DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Öröklési jog, amiről már szinte meg is előlegeztük egyik-másik módosító javaslatot. Itt részünkről tulajdonképpen négy olyan módosító javaslat szerepel a leltárunkban, amiről említést szeretnék tenni. Elsőként az ajánlás 852. pontjában szereplő szabályt említem, amely arról szól, hogy a magzat öröklési jogát kifejezetten fogalmazza meg és tartalmazza a polgári törvénykönyv.
(15.30)
Azt javasoljuk, hogy a hatodik könyv 55. §-a egészüljön ki egy új bekezdéssel, ami akként rendelkezik, idézem: “Az örökhagyó gyermekével esik egy tekintet alá az örökhagyótól származó és halálakor már megfogant magzata, feltéve, hogy élve születik.” Úgy gondolom, hogy egy nagyon fontos szabályról van szó, egy nagyon fontos dologról, a magzati élet feltételes jogképességének az öröklési jog világában történő megerősítéséről.
Voltaképpen a most hatályos polgári törvénykönyv, amelyik általános érvénnyel rendelkezik arról, hogy a magzat élve születésétől függően jogképes, a függő jogi helyzet jogi konstrukciójában minden hasonló megoldást végül is magában foglal és magában tartalmaz. Mégis úgy gondoljuk, hogy az öröklési jog világában ezt külön kiemelni és tételesen ismét megjeleníteni indokolt, hasznos és szükséges; egyébiránt meg kell mondjam, megkönnyíti a jogalkalmazás kérdését is. Nyilvánvaló az, hogy akkor, amikor a hagyaték megnyílik, az akkori állapot szerint dönteni kell a hagyaték átadásáról, és erről megfelelő szervek, alapvetően a közjegyző, ha nincs megegyezés a hagyaték átadását illetően, tehát ha a hagyaték valamilyen formában vitás, akkor végső fokon a bíróság dönteni fog.
Ebben az eljárásban nagyon lényeges, hogy legyen világos, hogy a megfogant magzat öröklésre jogosult még magzati állapotában is. Természetesen egy függő jogi helyzetről van szó, arról, hogy ez az öröklés ténylegesen akkor fog realizálódni - vagy azzal a feltétellel, inkább így fogalmaznék, azzal a feltétellel fog realizálódni -, hogy a magzatnak élve kell születnie. Nagyon fontosnak tartjuk ennek a szabálynak a megjelenítését, mert erősíti, stabilabbá teszi a magzat jogállását, jogi helyzetét.
A másik módosító javaslat, amit érinteni kívánunk, nem a sajátunké, hanem megint szocialista képviselőtársainké, ami, hogy így mondjam, egy kicsit minket vitára késztet. A 863. módosító javaslatról kívánok itt röviden szólni, majd ehhez kapcsoltan a 871. módosító javaslatról. Ezek a számok ajánlási számok, tehát a 863. ajánlási pontban, illetőleg a 871. ajánlási pontban szereplő javaslatokról van szó.
Ezek a javaslatok Frankné Kovács Szilvia és képviselőtársai jegyzése mellett gyakorlatilag a házastárs és a szülő öröklési viszonyát kívánják átalakítani, bizonyos fokig módosítani. Kétségtelen és való igaz, az elmúlt évtizedek tapasztalata mutatja, hogy a túlélő házastárs, illetőleg a szülők viszonylatában, sőt - ugyan ez a módosító javaslat ezt a kérdéskört nem érinti - a gyermek viszonylatában is olyan konfliktusok merültek fel, a viszonyaink, gazdasági-társadalmi viszonyaink alakulása és fejlődése, az életforma átalakulása olyan érdekellentéteket hozott előtérbe, amelyek alapján az öröklés idevonatkozó szabályainak bizonyos fokú újragondolása nem indokolatlan. Ezt a bírói gyakorlatnál is észlelhettük, illetve a most hatályos polgári törvénykönyv korábbi módosítása is, amely lehetővé tette az özvegyi jog megváltását, ez ugyan a gyermek és az özvegy viszonylatában jelent új kérdést, mutatta, hogy ezen a területen végig lehet gondolni, újra lehet gondolni bizonyos szabályozási kérdéseket.
A módosító javaslattal kapcsolatosan az a problémánk, hogy a szabályozás megítélésünk szerint túlmegy, nem is csekély mértékben túlmegy azokon a mértékeken és azokon a kereteken, amelyek határáig egy esetleges változást meggondolandónak tartunk. Talán feltűnt képviselőtársaimnak, hogy milyen óvatosan fogalmazok, esetleges változásról beszélek, “meggondolandónak tartunk” kifejezést használok. Igen, ebben benne van az, hogy az öröklés jogi szabályozása - itt ugye, a törvényes öröklés rendjéről van szó -, a törvényes öröklés rendje ősi gyökerű. Ősi gyökerű, itt bizonyos fokig olyan szabályok léteznek, amelyeknek a magyar jogtörténetben a gyökerei a XII. századig nyúlnak vissza. Az első öröklési jogi szabályok talán Könyves Kálmán törvényeinél jelentkeznek, de ráadásul ezek az öröklési szabályok és a későbbiek is római jogi áthallásokat is mutatnak. Természetesen ez önmagában nem kell hogy szempont legyen, mert attól, hogy egy szabály 800 éves, vagy egy öröklési rend 800 éves, vagy 1500-2000 éves múltra tekint vissza, az pusztán önmagában bennem kelt egyébként egyfajta tradicionális értéktiszteletet is, de még én is úgy gondolom, ezen hagyománytisztelet mellett is, hogy önmagában nem lehet szempont, ha valamin az élet túllép. Az ősiségen is túllépett az élet 1848-ban, félretettük az ősiség törvényét, és helyesen tettük, és jól tettük. Tehát kell tudni előrelépni, kell tudni változtatni is.
Magam is arról beszéltem, hogy bizonyos változtatások újragondolása indokolt lehet, mert hiszen az élet a XX. században is sokat változott, és problémák, új kérdések keletkeztek. Vékás professzor úr A Magyar Jogban a polgári törvénykönyv ügyéről írt cikkében is foglalkozik ezzel a problémával, ő is azt gondolja, hogy érdemes itt bizonyos viszonyokat újragondolni. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy azért itt vannak tradíciók, amikre oda kell figyelni. Igen, a tradíciók abban az értelemben is tradíciók, hogy a lakosság fejében bizonyos öröklési szabályok nagyon erőteljesen élnek. Kérem, ne tessenek arról elfeledkezni, vagy tessék azt figyelembe venni, szociológiai tapasztalat vagy megfigyelés, hogy ha jogban járatlan embereknek különböző jogi kérdéseket teszünk fel, hogy mi a véleményük a helyes megoldásról, akkor az emberek jogérzéke legerőteljesebben az öröklési szabályokat erősíti meg.
Az emberek jogtudata a törvényes öröklési rendet szinte azonos mértékben tükrözi vissza. Tulajdoni, kötelmi jogi, kártérítési kérdésekben, hát még személyi jogi kérdésekben sokkal változatosabb az emberek gondolkodásmódja a jogról. De ha fölteszek egy öröklési jogi kérdést egy középiskolát sem végzett parasztembernek, az meg fogja mondani, hogy mi a helyes az ő érzése szerint, és az találkozni fog a hatályos jogi szabályozással nagyjában-egészében. Tehát a tradíciónak ilyen értelemben is ereje van. Itt megváltoztatni szabályokat csak nagy óvatossággal és csak nagy körültekintéssel lehet, mert különben olyan beidegződéseket forgatunk föl, amiről lehet vitatkozni természetesen, de amelyeknek az erőszakos megmozdítása nem tanácsos, mert nem fogja tudni a társadalom elfogadni őket.
Rátérve azért a konkrét szabályozásra: itt az a szabály jelenik meg az (1) bekezdésben képviselőtársaimnál, hogy “Leszármazó hiányában az örökhagyó házastársa örökli az általa lakott lakást és az általa használt berendezési és felszerelési tárgyakat. Az egyéb hagyaték felét ugyancsak a házastárs örökli, másik felét pedig az örökhagyó szülei öröklik fejenként egyenlő arányban.”
(15.40)
Arról van tehát szó, hogy nincs leszármazott, és hogy hogyan történik a vagyon öröklése a házastárs és a szülő között. Itt tehát a szülők hozzájutnak valamilyen vagyonhoz. Van ebben ráció, mert a szülők a mai viszonylatban sokkal többször, sokkal inkább kiszolgáltatottak, egyedül vannak, nincs megfelelő anyagi támaszuk, tudjuk ezeket a dolgokat. Lehet ebben valami ráció, bennem mégis felmerülnek kérdőjelek, hogy kellően átgondolt-e ez a javaslat. Például elég határozott fogalom-e az, hogy “az általa használt berendezési és felszerelési tárgyak”? Minek minősül egy értékes festmény egy, a házastárs által lakott szoba falán? Úgy tessék kodifikálni, hogy ezek a problémák legyenek ám megoldva, mert különben viszályt vetünk el az emberek között, és jogbizonytalanságot teremtünk!
A (2) bekezdésben már több probléma keletkezik, majd még több a (3) bekezdésben. A (2) bekezdésben az szerepel, hogy a szülő halála után a házastárs örökli azokat a vagyontárgyakat, amelyek az elhunyt házastársáról hárultak annak szüleire. Ez egy egészen új szabály, és ezzel komoly fenntartásaim vannak. Arról van ugyanis szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha leszármazó nincs, akkor a vagyon a javaslat szerint megoszlana a házastárs és a szülő között, majd ha meghal a szülő, akkor nem a klasszikus hagyományos, tradicionális öröklési rend szerint történne a szülő utáni öröklés. Mert hogy is szól a mostani szabály? Elhunyt szülő helyén örökölnek a felmenők, felmenők hiánya esetében azok leszármazói. E szabályozás szerint a vagyontárgy visszaszállna a túlélő házastársra. Ezt nagyon meggondolatlannak érzem, és ezzel kapcsolatban komoly fenntartásaim vannak. Nem tudom, ez mennyire állja ki azt a széles próbát, amit az egész polgári törvénykönyv kapcsán hiányolunk. Egyébként ez nem csak tudományos kérdés - az is -, a magyar jogtudat tükrében kellene ennek a szabálynak az életrevalóságát, elfogadhatóságát, indokoltságát mérlegre tenni. S mi a helyzet az ági vagyonnal? Mert az ági vagyon leszármazó hiányában egyébként sem a házastársra száll át, hanem visszamegy a szülőre. Most akkor az ági vagyont is meg fogja örökölni a túlélő házastárs a szülő halála után? Ez képtelenség!
(3) bekezdés: “Az örökhagyó házastársát az általa lakott lakáson és az ahhoz tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon holtig tartó haszonélvezeti jog illeti meg.” Szeretném megkérdezni, hogy akkor most haszonélvezetet örököl-e a házastárs, vagy állagot, mert a két szabály egymással felesel.
Tisztelt Képviselőtársaim! Erről a módosító javaslatról ennyit tudtam mondani. Ahhoz már nagyon kevés az időm, hogy a 871-esbe belekapjak, nem is teszem meg, erre egy külön normál felszólalási lehetőséget fogok kérni. (Taps az ellenzéki oldalon.)
