DÚRÓ DÓRA

Full text search

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az izraeli terror és agresszió újabb megnyilvánulásainak lehetünk tanúi, amikor a Gázai övezetből hozzánk érkező híreket figyeljük. Három egymást követő napon kaptunk ugyanis értesítést arról, hogy gyerekek meggyilkolását is elkövette az izraeli hadsereg, ráadásul egy interneten megtalálható videó alapján arról is tudomást szerezhettünk, hogy a civil célpontokat is tudatosan bombázzák, hiszen arról beszélnek a hadsereg egyik videójában, hogy sebészi pontossággal tudják bemérni azokat a célpontokat, amelyeket bombázni akarnak, így például azt a médiaépületet is, amelyben több külföldi szerkesztőség is működött. Itt vesztette életét például a BBC tudósítójának 11 hónapos csecsemője is.
Magyarország 2010-ben társulási szerződést kötött az Európai Unió tagállamaként ezzel az Izrael Állammal, amely társulási szerződésben többek között a következőket olvashatjuk: az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartása, amelyek a társulás valódi alapját képezik.
Tisztelt Államtitkár Úr! Milyen emberi jogokról lehet beszélni Izrael Állam esetében, amikor így tiporják lábbal ezeket az egyezményeket, és most már a Magyarországgal kötött társulási egyezményt is? Ebben az egyezményben, az indokolásban a külügyminiszter úr arról beszél, hogy politikai nézet- és értékazonosság áll fenn Izrael Állam és Magyarország között. Kérdezném az államtitkár urat: mire véljük ezt a politikai nézet- és értékazonosságot, illetve hajlandók-e elhatárolódni és elítélni ezt a magatartást Izrael részéről, hogy tudatosan civil áldozatokat, többek között gyerekeket gyilkolnak?
Várom érdemi válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť