TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A vitában felvetett kérdések többségére képviselőtársaim megadták a választ. Én mindenekelőtt szeretném megköszönni, hogy alaposan áttanulmányozták, ellenzéki képviselőtársaim is alaposan áttanulmányozták a törvényjavaslatot, és érdemben reagáltak a felvetésekre. Azt gondolom, hogy felvetéseiket, javaslataikat mindenképpen figyelembe kell venni az oktatási kormányzatnak. Ugyanakkor a képviselőtársaimmal közösen előterjesztett törvénymódosító javaslat nem vállalkozott arra, hogy a magyar oktatásügy és a magyar szakképzés valamennyi gondját megoldja. Ahogy a vitában elmondtam, itt elsősorban annak a korosztályonkénti mintegy tízezer gyermeknek a sorsára keresünk valamiféle megoldást olyan módon, ami találkozik az érintett gyermekek, családok érdekeivel, találkozik az össztársadalmi érdekkel is - gondolok itt arra, hogy ne eltartottként jelenjenek meg évtizedeken át a társadalomban -, ugyanakkor a gazdaság igényeivel is összhangban van.
Nyilvánvaló, hogy mindazokat a felvetéseket, amelyek elhangoztak, végig kell gondolni, ugyanakkor egyre szeretnék reagálni, amit többször is előhozott Velkey képviselő úr. Nevezetesen ez az intézményi érdek jelenléte az oktatási rendszerben.
Nézzük meg ezt egy kicsit alaposan, mert minden leegyszerűsített válasz, miszerint az intézmény érdeke az, hogy sok gyerek járjon oda, és lehetőleg minél tovább, mert ha sok gyerek jár az intézménybe, így kap sok fejkvótát, minél tovább jár oda a gyermek, annál tovább veszi igénybe az intézmény az állami támogatást. Nagyjából ez hangzott itt el ma.
Azt gondolom, ez egy nagyon leegyszerűsített értelmezése az intézményi, ha úgy tetszik, iskolai vagy tantestületi érdeknek, hiszen az iskolákat járva, kollégáinkkal, iskolaigazgatókkal, pedagógusokkal, szakoktatókkal találkozva én azt látom, hogy ők maguk elsősorban azt az érdeket képviselik, hogy a rájuk bízott gyermekeket tisztességes, munkavállalásra képes felnőtté tudják nevelni. Ezeknek a körülményeit kérik rajtunk számon, ezek miatt vetették föl a szakképzés megváltoztatását. És ugyan Bókay képviselő úr reagált rá, hogy valami tévedés van itt, hogy a javaslatunk megnyújtaná a szakképzést; lerövidíti azt a javaslat, hiszen a 10. osztály után még két szakképzési évfolyam - összesen négy év a nyolcadik után -, ehelyett mi hároméves képzést javasolunk, és a hároméves szakképző évfolyammal rendelkező képzés helyett, amely összesen öt év a nyolcadik után, négy évet javasolunk, nem kíván a tankötelezettség miatt ez törvénymódosítást, hiszen ma is úgy szól a törvény, hogy ha szakmunkásvizsgával hagyja el a gyermek, a fiatal az iskolarendszert, akkor már teljesítette a tankötelezettséget. Tehát ha 17 éves korában szakmunkásvizsgát tesz, akkor azzal teljesítette a tankötelezettséget. Tehát itt nem kell törvényt módosítani.
Tehát tulajdonképpen, amikor a pedagógusok, az iskolák támogatják azt, hogy sor kerülhessen a nyolcadik után megkezdett szakképzésre, akkor azt is támogatják, hogy hozzájuk rövidebb ideig járnak a gyermekek. Tehát már nem is igazolódott az, hogy az iskolák csak azt az érdeket fogalmazzák meg, hogy minél tovább járjanak oda, hiszen úgy gondolják, hogy akkor teljesítik a feladatukat, ha a gyermekek érdekében működik az iskola, és olyan légkör van az iskolában, ahol dolgozni lehet, ahol el tudják végezni a feladataikat.
A másik megjegyzés, hogy milyen szakmákat tanítanak az iskolák. Bókay képviselő úr erre is reagált. Tulajdonképpen az új rendszerben nem az iskolák döntik el maguk, hogy milyen képzést indítanak, milyen szakmákra készítik fel a gyerekeket, hanem éppen a néhány évvel ezelőtt létrehozott regionális képzési és fejlesztési bizottságok lesznek azok, amelyek megmondják, akár intézményi szintre is lebontva, hogy az adott régióban milyen szakmunkásokra van szükség, és miket képezzen az iskola. Az iskola számára ez fontos üzenet, hiszen nem az örökkévalóságnak szeretnének dolgozni a pedagógusok, hanem azt szeretnék, ha tanítványaik olyan szakmákat tanulnának, amelyekkel el is tudnak helyezkedni, amely szakmával boldogulni tudnak a gyermekek.
Egy kiegészítenivalóm van még, ami szintén a képzési idő hatékony kihasználására vonatkozik. A válságkezelő program kormányprogramjában szerepel egy olyan célkitűzés is, hogy a családi pótlékot húszéves korig vehessék igénybe az egészséges fiatalok. Ez azért azt jelenti, hogy olyan képzéseket kell szerveznünk, amelyeket vélhetően húszéves korig szakmunkás-bizonyítvánnyal, tehát szakképesítéssel együtt, tehát húszéves korig meg tudnak szerezni a gyermekek, a fiatalok. Hiszen a jelenlegi képzési rendszerünkben nagyon könnyen előfordul, Velkey képviselő úr utalt rá, hogy hét évet is kell a nyolcadik után még iskolapadban tölteni. Nem nehéz kiszámítani, hogy akkor már az utolsó évben nem fog családi pótlékot kapni a család. Tehát célszerű éppen akár gazdasági okok miatt is, de a gyermekek érdekében is úgy végiggondolni a szakképzést, hogy ne egy olyan hosszú időt vegyen igénybe, amellyel boldogabb időkben már diplomát vagy doktorátust is lehetett szerezni, hanem legyen ennek a valóságos szükségletnek megfelelő időtartama.
Mindezekkel a kiegészítésekkel együtt ismételten megköszönöm képviselőtársaim hozzászólását, és az előterjesztők nevében megismétlem a kérésünket, hogy módosító indítványaikkal tegyék még jobbá ezt az előterjesztést.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Bókay Endre tapsol.)
