KORONDI MIKLÓS
KORONDI MIKLÓS
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A “Merjünk nagyok lenni” sorozatomban ma az 1953-as londoni labdarúgó-győzelmünkre szeretnék emlékezni. Kinek mit mond ez a dátum, hogy 1953. november 25., 15 óra 15 perc? Miközben a Ratkó-korszak gyermekei folyamatosan születtek - amit most is nagyon irigylünk -, tombol a Rákosi-korszak, a kitelepítések és az államosítás, ezen időszak alatt volt egy esemény, amely az egész magyar társadalommal elfeledtette legalább 90 percre a szörnyű nehézségeket: London, Wembley Stadion, 6:3. Igen, soha nem múló szeretettel és tisztelettel emlékezünk erre a mérkőzésre, amelyre az egész világ felfigyelt: a verhetetlennek hitt angol válogatottat barátságos mérkőzésen, hazai pályán 6:3-ra legyőztük.
1952-ben Sebes Gusztáv szövetségi kapitány, vezetőedző már a helsinki olimpián lekötötte ezt a mérkőzést. Megjegyzem, hogy mi, magyarok ott is az éremtáblázat harmadik helyén voltunk 16 arannyal, 10 ezüsttel és 16 bronzéremmel. Rákosi Mátyás pártvezért így kész tények elé állították; a sport még ebben a nehéz időben is kedvezményezettebb volt más területeknél. Ebben az időszakban a sportgyőzelmeket a párt magáénak tulajdonította, azaz a szocializmus győzelmének.
Az angolok az évszázad mérkőzésének hirdették ezt a találkozót, ahol két világ, két futballnagyhatalom - a múlt játékstílusa és az újítók, a sportág kitalálói és az olimpiai bajnok - csapott össze: az angol oroszlánok és a mágikus magyarok - két rendszer, két tábor. A magyar válogatott nagyon készült a találkozóra, minden mozzanatot kidolgoztak, modelleztek. A hun taktika az ellenfél villámszerű lerohanása volt. Az angolok a bemelegítésre sem fektettek nagy hangsúlyt - talán a verhetetlenségük miatt el voltak szállva maguktól -, de rögtön észhez tértek, amikor Hidegkuti az első percben berúgta az első gólt. A stadionban 105 ezer néző ujjongott, figyelte a magyar játékstílust. Televízió hiányában a magyarok csak rádióközvetítésen hallgathatták a mérkőzés mozzanatait, amit Szepesi György sportriporter kitűnően és képszerűen tolmácsolt.
Ezt a rendkívüli meccset szinte valamennyi kulturális ágazat feldolgozta, hogy időtlen időkig példát állítson a sportnak, az utódoknak, a magyaroknak és nem utolsósorban azok tiszteletére, akik ezt megcselekedték nekünk. Méltán lehetünk büszkék az Aranycsapat tagjaira: Grosics Gyulára és Gellér Sándor kapusokra, Buzánszky Jenőre, Lóránt Gyulára, Lantos Mihályra, Bozsik Józsefre, Zakariás Józsefre, Budai II Lászlóra, Kocsis Sándorra, Hidegkuti Nándorra, Puskás Ferencre és Czibor Zoltánra. Fél év múlva az angol válogatott visszavágóra kereste fel a Népstadion gyepét. A magyar szurkolók itt már élőben láthatták válogattunk teljesítményét, ahol is 7:1-re páholták el az angol oroszlánokat.
Az Aranycsapat tagjaiból Grosics Gyulához és Buzánszky Jenőhöz voltak kegyesek az égiek, akik még most is közöttünk lehetnek, sajnos a többiek már eltávoztak. Az elődök dicsősége fény az utódok számára. Reméljük, hogy a most beinduló stadionépítések nem lesznek hiábavalóak, és a majdani jó focisták megtöltik majd a lelátókat.
Tisztelt Országgyűlés! 1993-tól a Magyar Labdarúgó Szövetség november 25-ét tartja - méltán - a labdarúgás emléknapjának. Egy évvel ezelőtt a MÁV Zrt. ennek tiszteletére a 470 010-4-es pályaszámú Siemens Taurus mozdonyára az Aranycsapat tagjainak arcképmását helyezte el. Ahol a mozdony járt, mindenfelé emlékeztette a lakosságot és az utazókat a legendás győzelmet kivívó labdarúgókra. Ők is a hazáért tettek, és nem a hazából éltek.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
