DR. GYÜRE CSABA

Full text search

DR. GYÜRE CSABA
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ennek az országgyűlési határozattervezetnek az a célja, hogy visszaszorítsuk a korrupciót, a közbeszerzési visszaéléseket megakadályozzuk. Ki az itt az Országgyűlésben, aki nem akar ilyen bizottságot felállítani? Ki az, aki nem akarja ezeket a célokat támogatni? Ezt kérdezzük mi most önöktől, és önök erre fognak választ adni. Az a baj, hogy az alkotmányügyi bizottság ülésén az elmúlt héten már bizonyos szempontból választ adtak, hiszen a fideszes többség kimondta azt, hogy az országgyűlési törvény 24. § (1) bekezdése nem teszi lehetővé azt, hogy vizsgálóbizottságot állítsunk fel erre a célra.
Ha ezt megvizsgáljuk, akkor kiderül az, hogy semmire sem tudunk vizsgálóbizottságot felállítani, mert a törvényi szabályozás jelenleg ezt tartalmazza. Talán az a többség, amely itt ül velem szemben, a kétharmados többség nem akarja azt, hogy vizsgálóbizottságok jöjjenek létre Magyarországon, parlamenti vizsgálóbizottságok alakuljanak. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Szégyen!) És milyen döbbenetes! Amikor megnéztük a törvény eredeti javaslatát, és a T/6391. javaslatot, azt a javaslatot, amely nem teszi lehetővé a vizsgálóbizottság felállítását, az MSZP javasolta, Ujhelyi István, Harangozó Tamás, Lamperth Mónika, Mesterházy Attila, Simon Gábor és Bárándy Gergely képviselőtársaim voltak azok, akik ezt javasolták. (Novák Előd: Nagykoalíció.) És ki volt az, aki ezt megszavazta? Ezt szavazta meg a Fidesz. Ezt szavazták meg önök. Létrejött a nagykoalíció. Mi ellen? Az ellen, hogy a korrupciót felszámolják Magyarországon.
Erre jött létre nagykoalíció az MSZP és a Fidesz között, és most ezért akarják önök megakadályozni, hogy ezek a vizsgálóbizottságok létrejöjjenek. Ez szégyen! Önöket nem ezért küldték ide a választók. Ők olyan társadalmat akartak Magyarországon, amelyben felszámolják a korrupciót. Az, ami az elmúlt 20 évben jellemezte Magyarországot, azt akarták visszaszorítani, de önök ebben közreműködnek. Semmit nem változtak!
Köszönöm szépen. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Úgy van. - Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť