DR. KOCSIS MÁTÉ

Full text search

DR. KOCSIS MÁTÉ
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2010-ben egy megszakítás nélküli húszéves korszak ért véget Budapesten, amikor a fővárosiak úgy döntöttek, hogy helyi ügyeik intézését is inkább a polgári értékrendet képviselőkre bízzák. (Dr. Józsa István: Már megbánták!) Azért is döntöttek így, mert a korábbi időszakot néhány szerény pozitívum mellett a város súlyos eladósítása, a stratégiai jelentőségű közszolgáltatások privatizálása, a közösségi közlekedés szétzilálása, a BKV-járműpark lepusztítása és botrányos szerződéskötési gyakorlat jellemezte, és még sok minden más, ami az ország szívének legalább a régióban található hasonló városokéhoz igazodó ütemes fejlődését hátráltatta. A megelőző két évtized jelentős részben az elszalasztott lehetőségek korszaka volt. De felesleges a szocialista és az SZDSZ-es városvezetések hibáit sorolni, hiszen azokat minden budapesti saját bőrén tapasztalta.
A város irányításának átvételekor a célok világosak voltak. Mindannyian tudtuk, Budapest sikeressége azon múlik, hogy a város milyen módon fejlődik gazdasági és társadalmi értelemben, tudnak-e együttműködni az önkormányzatok, és a kormány biztosítja-e a szükséges támogatásokat a fejlődéshez. Biztonságos gazdálkodást, átgondolt fejlesztéseket, átlátható pénzügyeket és felelős irányítást követeltek a választók. Budapestnek szellemiségváltozásra, rendre és reményre volt szüksége.
Alig több mint két év telt el azóta, hogy hivatalba lépett Budapest új városvezetése, és számos kerületi önkormányzatban is a polgári pártok irányítanak. A tragikus állapotokból fontos kivezető utak épültek, ugyan viták és várospolitikai nézeteltérések mentén. De világosan kell látni, ezek a viták és ezek a várospolitikai nézeteltérések mind a korábbi rossz döntések körüliek. Még ma is azok hangoskodnak leginkább, akik húsz év alatt előidézték ezeket az állapotokat, és akik után a romeltakarítás zajos munkálata folyik.
Tudnak-e együttműködni a fővárosban található önkormányzatok? Az elmúlt két évben egy soha nem látott szoros együttműködés alakult ki a főváros kerületei között, megalakult a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége, amely számos várospolitikai sikert könyvelhetett el. Alapul ez azon a felismerésen is, hogy sikeres Budapest csak 23 sikeres kerület és egy sikeres Fővárosi Önkormányzat szoros együttműködéséből épülhet. A kerületi eredmények és a kerületekben megvalósuló kormányzati és uniós támogatású fejlesztések felsorolása napestig tarthatna, minden fővárosi polgármester munkáját dicsérheti, de nézzük inkább a polgári kormányok alatt Budapest számára nyújtott támogatásokat, az abból eredő komoly városrehabilitációs fejlődéseket.
Az első polgári kormány alatt mindenki emlékezhet a Millenárisra, a Nemzeti Színházra, a Terror Háza Múzeumra, a Sportarénára, a Szusza Ferenc Stadionra, a Budapesti Koriközpontra, a Művészetek Palotájára, a Sándor-palotára és sok minden másra. Az első polgári kormány elvitathatatlan érdemeiről beszélünk a teljesség igénye nélkül.
De mi történik most? A második polgári kormány ideje alatt Budapest egyik legnagyobb problémája a közlekedés. Az elmúlt két évben ez teljesen átalakult, 50 milliárd forint új közlekedésfejlesztési uniós forrás érkezett Budapestre. Befejeződött a Városligeti Műjégpálya rekonstrukciója, jelenleg is folyik a Lukács és a Rudas Gyógyfürdő turisztikai célú fejlesztése.
Józsefvárosban közel 25 milliárd forintból valósul meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika-projekt, amely egy komplett városrész teljes rehabilitációját fogja jelenteni. Megvalósult a “Budapest szíve” program, megújul a Ferenciek tere, ezt követően pedig a Széchenyi tér és környéke. A római-parti árvízvédelmi műről fővárosi döntés született.
Tisztelt Képviselőtársaim! A teljesség igénye nélkül ebben az öt percben csak erre van mód, igyekeztem azokat az erős szimbólumokat felsorolni, amelyek a kormány elkötelezettségét mutatják a főváros és kerületei iránt. Erős szimbiózisban működik ma az állammal. A fejlesztések megvalósításához két tényező elengedhetetlen, a pénz és a kellő politikai bátorság. Nem vitathatjuk, hogy a városvezetések és a kormány nem igazán irigylésre méltó körülmények között igyekszik a magyar főváros sorsán pozitív irányba fordítani, de a fővárosnak ezen az úton kell továbbmennie.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť