert a közvélemény megítélése az országgyűlési képviselőkkel kapcsolatban eléggé lesújtó. Magával a parlamenttel kapcsolatban is nagyon lesújtó a közvélemény megítélése. Hogy ez miért és hogyan alakult ki, ennek hosszú története van, és tényleg szerteágazó lenne ez a vita. És anélkül, hogy politikai vádaskodásokba fognánk bele, nem is nagyon lehetne kibogozni, hogy ki miatt, miért alakult ki ez a vita. Egy biztos, hogy önmagában ez egy nagyon kellemetlen helyzet.
Az az egyik vád, amit a fejünkhöz szoktak vágni, hogy az országgyűlési képviselők állapítják meg a saját bérüket. Ez az első vitapont, amit, azt hiszem, minden egyes lakossági fórumon megkapunk, ha ez a téma előkerül. Őszintén szólva, annak örülnék a legjobban, ha nem az országgyűlési képviselők állapítanák meg a képviselők tiszteletdíját. Annak örülnék a legjobban, ha például a köztársasági elnök egy rendelettel hirdetné ki az országgyűlési képviselők tiszteletdíját; vagy legyen az az Alkotmánybíróság. Nyilván a hatalmi ágak elválasztásában ez egy érzékeny helyzetet teremtene. Gondolják csak meg, hogy mi, országgyűlési képviselők törvényben állapítjuk meg például a köztársasági elnök tiszteletdíját, és törvényben állapítjuk meg az Alkotmánybíróság tiszteletdíját, ők meg majd megállapítják a mi tiszteletdíjunkat. Ez óhatatlanul súrlódásokat okozna.
Sajnos, bármennyire is szeretnénk elkerülni azt a szituációt, hogy nekünk kelljen megállapítani a tiszteletdíjunkat, mégis úgy látom, hogy ez az egyetlen járható út egy alkotmányos jogállamban, hogy egy, a törvényhozás által alkotott törvény állapítja meg az országgyűlési képviselők tiszteletdíját. De lássuk be, ez nagyon kellemetlen szituáció nekünk, senki nem szeret a saját tiszteletdíjáról dönteni. Lehet, hogy talán, ha most nem ebben a helyzetben lennénk, akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy néhány országban nem a saját tiszteletdíjukról döntenek az országgyűlési képviselők, hanem a leendő képviselők tiszteletdíjáról, tehát egy következő parlamenti ciklusban léptetik életbe ezeket a szabályokat. De azért ez is egy kicsit álságos lenne, mert lássuk be, hogy néhányan csak visszajövünk ebbe a parlamentbe (Derültség.), és akkor megint az a vád érhet bennünket, hogy mégiscsak a saját tiszteletdíjunkról döntöttünk.
Összefoglalva, szerintem ebben a kérdésben nagyon nehéz racionális vitát folytatni, itt számos irracionális elem keveredik ebben a vitában.
(19.40)
És sajnos azt a legkevésbé gondolom, amit Göndör István mondott a felszólalása végén, hogy ezáltal, e törvény elfogadása által talán emelkedhet a képviselők megítélése, presztízse. Nem, sajnos azt hiszem, hogy csak a munkánk által tud majd emelkedni a képviselők presztízse. A megítélésünk nagyban összefügg azzal, hogy az ország polgárai hogyan érzik magukat, milyen a közhangulat. Valószínűleg, ha a közhangulat jobb lenne, és biztos vannak olyan országok Nyugat-Európában, talán mostanában nem annyira, de mondjuk, a hetvenes, nyolcvanas években voltak olyan országok, ahol annyira jól ment azoknak az országoknak, hogy mit foglalkoztak ők a parlamenti képviselők tiszteletdíjával. Nem foglalkoztak vele az emberek, hanem azt mondták, hogy ha nekik is jól megy, akkor nem zavarja őket, hogy mennyi a képviselők fizetése.
Nálunk most nincs ez a kegyelmi állapot, így aztán nem marad más, mint hogy mégiscsak Göndör István javaslatáról beszéljek ezek után, és nem arról, hogy mi lenne egy ideális állapot. (Derültség.) Merthogy Göndör István javaslata nem ideális javaslat. Azt hiszem, hogy nem ez az ideális megoldás, de kétségtelenül jelen pillanatban nem látszik jobb megoldás annál, amit javasol Göndör István. Mert a javaslat előnye, hogy megszünteti az országgyűlési képviselőknek úgymond kedvezményezett helyzetét. Hozzáteszem, hogy ez egy alkotmányos kedvezményezés volt, benne van a Magyar Köztársaság alkotmányában, hogy az országgyűlési képviselőt a tiszteletdíj, a kedvezmények és a költségtérítés illeti meg a függetlensége biztosítása érdekében.
De rendben van, szüntessük meg ezt a privilegizált helyzetet, szüntessük meg, és így legalább egy másik, a közvéleményben élő tévedésre vagy rosszindulatú feltételezésre is választ tudunk adni, hiszen Göndör István azt javasolja, hogy egy olyan módon adózzanak az országgyűlési képviselők, ahogyan egyébként számos más adózó adózik; tehát hogy legyen egy olyan adózási szabály a képviselőkre, amivel mások is élhetnek. Ugyanígy élhetnek a költségelszámolás szabályaival azok, akik jelenleg az úgynevezett önálló tevékenységet végző, jövedelemadót fizető polgárok. Tehát magyarul, a javaslatnak az az előnye, hogy egy létező adózási kategóriába, egy létező szabályrendszerbe illeszti be az országgyűlési képviselőket. Nincs kedvezményezettség, úgy adóznak az országgyűlési képviselők, mint számos más adózó, önálló tevékenységet végző adózó.
És helyes is, hogy önálló tevékenységet végző adózónak minősül nemcsak az országgyűlési képviselő, hanem a javaslat szerint az európai parlamenti képviselő is és az önkormányzati képviselő is. Lássuk be, az egy jogi fikció volt eddig, hogy az országgyűlési képviselő nem önálló tevékenységet végző személy, tehát kvázi alkalmazott, az országgyűlési képviselő meg egyébként, főleg a helyi önkormányzati képviselő, az sem egy alkalmazotti jogállásban van. Az országgyűlési képviselőre is igaz, de az önkormányzatira még inkább, hogy ettől függetlenül lehet főállású munkahelye. Az önkormányzati képviselőknél egyértelmű, hogy ők csak társadalmi megbízatásban látják el a feladataikat. Tehát nagyon helyes, ha ezt a tevékenységet a javaslat oda teszi, ahová való, az önálló tevékenységet végző adózók szabályai közé.
Ebből adódik, hogy az adózási szabályok ugyanúgy érvényesek lesznek a képviselőkre is, magyarul: a bevételeik, mindenféle bevételük ezentúl jövedelemnek minősül, kivéve azt a bevételt, amellyel szemben költséget tudnak elszámolni, amellyel szemben költségük merül fel. A bevétel, a jövedelem megszerzéséhez szükséges költségeket elszámolhatják. Hangsúlyozom még egyszer, hogy ez nem új szabály, más adózónál is pontosan ez a szabály, ha valakinek költsége merül fel a jövedelem megszerzésében, akkor ezt költségként elszámolhatja. Mint mondtam, ez egyébként a javaslat előnye.
