SZABÓ REBEKA
SZABÓ REBEKA
SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogyan a mai mezőgazdasági bizottsági ülésen is elmondtam, csatlakozom ellenzéki képviselőtársaimhoz abban a tekintetben, hogy alapvetően ezt egy jó törvényjavaslatnak tartjuk, alapvetően támogathatónak tartjuk, persze a későbbiekben felsorolt kisebb hiányosságok ellenére, amelyek azért benne vannak, és reméljük, ezeket valamilyen szinten ki fogja még a kormány küszöbölni.
Örülünk annak, hogy a törvényjavaslat egy ilyen nagy kockázattal járó termelési ágazatban, mint a mezőgazdaság, amely az alapvető élelmiszereinket termeli meg, létrehoz egy ilyen nagyobb méretű, és tulajdonképpen mindenkit magában foglaló kockázatközösséget. Örülünk ennek a javaslatnak azért is, mert amint azt láthattuk az elmúlt években, a korábbi rendszer, ami tulajdonképpen a gazdálkodói befizetésekre és az állami hozzájárulásra épített, nem igazán tudta kezelni a bekövetkező természeti károkat, nagyon alacsony kárenyhítést tudott csak biztosítani. Erre speciel a tavalyi évben sajnos több példát is láthattunk, extrém belvizes év volt, 2010 májusában a tavaszi fagykár miatt a nyírségi almások súlyos károkat szenvedtek, és ugyan a kormány többször megígérte, hogy majd nagyobb mértékben feltölti ezt a kárenyhítési alapot, többször elmondták, hogy ez felülről nyitott alap, de nem sikerült nekik ezt az ígéretet teljesíteni, ez elmaradt, ezért is gondoljuk azt, hogy jó ötlet, ha most akkor legalább a biztosítókat bevonják, és ily módon a biztosítási díj támogatásával próbálják segíteni a gazdálkodókat ahhoz, hogy ha adott esetben valamilyen természeti kár éri a terményüket, akkor ezt valahogyan vissza tudják kapni.
Elmondanám azért a néhány kritikánkat is a törvényjavaslattal kapcsolatban. Egyébként megjegyzem, a mai mezőgazdasági bizottsági ülésen Font Sándor, a bizottság elnöke azt javasolta nekem a vita közben, hogy azért ne lőjem el az összes vitapatronomat, mondván, hagyjak belőle a ma esti általános vitára is. Most így körülnézve, azért örülök neki, hogy nem fogadtam meg a tanácsát, és ott is elmondtam az aggályaimat, merthogy a mezőgazdasági bizottság tagjai közül a kormánypárti sorokban nem sokan vannak jelen, akik most meghallgathatnák a kifogásaimat, úgyhogy azért örülök annak, hogy legalább a bizottságban hallották. Persze, itt is elmondom, remélem, azért valamilyen szinten hallgatják az itt elhangzottakat is, és odafigyelnek rá.
Tehát azt gondolom, számos pozitívuma mellett ennek a rendszernek egy elég nagy problémája az, hogy leginkább a növénytermesztésben érdekelt vállalkozásoknak, gazdálkodóknak jelent valós segítséget, és az állattartás tulajdonképpen ki van zárva. Tudom, hogy magának az állatállománynak a biztosítása technikailag egy nehéz dolog, és azt is tudom, hogy valamilyen szinten azok, akik takarmányt termelnek saját maguknak, azok az állattartók azért a takarmánytermelésen keresztül biztosítva vannak valamilyen formában, de akik egyáltalán kiszorulnak a biztosítottak köréből, azok a legeltető állattartással foglalkozó szarvasmarhatartók, juh-, illetve kecsketenyésztők.
Persze, azt is elismerem, hogy a legelőnek, kaszálónak használt gyepterületek arányaikban kevésbé károsodnak az extrém időjárási körülmények miatt, mint a szántóföldi termények vagy akár a gyümölcsösök, mégis láthattunk arra példát, hogy az ár- és belvizes években több tízezer hektár olyan gyep kerülhet tartósan víz alá, amely a legelő állatok számára szükséges szálastakarmányt biztosítja, sok helyen a termés 80 százalékát is tönkretéve. Ilyen év volt egyébként a tavalyi is. A Magyar Állattenyésztők Szövetségének becslése szerint a tavalyi esőzések okozta ár- és belvizek miatt a hazai húsmarha-, illetve juhtartók közül minden ötödik gazdának kellett a takarmányhiánnyal megküzdenie, és közülük többnek a gazdálkodása gyakorlatilag ellehetetlenült.
Az LMP azt gondolja, hogy a tájba illő, fenntartható gazdálkodási formákat minden adódó alkalommal, minden törvényjavaslat során meg kellene fontolni, hogy hogyan tudnánk ezeket ösztönözni, tehát ennek a szemléletnek a kárenyhítés során is tükröződnie kellene. Azt is hozzátenném, hogy ezek az extenzíven használt gyepterületek nagyon gyakran fontos természeti értékeket is hordoznak, amelyeknek a megőrzéséhez a megfelelő használat, tehát a megfelelő legeltetés elengedhetetlen.
(20.50)
A rétekre, legelőkre alapozott állattartási formák ugyan már a területalapú agrártámogatás terén is hátrányos megkülönböztetésben vannak, egész egyszerűen kevesebb összeg jár rájuk, de azt gondolom, hogy legalább a kárenyhítésnél mindenképpen valahogyan figyelembe kéne venni ezeket a területeket is. Egyébként ennek kapcsán elhangzott néhány ellenérv, itt most is említették, de a bizottsági ülésen mindenképpen, hogy az állattartás túl kockázatos, illetve nehezen biztosítható. Talán éppen ezért kéne megfontolni, hogy egy ilyen állami rendszerbe ezt hogyan lehet beilleszteni.
A másik ellenérv, ezt most is Gőgös Zoltán említette, hogy ezeknek a gyepterületeknek a tulajdonosai tulajdonképpen rosszabbul járnának akkor, hogyha belépnének ebbe a kárenyhítési rendszerbe, merthogy többet kéne befizetniük, mint amennyi pénzt visszakapnak. De én azt gondolom, hogy ez csak akkor lenne így, hogyha nem differenciálnánk a hektáronkénti önrészt. Természetesen mi készítettünk egy módosító javaslatot, amire felhívnám a jogalkotók figyelmét, és mi 200 forint/hektárban határoztuk meg azt az önrészt, amit egy legelő vagy kaszáló tulajdonosának vagy bérlőjének adott esetben be kéne fizetni. Tehát én azt gondolom, hogy ilyen differenciálással ez az érv nem állja meg a helyét, és lehetőség van arra, hogy őket is bevonjuk a kárenyhítésbe.
Azt is nagyon fontosnak tartom, hogy ne használjunk olyan érvelést, hogy ezt a rendszert most így hozzuk létre - ez elhangzott a bizottságban is -, majd később esetleg korrigáljuk, hiszen tudjuk, hogy ami egyszer ideiglenesen bekerül egy rendszerbe, az a tehetetlenség folytán nagyon könnyen úgy maradhat. Tehát ezért én azt gondolom, ki kellene használni azt a lehetőséget, hogy most beszélünk erről, most alkotunk erről törvényt, úgyhogy most próbáljuk meg rendezni az állattartók, illetve az extenzív állattartással foglalkozók helyzetét.
A másik problémám ezzel a törvénnyel az, hogy a kockázatviselésen belül több aránytalanság figyelhető meg, ami igaz, hogy egyrészt az egyszerűséggel indokolható, másrészt nem szándékolt negatív hatásokkal járhat. Az egyik, hogy mindenki ugyanakkora díjat fizet, függetlenül attól, hogy magas kockázatú területen termel-e vagy alacsony kockázatún. Ahol például egyaránt előfordul belvíz és árvíz, ugyanannyit fizethet, mint az ettől esetleg védettebb területeken, és ez nem készteti a termelőket a kockázatok saját erőből történő csökkentésére, adott esetben olyan körültekintő művelésre, ami csökkenti a kockázataikat.
Nem ösztönöz ez a rendszer arra sem, hogy adott esetben művelési ágat váltsanak, és a terület adottságaihoz jobban illeszkedő gazdálkodási formát válasszanak. Ugyan egyébként megjelenik ez - mint ahogyan államtitkár úr is említette - konkrétan a belvizes területeknél, hogy minden öt év alatt a belvizes évek közül csak három évben kaphatnak kártérítést ezek a gazdálkodók. Ez végül is egy jó irány, de én azt gondolom, hogy ezt az elemet kéne erősíteni valahogy a kárenyhítés során is; nem azzal a céllal, hogy a gazdálkodók ne kaphassák meg azt a kárenyhítést, ami jár nekik, hanem azzal a céllal, hogy ösztönözzük a rendszert egy olyan irányba, hogy sokkal inkább a károk megelőzése legyen hangsúlyos ott, ahol természetesen lehet, hiszen tudjuk, hogy például egy jégesőt viszonylag nehéz megelőzni, de igenis vannak olyan táji adottságok, amelyek előre jósolhatóan hoznak ilyen károkat a rendszerbe. Az lenne a jó, hogyha olyan gazdálkodási formákat választanánk, amelyek ezeket a lehetőségekhez képest megpróbálják kivédeni.
Erre vonatkozóan is egyébként benyújtottunk egy módosító javaslatot, amelyben azt próbáljuk megfogalmazni, hogy azok a termelők, akik akár a termelés diverzifikálását vagy a tájba illő gazdálkodást választják, azok valamilyen módon csökkentett önrészt tudjanak befizetni. Majd kérem a jogalkotókat, hogy nézzék meg ennek lehetőségeit, hogy hogyan lehet ezzel javítani ezt a törvényjavaslatot.
Azt is megjegyezném, hogy a díjak meghatározása, amellett, hogy ilyen szempontból aránytalan, meglehetősen merev is. Ugyan egyrészt értem, hogy rögzíteni kell a törvényben a tételt, de adott esetben bizonyos fokú rugalmasságot kellene biztosítani, hogy mondjuk, akár az inflációval lehessen korrigálni az adott díjakat; esetleg ezt lehetne egy kormányrendeletre bízni. Illetve felmerült bennem, hogy esetleg a biztosítási díjtámogatás mértékét is rögzíteni kéne a törvényben. Most, ha jól emlékszem, az van benne, hogy ezt egy külön rendeletben készülnek szabályozni, és jelenleg úgy néz ki, hogy előbb meg kell a gazdálkodónak kötnie a biztosítást a magánbiztosítóval, és akkor utána majd az MVH eldönti, hogy mennyivel fogja, milyen mértékben fogja támogatni ezt a biztosítást.
Az jelenleg még nem derül ki, hogy erre lesz-e valamiféle előre rögzített lista, vagyis hogy milyen mértékű mérlegelési joga lesz az MVH-nak ebben a helyzetben. Én azt gondolom, hogy a jelenlegi légkörben, amikor a gazdálkodók részéről az MVH-t - hogy úgy mondjam - meglehetős bizalmatlanság övezi, akkor azt gondolom, hogy ez nem egy jó irány, hogy ezt így nyitva hagyják a törvényben, és emiatt lehet, hogy egyes gazdálkodók nem fogják felvállalni azt a kockázatot, hogy miután megkötik a szerződést a magánbiztosítóval, ezek után kevesebb díjtámogatást kapjanak, mint amivel esetleg ők kalkuláltak. Nem tudom, hogy ezt hogyan lehetne kiküszöbölni.
Egyébként még annyit szeretnék megjegyezni, államtitkár úr említette, hogy az időjárási kockázatok, illetve a termésbecslésben számítanak a Fömire és az OMSZ-re, és hogy mennyire fontos a klímaváltozást is akár modellezni, hogy ennek a káros hatásait el tudjuk kerülni, ami a mezőgazdaságra hatással van. Itt szeretném megjegyezni, hogy a jelenlegi költségvetési törvényben mind a Fömi, mind az OMSZ költségvetési támogatása csökken, illetve a Fömié teljes mértékben átrendeződik, úgyhogy én nem tudom, ezt itt összehangolták-e, vagy biztosak-e abban, hogy a Fömi és az OMSZ kapacitásai e szerint a csökkentett finanszírozás szerint is elegendőek lesznek ezeknek a feladatoknak az ellátására. Én nagyon örülnék, ha államtitkár úr meg tudna engem nyugtatni, hogy esetleg valamit rosszul láttam, és mégis kellő forrást kap ezt a két intézmény arra, hogy ezeket a valóban, azt gondolom, a mezőgazdaság számára fontos feladatokat teljesítsék.
Úgyhogy köszönöm szépen a figyelmet.
