SZABÓ REBEKA

Full text search

SZABÓ REBEKA
SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány módosító javaslatunkról szeretnék beszélni. Először is ajánlás 13. pontjában lévőről, ami egyébként a mai mezőgazdasági bizottsági ülésen meglehetősen nagy vitát kavart, mert úgy látszik, nagyon meglepte a bizottsági tagokat a javaslatunk, a Lehet Más a Politika javaslata, ugyanis azt szerettük volna, ha a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet ellenőrző bizottságába környezetvédő, illetve természetvédelmi céllal bejegyzett társadalmi szervezetek egy delegáltja is bekerülhet az ott már felsorolt különböző érdek-képviseleti szervezetek delegáltjai közé.
Mivel a bizottságban felmerült - ezt most hangsúlyoznám, nem tudom, hogy ki mennyie olvasta a 14. § (2) bekezdését, illetve a többi részeit -, hogy az ellenőrző bizottság nem dönt a földhasznosításról, nem készít stratégiát, nem adja el a földet, nem dönt a haszonbérbe adásról, hanem tájékozódik, véleményez, és olyan funkciókat lát el, amelyeket úgy általában egy ellenőrző bizottság szokott, tehát nem arról van szó, hogy mi azt szeretnénk, hogy a környezetvédő, természetvédő civil szervezetek adják-vegyék az állami földtulajdont. Viszont azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos szempont, és ha a kormányzat azt a szót, hogy fenntarthatóság, bármilyen szinten is komolyan gondolja, meg azt, hogy átláthatóság, nem is kéne hosszasan magyaráznom, hogy miért van arra szükség, hogy általában a köztestületekben és egy ilyen nagyon fontos szervezet ellenőrző bizottságában is ott legyenek a zöld társadalmi szervezetek képviselői, akik egyrészt a civil kontrollt is valamilyen szinten megvalósítják, másrészt pedig nagyon komoly szakmai munkát, szakmai hozzájárulást tudnak itt végezni.
Még arra is szeretném felhívni a figyelmüket, hogy ezeknek a civil szervezeteknek van egy éves találkozójuk, amikor rendszeresen szoktak delegálni tagokat a legkülönfélébb tanácsokba, mondjuk, az Országos Területfejlesztési Tanácsba, az Országos Környezetvédelmi Tanácsba, a Gazdasági és Szociális Tanácsba, a regionális operatív programok monitoringbizottságaiba, és még nagyon hosszasan tudnám sorolni. Ez egy teljesen normális, szokásos és bevett dolog, és ezért szeretném képviselőtársaim figyelmét felhívni, hogy támogassák ezt a módosító indítványt.
Ezenkívül szeretnék röviden beszélni arról, hogy az ajánlás 22. pontjában tettünk egy módosító javaslatot. Tulajdonképpen a 18. és a 19. § közé szerettünk volna egy újabb paragrafust beilleszteni ebbe a törvényjavaslatba, mert egy kicsit hiányoltuk azt, hogy bár ennek a törvényjavaslatnak az az egyik fő célja, hogy valamilyen szinten megakadályozza a spekulációs földmozgásokat, bár ez nincs deklarálva ilyen egyértelműen, de nagyon sok intézkedés efelé mutat, nem látjuk azt garantáltnak, ha a Nemzeti Földalapkezelőtől valaki megvásárol egy bizonyos földet, nincs arra semmiféle garancia, hogy azt nem adhatja tovább azonmód egy egészen más tulajdonosnak, aki nem felel meg már azoknak a pályázati kritériumoknak vagy azoknak a céloknak, amelyeket egyébként ez a törvény meghatároz. Ezért mi szeretnénk azt javasolni, hogy ha valaki a Nemzeti Földalapkezelőtől vesz valamilyen földet, azt tíz évig ne adhassa tovább másnak, csak esetleg vissza, eladhassa az NFA-nak. Azt gondolom, hogy ez egy jó garancia lenne a földtulajdonnal való spekuláció ellen.
Igaziból még én is szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy egy picit értetlenkedtünk itt Ficsor Ádámhoz hasonlóan, hogy az átláthatósággal, az online információ-hozzáféréssel kapcsolatos módosítóinkat - nekünk is volt egy ilyen módosító indítványunk, ha jól emlékszem az ajánlás 33. pontját érintette, ott van felsorolva - miért nem támogatta a bizottság, illetve a tárca, mert ezeket a tárca sem támogatta. Én is azt gondolom, hogy amennyire csak lehet, az aktív információszabaságot kéne megvalósítanunk, és a közérdekű adatokat valóban hozzáférhetővé kéne tennünk.
Mivel még van egy kis időm, még szeretném megemlíteni azt a módosítót, ami azt hiszem, hogy az ajánlás 29. pontja, remélem, hogy tényleg az.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť