UGHY ATTILA
UGHY ATTILA
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem vagyok egyszerű helyzetben itt éjszaka, amikor feltartom önöket egy ilyen témával, ami nem feltétlenül érdekli önöket, főleg ez után az izgalmas, érdekfeszítő vita után, de azért engedjenek meg egy történetet, amit szeretnék megosztani a közterületi emlékműállítással kapcsolatban a tisztelt Országgyűléssel.
Amikor Napóleon Bécs városához érkezett 1805-ben, megkérdezte tanácsadójától, hogy mit tehetne, mit tegyen a rebellis magyarokkal. Akkor azt mondta neki a tanácsadója, hogy szüntesd meg a múltjukat, szüntesd meg az emlékeiket, és akkor ezzel egy időben gyakorlatilag eléred azt, hogy bármit meg tudsz velük csinálni, bármit megtehetsz velük, amit akarsz.
Gyakorlatilag ez jutott eszembe akkor, 2008 második felében, amikor egy kis kalotaszegi település, Körösfő delegációja kérését próbáltam a Fővárosi Közgyűlésben érvényre juttatni, ugyanis azt szerették volna, hogy emléket állítsanak Vasvári Pálnak, a '48-as magyar ifjúnak, annak a honvéd tisztnek, aki egyébként a pákozdi csatában Jellasics ellen szabadcsapatot szervezett, majd 1849-ben Erdélyben, az erdélyi-Szigethegységben az egyik Rákóczi-szabadcsapatnak volt a vezetője, irányította és védte Avram Iancu felkelőivel szemben az erdélyi-Szigethegységben a magyar érdekeket, illetve a magyar falvakat, és 1849. augusztus 2-án botrányos körülmények között gyakorlatilag egy vérengzés áldozatává vált. Ennek az embernek szerettek volna emléket állítani Körösfő lakói, azért Körösfő lakói, mert Körösfő határában történt ezt a csata, fönt, a Funtinelli-síkon, az erdélyi-Szigethegységben.
Gyakorlatilag a 160. évfordulóra szerettek volna kopjafát állítani, Budapesthez fordultak, a főpolgármesterhez fordultak, a hivatalhoz fordultak, és gyakorlatilag három-négy hónap keserves munkájának végeredményeként oda jutottunk, hogy hiába van még hátra közel nyolc hónap az elesésének, halálának 160. évfordulójáig, nem lesz már lehetőség és alkalom arra, hogy emléket állítsunk neki.
Ekkor ötlött fel a gondolat, az, hogy hogyan lehetnek kijátszani, hogyan lehetne túljárni a jogalkotó eszén, hogyan lehetne mégiscsak lehetőséget biztosítani arra, hogy ez a kopjafa és ez az emlékhely Budapesten létrejöjjön.
(2.40)
A városvezetők nem voltak ebben partnerek, ők inkább a hatályos román történetírásnak adtak igazat, akik azt mondták, hogy Vasvári Pál románfaló volt, ezért nem érdemel semmilyen emlékhelyet Romániában, ezek szerint Budapesten sem. Ennek következtében nem nyújtottak segítséget az emlékmű felállításához. Azután utána sikerült egy délkelet-pesti település református gyülekezetével megállapodni, s a szokásos módszer szerint közterületen, de mégsem közterületen, egy templomkertben felállítani ezt a kopjafát. Ez azért volt fontos, mert gyakorlatilag ez az egyetlen olyan emlékhely, ami ma Vasvári Pál emlékét Budapesten őrzi. Közadakozásból, a helyi polgárok adóforintjaiból gyűlt össze a posztamens, Körösfő városa, Körösfő települése és a környező falvak adakozásából pedig egy hatalmas, négy méter magas kopjafa, amelynek a súlya több mint két tonna, adta azt a végleges emlékművet, amelyet sikerült a halálának 160. évfordulóján felállítani.
Miért is mondtam el, mi is adja az aktualitását ennek a történetnek? Az aktualitását az adja, hogy három héttel ezelőtt az Országgyűlés elfogadott egy ilyen törvényt, amelyik Budapesten megváltoztatja az emlékműállításra vonatkozó jogszabályokat. Ez azért nagyon fontos, mert végre elértük azt, hogy talán így Budapesten, saját maguk, a közösségek tudnak maguknak emlékhelyeket állítani, nincsenek rászorulva arra, hogy egy magasabb, felsőbb hatalom befolyásolja és megakadályozhassa ezt. Saját pénzből, saját erőből, saját aktivitásból végre elértük azt, hogy saját magunk tudunk dönteni a saját sorsunkban. (Az elnök csengővel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) Talán ez volt számomra az egyik legfontosabb törvény, ami megváltozott az utóbbi időszakban.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)
