TÁLLAI ANDRÁS

Full text search

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon röviden szeretnék válaszolni, hiszen ez egy záróvita, ahol az előterjesztő 21 módosító indítványt kezdeményezett. A 21-nek a négyötöde lényegében technikai jellegű módosító, nyilván ezért nem esett szó ebben a vitában a benyújtott módosító javaslatok egyikéről sem, hanem az ellenzéki képviselők az általános vitát folytatták.
Természetesen ez a törvényjavaslat nem arról szól, ami itt elhangzott Schiffer András részéről, hiszen ő a felszólalásában elfelejtette mondani, hogy ő maga is egyetért azzal, hogy a jövőben ezeknek a döntéseknek az előkészítése sokkal alaposabb, sokkal rugalmasabb és sokkal kiszámíthatóbb lesz, és ezáltal ez az eljárási szakasz lényegesen rövidül, és a döntés maga rövid idő alatt megtörténik, ami az ügyfelek érdekét fogja szolgálni.
Azt gondoljuk, hogy ezzel a törvényjavaslattal, amit reményeink szerint az Országgyűlés elfogad, mind a településfejlesztés, mind a településrendezés terén egy átlátható, nyílt, következetes szabályozást fog elfogadni az Országgyűlés, ami lényegesen segíti az ügyfeleknek az eljárásban való gyorsaságát, illetve a döntés meghozatalát.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť