DR. NAGY KÁLMÁN
DR. NAGY KÁLMÁN
DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem szokatlan számunkra a vita ilyen késői órán. Az elmúlt ciklusban pontosan az egészségbiztosításról szóló törvény miatt gyakran hajnalig ültünk e Ház falai között. Nem kívánom megismételni, amit az előttem szólók elmondtak, néhány tanulságra hívnám fel a figyelmet.
Talán sokan már elfelejtették azt, hogy egészségbiztosítási törvény több-biztosítós modellje mit jelentett számunkra. Azt jelentette volna számunkra, hogy betegirányítás címén a társadalombiztosítási kassza mintegy 20 százalékát elveszítik a betegek. Ez ne felejtsük el, kérem!
És ez a törvény, ami ellen teljes erővel küzdöttünk, itt hagyta nekünk az Egészségbiztosítási Felügyeletet, amely egy költségvetési szerv, egy kormányszerv. Ez az Egészségbiztosítási Felügyelet évről évre egyre nagyobb összeget követelt a költségvetésből, és egyre nagyobb személyzettel dolgozott.
Még amikor az Egészségbiztosítási Felügyelet vezetője lemondott, akkor éppen körülbelül 20 százalékkal kívánták a személyzetet megnövelni, akik között egyetlen orvos sem volt, csak jogászok voltak.
Gondolkodjunk el ezen! Mert ez, ami most történik, egyszerre a lezárása valaminek, meg egyszerre a kezdete valaminek. Reményeim szerint a kezdete a normális gondolkodásnak az egészségügyben. Amikor tehát az Egészségbiztosítási Felügyeletet megszüntetjük, akkor egy rosszul sikerült szobor torzóját tüntetjük el. Itt maradt nekünk mementónak. Egy olyan szerv, amelyről a képviselő asszonnyal ellentétben el kell mondanom, hogy csupa olyan feladatot vonzott magához, amit más, az egészségügyhöz kapcsolódó különböző felügyeleti szervek már elláttak. Mindössze annyi történt, hogy egyfajta racionalizálást végeztünk, megszüntettük azt, aminek már réges-régen meg kellett volna szűnnie.
A másik a patikaliberalizáció. Itt is vannak tanulságok. A patikaliberalizációnál nem azt mondta az akkori kormánypárt, hogy a patikai ellátás, a gyógyszerellátás romlani fog, hanem azt mondták, hogy egyre nagyobb embercsoport egyre könnyebben jut hozzá a gyógyszerekhez, és hogy a patikaliberalizáció olyan szükséges része az egészségügyi ellátásnak, ami új távlatokat fog nyitni az ellátásban, pont a liberalizáció ténye miatt. Ezzel szemben például mi történt a mi városunkban, Miskolcon?
Tíznél több olyan gyógyszertár alakult, amelyik nagy bevásárlóközpontban jött lére. Van, ahol a bevásárlóközpontban a gyógyszertárban kis kosárral közlekedik a vevő, és szedi bele a gyógyszereket a kosárkájába. Hol van ez a működő gyógyszerészettől? A valódi gyógyszerész-beteg kapcsolattól? A megyében a kistelepüléseken gyógyszertárak nem jöttek létre.
Az orvos-gyógyszerész találkozók száma csökkent, és formálissá vált. Ugyanis az orvos, a gyógyszerész nem ismerte a betegét, azt, aki bejött hozzá a gyógyszertárba. Nem folytatott vele konzultációt. Tehát, amikor azt akarjuk és moratóriumot hirdetünk abban a vonatkozásban, hogy ne legyen új patikaalapítási jog 2011. január 1-jéig, akkor azt akarjuk, hogy ez a folyamat ezen a ponton megálljon. Ezen a ponton megálljon, ne menjen tovább. Lehetőséget adunk, hogy visszatérjünk egy normális rendhez, aminek a lényege a beteg-orvos, beteg-gyógyszerész és az orvos-gyógyszerész kapcsolat. Ezt addig kell megtennünk, ameddig ki nem üresedik az egész rendszer. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor a rendszer ismét feltöltődik.
És hogy miért nem akarjuk, hogy nagy patikaláncok jöjjenek létre? Azért nem akarjuk, mert ez nemcsak egy egészségügyi evidencia számunkra, hogy helyesebb, ha a kisebb településeken megmaradnak a gyógyszertárak, hanem egy társadalmi evidencia is, mert az emberek egészségkultúráját ezen a vidéken, ezeken a területeken is növelni kell, és a gyógyszerészeknek ebben rendkívül komoly feladatuk van. Lehet nevezni ezt gyógyszerészeti gondozásnak, lehet nevezni egyszerűen gyógyszerész és beteg kapcsolatának, de alapvetően ez a normális menetrendje az orvos-beteg, orvos-gyógyszerész és gyógyszerész-orvos kapcsolatnak.
Nyilvánvalóan a szociális tárgyú törvényekhez nem kívánok hozzászólni, talán nincs is meg hozzá a kellő szakértelmem, de azt gondolom, hogy ha egy ember gyorsabban jut hozzá egy ellátási formához, az nem lehet túl nagy baj. Azt gondolom, hogy ha egy olyan vezetőnek adjuk meg a jogosultságot a gondozási igény meghatározására, aki nap mint nap ezzel foglalkozik, és nem valami külső szervezetnek, akkor ez a várakozási idő lerövidül. Ez az én saját tapasztalatom is a választókörzetemben, embereknél, akik segítséget kértek tőlem.
(1.30)
Amikor ezt a törvényt tárgyaljuk, éppen ezért gondoljuk át annak emberi vonatkozásait, és ahogy érvényesül majd rajtunk, rajtunk, a betegeken és azokon, akik végül is ezt a törvényt végre fogják hajtani. Kérem, hogy pártbeli hovatartozás nélkül támogassák ezt a törvényt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
