BÓKAY ENDRE
BÓKAY ENDRE
BÓKAY ENDRE (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Velkey Gábor képviselőtársam megjegyzésével teljesen egyetértek. Ön azt mondja, hogy az általános ismeretekre igen nagy szükség van, és erre épülhet rá mindenféle szakképesítés. Ez teljesen igaz, mi magunk is így gondoljuk ezt.
Tehát nem vehetjük el ennek az igazát, mert nagyon jól mutatja a mostani munkanélküliség szerkezete is, hiszen a munkanélkülieknek több mint 51 százaléka vagy nyolc általánossal, vagy ilyen végzettséggel sem rendelkezik. Tehát nyilvánvalóan, mivel nincs egy alaptudásuk, egy alapismeret-rendszerük, ezért őket átképezni is rendkívül nehéz. Egyáltalán most fel kellene készítenünk őket ahhoz, hogy valamiféle szakmai ismeret befogadására képesek legyenek.
Tehát az, hogy az általános műveltségre, az általános ismeretekre szükség van, ez nem kétséges. Itt bizonyos értelemben, tehát a 9-10. osztályban végzett, közismereti tárgyakra alapozott és ezt kiegészítő szakmai ismeretek közvetítése is abszolút elfogadható. A diákok jelentős részénél be is vált, be is válik. Tehát ők egy olyan alaptudást szereznek meg, ami a későbbiek során, akár szakmát akarnak váltani, akár újabb szakmát akarnak megtanulni, kétségkívül sokkal sikeresebbek ebben a rendszerben, mint ha nem rendelkeznének egy ilyen általános alapismerettel.
A mi számunkra viszont ez a fajta törvény, ami idekerült most a parlament elé, és amiről vitatkozunk, nem ennek a, mondjuk azt, jobban teljesítő átlagnak szól. A mi törvény-előterjesztésünk elsősorban azon gyerekek számára, azon fiatalok számára keres megoldást, akik egyszerűen kiesnek a szakiskolákból, és eltűnnek az oktatási rendszerből, függetlenül attól, hogy bármilyen törvényt hozunk a kötelező iskoláztatás idejére, tehát hiába tart ez 18 éves korig, mint ahogy Tatai András kollégám, képviselőtársam hangsúlyozta, ezek száma több tízezerre tehető.
Mi a regionális fejlesztési bizottság keretében a szakképzés stratégiáját állítjuk össze. Ez a stratégia a 2009-2013-as időszakra vonatkozik, mind a hét régióban folyik a vita és az előkészítés. A dél-dunántúli területen, Somogy, Baranya és Tolna megyében is ezeket a vitákat lefolytattuk, összehívtuk a területen dolgozó, szakképzésben érdekelt oktatókat, igazgatókat, szakképzésben részt vevő cégek képviselőit - itt kisebb és nagyobb cégek egyaránt jelen voltak -, és velük dolgoztuk fel ezt a fajta stratégiát.
Szinte mindannyian egyöntetűen azt hozták fel, hogy szükséges, hogy a szakképzést előrehozzuk a 9. és 10. osztályba. Itt nem éreztem olyasfajta érdekkülönbséget, amit ön említett és hangsúlyozott, hogy elsősorban az iskolák számára lenne ez különösen érdekes. Egyetértek az ön gondolatával, amit említett, hogy az iskolák normatív alapon finanszírozottak, tehát abban érdekeltek, hogy a tanulókat minél inkább megtartsák, minél tovább bent tartsák ezeket a tanulókat, míg a gazdaság egy másik érdek szerint működik, ott nyilván az éppen adott hiányszakmák képzésére törekednek, hogy ezt végezzék el az iskolák az ő számukra.
Tehát van egyfajta érdekellentét, de ez a rendszer ilyen, s ennek az összehangolásában működik együtt velük a regionális fejlesztési és képzési bizottság, ahol megpróbáljuk egy más szempont szerint ezt érvényesíteni.
Mindezt azért mondom el, mert ha a célját nézzük ennek a törvénynek, elsősorban azt, hogy a lemorzsolódást csökkentsük, illetve a tanulókat, a fiatalokat, akik ebben a 9-10. osztályban a számukra végtelenül unalmas közismereti tárgyakkal kénytelenek a tanulási idejük jelentős részét eltölteni, és ezt egyszerűen nem hajlandók elvégezni, az ő számukra kínáljunk alternatívát.
Azért hangsúlyozom, hogy alternatívát, mert ahogy többen is itt a vitában hangsúlyozták, ez nem egy kötelező érvénnyel bevezetett törvény lesz, hanem lehetőséget kínál a szakiskolák számára, hogy éljenek azzal, hogy azon tanulók, akik a közismereti tárgyakban és ezek elsajátításában rendkívül kudarcosak, tehát nem tudják elvégezni és ezért lemorzsolódnak, az ő számukra mégis egy alternatívát kínáljanak, pontosabban egy szakma tanulását tegyék lehetővé.
(13.40)
Meg is határozza a törvény, hogy elsősorban milyen szakmák, szakmacsoportok területén lehetséges ez: az építőipari, gépipari szakmák területén, ahol a hároméves képzés elegendő ahhoz, hogy aki itt elvégzi a tanulmányait, az utána munkába állhasson. Mivel kész szakmai végzettséggel rendelkezik, bizonyos tankötelezettség alól feloldást nyer, és így 17 éves korában munkába állhat az érintett fiatal. Erre azért van szükség - mint hangsúlyoztam -, hogy a lemorzsolódást, ami jelen pillanatban nagyon nagy, főleg a szakmunkásképző iskolákban, valamilyen módon megakadályozzuk. Ma nem látunk más alternatívát.
A másik oldalról ezt az iskolák szorgalmazzák. Az iskolák pedagógusainak igazuk van abban, hogy nemcsak a közismereti tárgyak, nemcsak a tankönyvek alapján lehet tanulni és a tanuláshoz bizonyos készségeket elsajátítani, hanem - ahogy tisztelt képviselőtársam is említette - létezik a manuális tanulás is. Ha a manuális tanulás során a fiatalok számára siker adódik - és miért ne adódhatna, hiszen egy másik utat próbálnak ki -, más lesz a viszonyuk az iskolához, az oktatási rendszerhez. S ha ezzel elérjük, hogy a lemorzsolódott fiatalokat visszatartsuk, és ilyen értelemben sikert biztosítsunk számukra, akkor a lehető legtöbbet tudjuk elérni. S nem mellesleg számukra adunk egy kenyérkereseti lehetőséget, amellyel a későbbiekben elhelyezkedve a munkahelyükön a megélhetésüket biztosítsák. Viszont ha ez nem történik meg, akkor a társadalomnak erre nincs semmilyen más válasza.
Itt jelentős mértékben szociálisan hátrányos helyzetű diákokról van szó, sőt úgy szokták mondani, hogy halmozottan hátrányos helyzetű diákokról, akiknek a visszavezetése részben pedagógiai, részben gazdasági kérdés, de legalább ilyen mértékben szociális kérdés is. Ha nem tudjuk számukra a kitörési pontokat biztosítani, akkor - mivel olyan családi háttérrel, környezettel rendelkeznek - ott maradnak, beragadnak ebbe a bizonyos rétegbe, és számukra jövő egyszerűen nem ígérkezik. Ha viszont a szakmai tudásuk alapján el tudnak helyezkedni, akkor nemcsak az ő útjukat egyengetjük, hanem a mögöttük lévő társadalmi réteg, a mögöttük lévő család lehetőségeit is feltüntetjük, illetve számukra is jobbá tesszük ezeket, és elképzelhető, hogy valamennyire kitörnek.
Az is elhangzott a vitában, hogy a szakképzés és a foglalkoztatás szorosan összefügg. Igen, rendkívül szorosan összefügg. Minél magasabb általános tudással rendelkezik egy-egy társadalmi réteg, annak a körében sokkal kisebb a munkanélküliek száma. Nagyon jól ismert, hogy semmilyen hátrányunk nincs bármely európai országgal szemben a munkavállalók arányát tekintve a felsőfokú és a középfokú végzettségűek esetében. Itt ugyanúgy 70-80 százalékosan vesznek részt a munkában, és a munkanélküliek között rendkívül kis arányban vannak jelen. S mint ahogy az első mondataimban is említettem, a legtöbb és a legnagyobb baj vagy az elavult szakképzettségű emberekkel van, vagy pedig azokkal, akiknek nincs semmiféle végzettségük. Ezért mondom, hogy a szakképzés és a foglalkoztatás szorosan összefügg.
Kérdés az, hogy ezek a fiatalok felnővén belépnek-e a felnőttoktatási rendszerbe egy hat hónapos tanfolyam elvégzésével, és tudnak-e szakmát tanulni. De addig hol vannak, mit csinálnak? Számunkra ez egy úgynevezett megelőző kérdést jelent.
Említette, hogy párhuzamossá tesszük a rendszert, és a fiatalok számára már nincs kitörési, előrelépési lehetőség akár az érettségi, akár egy más szakma felé. Ezt nem igazolja a gyakorlat. Amikor a stratégiai tervünket készítettük és felméréseket végeztünk, azt láttuk, hogy az alap-szakképesítéssel rendelkezők sokkal könnyebben helyezkednek el más, nem a szakmájukhoz kapcsolódó területen, és szívesebben is alkalmazzák őket, valószínűleg azért, mert ők már megtanultak egy munkamorált, egy munkaetikát, más a hozzáállásuk az egész tevékenységhez. Ha biztosítani tudjuk az alapszakmai végzettséget a fiatalok számára, akkor anélkül, hogy egy új szakmát megtanulnának, sokkal könnyebben találnak a maguk számára munkalehetőséget.
Az, hogy a szakma választását 14 éves korra előrehozzuk, csak részben igaz, hiszen a későbbiek során - főleg azért, mert az oktatási rendszerünk meglehetősen színes - több lehetőségük van a választásra, és a választási lehetőség 14 éves korra nem zárul le. Ha megtanulnak egy szakmát, és 17 évesen kikerülnek az iskolából, akkor nagyon sokféle lehetőség van számukra arra, hogy a későbbiekben újabb szakmát tanuljanak, érettségit szerezzenek, vagy bármilyen más módon továbblépjenek az életben. Egyébként a korai pályaválasztásra többé-kevésbé mindannyian rákényszerülünk, hiszen a fiatalok 14 éves korában már nagyon kevés a lehetőség, mert van az általános gimnázium, azt elvégzik és kész. Akár nyelvet, akár számítástechnikát - vagy valamilyen másik területen - tanul, önnek bizonyára igaza van abban, hogy ez inkább csak elősegíti a választás lehetőségét, és nem determinálja a fiatalok pályáját.
Mindent összevetve arra hivatkozom, hogy ezt a rendszert - mivel lehetőségről és nem kötelezőségről van szó - mindenképpen be kell vezetnünk. A későbbiekben meglátjuk ennek az eredményét, de meggyőződésem, hogy a lemorzsolódást nyilván nem teljes mértékben, de bizonyos százalékban csökkenti. S én nem tartom hátránynak azt, ha az oktatási rendszerünkben a lehetőségeket kiszélesítjük, és egy minél színesebb palettát biztosítunk az oktatási rendszerben részt vevők számára, hiszen a válogatás szabadsága azért jár nekik. Az átjárhatóságot viszont kétségkívül biztosítanunk kell a különböző rendeletekben, az OKJ-ban meghatározott vizsgakövetelményeken keresztül. Ezt tehát nem a törvényben kell biztosítanunk. Itt van lehetőség is, és én a magam részéről azt látom, hogy egyre többen élnek ezzel, egyre többen biztosítják az átjárhatóságot a fiatalok számára bizonyos szakmacsoportok között. Sőt, ma már az sem ritka, hogy egyszerre két szakmát is elsajátítanak a fiatalok, és amikor végeznek, bármelyik szakmával el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon.
A gazdaság érdekeiről egy kicsit szarkasztikusan megjegyezném, bár igyekszünk annak eleget tenni, de a gazdaság a maga munkaerő-szükségletét leginkább akkor tudja teljesíteni, ha bizonyos szakmákat jól megfizet. Ha egy hiányszakmát jól megfizetnek, akkor azt a társadalom, illetve a szülők részéről egyre többen fogják választani, és egyre inkább mondják a fiataloknak, hogy ezt a pályát válasszák. A második szempont a pályaválasztásnál az, hogy az a pálya mennyire perspektivikus, hogy hosszú távon kínál-e valakinek megélhetést, vagy csak pillanatnyilag divatszerűen, illetve felfutó igény formájában jelentkezik, majd két-három év múlva lecseng, és aztán nem tudjuk, hogy merre megy tovább az élet. Ezért is van ez a bizonyos szakmacsoportos oktatás az OKJ-s rendszeren belül, hogy ki-ki képes legyen az élete során váltani és másik szakmát tanulni.
Mindent összevetve: mi a magunk részéről ezt egy feltétlenül szükséges lépésnek tartjuk. Nem törvényhozók találták ki, hanem szakmai viták során pedagógusok, a gazdaságban dolgozók, szakoktatók kérik évek óta, hogy ezt a lehetőséget újra megkapják. Elnök úr, köszönöm szépen.