Nyilván, ahogyan mondtam, nem ideális a megoldás, mert a közvélemény jelenlegi álláspontja az, hogy az országgyűlési képviselők költségtérítésével el kellene számolni, tehát pontosan számla ellenében kaphatnának költségtérítést. Azért mondom, hogy a jelenlegi álláspontja, mert kíváncsi vagyok, hogy ha megszületik ez a törvénymódosítás, akkor majd mi lesz a kifogás a képviselőkkel szemben. Nyilván lesz egy újabb kifogás, de ebbe ne is menjünk bele, azért mondtam, hogy nehéz racionális vitát folytatni ebben a kérdésben. A költségtérítés ügyét, a költségtérítés kérdését Göndör István javaslata - hogy is mondjam - kiválóan megoldja, átvágja a gordiuszi csomót. Azzal vágja át a gordiuszi csomót a képviselő úr javaslata, hogy lényegében a költségtérítést megszünteti. Igaz ugyan, hogy az összege az országgyűlési képviselő bevétele lesz a jövőben, de nem költségtérítés formájában, hanem bevételként szerepel majd az adóelszámolásában, és ezzel a bevétellel szemben költségeket érvényesíthet.
Összefoglalva tehát, mondom, anélkül, hogy még számos aspektusát ennek a kérdésnek megvizsgálnánk. Egyébként összeírtam itt magamnak, de nem is nagyon tudom, hogy érdemes-e belemenni, hogy sajnos valamiért a választópolgárok nagy részének a felfogásában az országgyűlési képviselő egy olyan munkavállaló, aki azért jár Budapestre, mert otthon nem talál munkát, holott nem ez a valóság. (Derültség.) A valóság az, hogy az országgyűlési képviselő egy közhivatalt visel, mégpedig a közhivatalának az a lényege, hogy a vidéki választóit Budapesten képviseli a magyar parlamentben. Tehát valójában mi olyan hivatalnokok vagyunk, akiknek meg kellene fizetni azt, hogy nem a lakóhelyünkön vagy úgymond a székhelyünkön végezzük a tevékenységünket, hanem a székhelyünktől távol, a budapesti Parlamentben végezzük a munkánkat. Ezért volt ez a költségtérítés, ez fejezte ki, a költségtérítés, hogy a választópolgárok megbízásából a lakóhelyünktől 200 kilométernyire - vagy van, aki 300 kilométernyire - végeztük el a munkánkat.
Megint csak egy másik megközelítés: én annak örülnék a legjobban, ha nekem ezzel az egész költségtérítés-problémával nem kellene foglalkoznom. Biztosítson nekem az Országgyűlés Hivatala a választókerületben irodát, biztosítsa nekem azt úgy, mint egy állami hivatalnoknak, hogy hogyan fogok én az irodámból Budapestre járni. Biztosítsa azt, hogy az infrastruktúrám meglegyen. Biztosítsa azt, hogy legyen telefonom. Biztosítsa azt, hogy legyenek telefaxok, meg legyen fénymásoló meg minden, és akkor nagyon egyszerű lenne a dolgunk, mert tényleg csak a fizetésünket kapnánk, és minden egyéb infrastruktúrát, minden egyéb költségünket az Országgyűlés Hivatala állná, és az Országgyűlés Hivatala biztosítaná.
Nézzék meg, milyen álságos a jelenlegi helyzet a szállásköltség-térítés ügyében. A szállásköltséggel kapcsolatban ma is úgy szól a jogállási, pontosabban a jövedelmünkről szóló törvény, hogy akkor kapunk szállásköltség-térítést, ha az Országgyűlés Hivatala nem biztosít számunkra szállást, vagy ha az Országgyűlés Hivatala által biztosított szállást nem fogadjuk el. No, most mindannyian tudjuk, hogy 1990 óta nem biztosít semmiféle szállást az országgyűlési képviselőknek az Országgyűlés Hivatala, és végül mi kerültünk abba a helyzetbe, hogy már-már bűnös módon a szállásköltség-térítésből albérletet meg nem tudom, mit fizetünk, mert az Országgyűlés Hivatala nem biztosítja ezt a szálláslehetőséget. Erre ismerem a választ, nem mondom, hogy kicsoda, azt mondta, hogy végül is az Országgyűlés Hivatala mégsem egy ingatlanközvetítő vagy szállásközvetítő vagy valami. De vannak olyan országok, ahol az európai parlamenti képviselőknek is például vagy más országokban az ottani parlamentek hivatala biztosítja egyébként a szállást.
Összefoglalva, tisztelt képviselőtársaim, lehetne más megoldásokat is itt alkalmazni. Mondom, én örülnék a legjobban, ha az infrastruktúrámmal nem nekem kellene foglalkozni, nem én kapnám meg ennek az összegét, hanem biztosítaná az Országgyűlés Hivatala, és tényleg a képviselő csak úgy, mint mondjuk, egy vidéki munkaügyi központ vezetője vagy egy vidéki, úgynevezett dekoncentrált állami szervnek a vezetője, megkapná az infrastruktúráját, és utána Budapesten pedig képviselné a helyi érdekeket. Ez lenne a legegyszerűbb megoldás, csak hát sajnos nálunk nem így alakult ki. Az országgyűlési képviselők nagy részének még azt sem biztosítják, hogy a választókerülete székhelyén valaki irodát bocsásson a rendelkezésére. Tehát egyetlenegy állami hivatal sem, tehát a dekoncentrált állami szervek sem adnak országgyűlési képviselői irodát, mint ahogyan, mondjuk, a helyi önkormányzatok sem adnak irodát. Tudom, hogy van egy-két önkormányzat, aki ad, de szinte csak szívességből adja ezt és nem egyébként törvény alapján.
Miért, az országgyűlési képviselő mivel ér kevesebbet, mint mondjuk, a helyi polgármester? A képviselőnek is ugyanúgy kellene biztosítani egy irodát, mint egy polgármesteri hivatalnak. A polgármesternek olyan infrastruktúrája van, mindenki tudja, hogy hány munkatársa van meg milyen felszereltségű irodája van. Biztos, hogy nagyobb felelősség polgármesternek lenni, mint országgyűlési képviselőnek lenni, de azért szerintem ehhez lehetne nyugodtan közelíteni a képviselők státusát.
(19.50)
Sok minden témát lehetne itt elemezni, de egy biztos, a jelen törvényjavaslat arról szól, hogy megváltoztatja az országgyűlési képviselők javadalmazásának, jövedelmének az adózási szabályait. Hangsúlyozom, hogy elsősorban az adózási szabályok megváltoztatásáról van szó, és ennek érdekében, valójában az adózási szabályokból visszafelé következtetve Göndör István módosítani kívánja az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényt - amely kétharmados -, valamint az alkotmányt. Mert a lényeg mégiscsak az adózási szabályok megváltozásában van, a többi - mondjuk úgy - szükségszerű hozadéka annak, hogy megváltoznak a képviselők adózási szabályai.
Bízom abban, hogy figyelni fogjuk természetesen a közvélemény reakcióját. Nem gondolom azt, hogy minden újságcikkre reagálnunk kell majd a törvényhozásban, mert mégis alapvetően az a cél, hogy egy kedvezményektől, kiváltságoktól mentes általános megoldást alkalmazzunk. Nyilván nem most jött el az ideje annak, hogy az országgyűlési képviselők tiszteletdíját hozzáigazítsuk az európai parlamenteknek nem is az átlagához, hanem csak, mondjuk, az alsó harmadához. Éppen vasárnap gondolkodtam el azon, hogy miközben a mi 100-200 ezer forintos költségtérítésünkről fogunk vitatkozni, most választott meg mintegy 3 millió választópolgár több mint havi 2 millió forintos fizetésért európai parlamenti képviselőket. Érdekes, erről senki nem vitatkozott. Nekünk nyilván nagyobb átláthatósággal kell rendelkeznünk, mint az európai parlamenti képviselőknek, ez a magyarázata annak, hogy itt ülünk és tárgyalunk erről a törvényjavaslatról.
Köszönöm szépen. (Taps.)
