ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor): Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés előtt tisztem ma megemlékezni a holokauszt áldozatairól; megemlékezni azokról az embertársainkról, köztük magyar honfitársainkról, akik az elmúlt évszázadban a faji téboly, az embertelenség áldozatai lettek.
Vannak alkalmak, amelyek arra késztetnek minden becsületes embert, hogy a rohanó világunkban, hajszolt életünk során is megálljon egy pillanatra, és emlékezzen. Emlékezzünk arra az évszázadra, amelyben két pusztító világháború és iszonyú szervezett népirtások hozták a halált, a szenvedést és a megaláztatást az emberiségre, éppen az ember által.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a holokausztra emlékezünk, az áldozatokra, a hozzátartozókra, az életen át feldolgozhatatlan fájdalmat magukban hordozó túlélők lelki gyötrelmeire, akkor emlékezünk és emlékeztetünk mindig az egyetemes emberi szenvedésre és megpróbáltatásra is, együtt a holokauszt és a kommunizmus sok százezer és millió áldozatára, a magunk és más népek fájdalmas veszteségére. Így becsületes és így természetes, mert az embertelenséget semmilyen ideológia, semmilyen világuralmi törekvés vagy éppen népboldogító szándék nem igazolhatja, és ártatlan emberek, népek, népcsoportok módszeres kiirtása között sem úgynevezett faji, sem vallási, sem más indokkal nem lehet, nem szabad különbséget tenni.
Ebben az évben ünnepeljük Raoul Wallenberg svéd diplomata születésének 100. évfordulóját, ezért a kormány 2012-t Raoul Wallenberg-évnek nyilvánította. Wallenberg a háború utolsó hónapjaiban magyar zsidók tízezreit mentette meg védőútlevelekkel, védett házak létesítésével, később pedig a haláltáborok felé menetelők kimentésével. Példáját sokan követték, több diplomata próbálkozott hasonló módszerekkel, de számos magyar egyházi és világi személy is megmutatta, hogy lehet embernek maradni az embertelenségben, segítő kezet nyújtva az üldözötteknek. Wallenberg máig tisztázatlan körülmények között maga is áldozattá vált. Vértanúsága még jobban ráirányítja a figyelmet küzdelmére, az embertelen ideológia elleni harcra, ami nem volt hiábavaló, mert aki egy embert ment meg, az egy egész világot ment meg.
A holokauszt bűneiért a ma élő felnőtt nemzedék nem tehető felelőssé, de annál inkább azokért a tettekért, amelyek most veszélyeztetik az emberiséget; amelyek esetleg most adnak tápot újabb embertelenségek előidézőinek. Felelősek vagyunk azért is, hogy utódaink ne tévesszenek utat; hogy útjukat ne a gyűlölet jelölje ki, hanem az értelem, a szeretet és mindenekelőtt az élet tisztelete. Ezzel szemben a XX. században hol a pusztító fajelmélet, a nácizmus őrülete, hol pedig a kommunizmus kísértete gyalázta és pusztította Európát, a világot, népeinket, embertársainkat.
Mi itt ebben a Házban ne élesztgessük se tegnapi, se mai vélt vagy valóságos sérelmek gyűlöletparazsát. A múlt század tüzeire emlékezve tekintsük feladatunknak és hivatásunknak a tűzfészkek felszámolását. Ez a Ház, a magyar Országház, a Magyar Országgyűlés és valamennyi képviselő felelősségteljes magatartása adjon példát, erre kaptunk a választóinktól felhatalmazást. Ha így teszünk, egyszerre szolgáljuk a humanizmus, a keresztény erkölcs érvényesülését és hazánk boldogulását.
(13.10)
A XXI. század vészjósló történésekkel, még az előző vétkeinek és gyalázatának terhével indult. Gondoljunk csak a boszniai vérengzésre, a balkáni háborúra és a világ újra és újra felparázsló tűzfészkeire. Nem máson, rajtunk, mai embereken és a következő nemzedékeken múlik, hogy a jövőnk - az emberiségé és Magyarországé - miként alakul. Amikor emlékezünk, ébresszük fel újra a magunk lelkiismeretét, ébresszük fel magunkban a felelősség érzetét, hogy ez a század, a XXI. század legyen különb, emberségesebb az előzőnél.
Köszönöm együtt érző figyelmüket. (Taps.)
