GŐGÖS ZOLTÁN

Full text search

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, az előbbi vita meg az előbbi szavazás után túl sok illúzióm nincs, hogy esetleg itt más döntés is születhet, de azért hadd próbáljak én is a képviselők lelkiismeretére hatni ebben az ügyben.
Az egyik olyan ügy a földbérletpályázatok ügye, ami az egyik leginkább elmérgesedett ügy ma Magyarországon. Nagyon sok problémája volt az idén az ágazatnak, de ennek ellenére mégis az egyik legnagyobb beszédtéma a földpályázatokkal kapcsolatos. Amikor ezek a pályázatok kiírásra kerültek, azt megelőzte egy kényszerhasznosítás. Ami már előrevetítette bizonyos problémák árnyékait, az a kabai eset volt, erre mindenki emlékszik, ahol miniszter úr egy választási kampány részeként személyesen megígérte: igaz, hogy nem biztos, hogy jó döntések születtek a kényszerhasznosításnál, de ez nem ismétlődhet meg majd a tényleges földbérletpályázatoknál.
Elolvasva a pályázatokat azt állapítottuk meg, hogy alapvetően ez egy jó kiírás, nagyjából azt követi, ami Magyarország érdeke és a helyben lakó magyar gazdák érdeke, hiszen preferálva voltak benne a helyben lakó gazdálkodók, azon belül is az állattartók, és még az sem ördögtől való, hogy az állattartás bővítését vállalók, illetve akik egyáltalán ilyennel akartak foglalkozni. És akkor nagy megdöbbenéssel láttuk az első pályázatok értékelése kapcsán, amiből rögtön botrányok keletkeztek, hogy nem a helyben lakó állattartó gazdálkodók nyerték el ezeket a földterületeket, hanem egy teljesen behatárolhatatlan kör, olyan vállalkozások, amelyek a pályázati határidő előtt két héttel vették fel a tevékenységük közé az agrárdolgot: műkörmös, könyvtáros, benzinkutas, tehát olyan emberek, akiknek igazából konkrétan a földművelésben, a földügyekben semmi tapasztalatuk nincs.
Elkezdtük ezt a dolgot vizsgálni, egyéni képviselőként is kérdeztünk, interpelláltunk, ellenőrző albizottság is vizsgálta ezeket az ügyeket, és egyértelműen megállapítottuk, hogy ez az egész rendszer hibás. Ugyanis a dolog lényege az, hogy egy viszonylag korrekt pályázati kiírás után egy azóta már nyilván nyilvánosságra került - hiszen közérdekű adatként ezt így kértük ki - bírálati rendszerből azt az eredményt láttuk, hogy igazából az objektív pontozási rendszert egy tollvonással fölül lehetett írni - akármilyen vezetői utasításra - a bírálóknak. Hiszen azt mondták nekik, hogy az üzleti terv gazdaságossági megalapozottságát lehet 140 pontra is értékelni, meg 40 pontra is. És lássanak csodát, képviselőtársaim! A döntő többségében a pályázati végeredményeket ez a szempont döntötte el.
Mi ezért mondjuk azt, hogy ezt az egészet elejétől végéig ki kell vizsgálni, és ennek a vizsgálatnak olyan eredményének kell lenni a végén, ami azt hozza, hogy egy új bírálati rendszer kell. Nem új pályázati rendszert, egy új bírálati rendszert kell fölállítani. Azt gondolom, ez minden kormánypárti képviselőnek is az érdeke, hogy ne maradjanak meg abban a helyzetben, amikor nyilván a vesztes gazdálkodók - és jogosan reklamáló vesztes állattartó gazdálkodók - önöket hibáztatják, és személy szerint sokakat emlegetnek a kormánypárti képviselők közül, hogy direktben beleavatkoztak ebbe a rendszerbe.
Ugyanis nem lehet normális egy olyan rendszer, ami miatt 40 éve működő állattartó telepet kell bezárni. Nem lehet normális egy olyan rendszer, ahol egy húsz éve földet művelő juhász helyett egy könyvtáros hölgy nyeri el az akolja mellett levő földterületet, amin azóta meg sem jelent - csak jelentem, hogy tudjon róla mindenki -, tehát magyarul az idén biztosan szabálytalanul veszi fel a területalapú támogatást, mert egy kapavágást nem csinált a földjein, és nyilván az állatait meg nem meri odavinni - ha vannak is állatai, vagy ha vállalt is állatot -, mert az teljesen nonszensz, hogy két háromszázas nyájat összekeverjenek. Aki ilyen őrültséget megenged, annak fogalma nincs ennek a szakmának a működéséről.
Tehát ez a rendszer hibás, és hiába mondják el nekem, hiába szajkózzák itt valamennyiünknek hétről hétre, hogy itt semmi probléma nincs. Nem lehet az normális rendszer, ahol megkapják, mondjuk, a kabai helyben lakó gazdálkodók az elutasító választ, hogy nem nyertek 16-an, négyen megkapják, hogy nyertek - ebből nagy botrány kerekedik a médiában, hogy már megint nem az történt, ami a helyben lakók érdeke.
Erre azt mondja rá egy hétre egy fideszes képviselő a helyi polgármesterrel, hogy ezzel ne foglalkozzanak, mert úgyis a 16 ember nyer.
Miniszter úr, milyen rendszer az ilyen? És nem igaz, hogy ezt az ÁSZ-szal vagy bármilyen parlamenti eszközzel tisztázni lehet. Ugyanis nem jönnek el az ellenőrző albizottsági meghallgatásra a köztisztviselők, mert azt mondja a főnökük, hogy nem engedi el őket. Mi ezért kérjük, hogy ezt a vizsgálóbizottságot engedjék meg. Mindenkinek érdeke lenne, hogy ez a földpályázati rendszer normálisan működjön, és ez most csak önökön múlik, tisztelt képviselőtársaim. Már előre hallom, hogy Papcsák úr mit fog erre mondani, de higgye el, nem nekünk kell ezt megmagyarázni: a helyben lakó gazdálkodóknak.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť