TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök út. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Közel két évvel a kormányváltást követően joggal tehető fel az a kérdés, hogy milyen hatása van a kormány társadalompolitikájának, és hogy a válság következtében megtett-e mindent a kormány, ami tőle telhető, hogy senki ne maradjon az út szélén. Szlogenné vált már, hiszen miniszterelnök úr többször megfogalmazta, hogy senkit nem hagynak az út szélén, ezért a mai napirend előtti felszólalásomban arra szeretnék rámutatni, hogy hogyan is néz ki a jelenlegi kormány társadalompolitikája, és kik azok, akik ma az út szélén vannak.
Ma három olyan legégetőbb társadalmi kérdés van, amely feszít mindannyiunkat, leginkább a munkahely megteremtése, de emellett ugyanilyen erővel van jelen a munkahelyek megtartásának a képessége. Fontos kérdés ma Magyarországon a lakhatás körülményeinek biztosítása, a feltételek megteremtése és a szociális biztonságnak ebben a változó világban való jelenléte. Ma sajnos már nemcsak azokról kell beszéljünk, az út szélén lévőkről, akik reményvesztettek, hanem mindazokról, akik ma a közmunkaprogramban nem találják meg a lehetőséget arra, hogy boldoguljanak. Éppen a tegnapi napon volt arról szó a Házban, már nemcsak az a kérdés, hogy van-e közmunka Magyarországon, és hogy mennyiért, bár ezt a polémiát sokkal inkább a Fidesz padsoraiban szokták eldönteni, hogy mennyiből lehet valójában megélni, én mégis inkább azokról is beszélnék, akik bár közmunkaprogramban részt vesznek, de még a jussukat sem kapják meg. Ezt lehet adminisztratív hibának is nevezni, ezzel együtt még tény, hogy ez a reményvesztettségnek csak az elmélyítését szolgálja.
Beszélhetnénk a reményvesztettek tekintetében arról az ócsai nyomornegyednek a létrehozásáról, amely nagyon-nagyon komolyan jelent meg az elmúlt időszakban, az elmúlt fél évben e Ház falai között, és mégis azt kell mondjam, az elmúlt napok eseményei jól mutatják, hogy egy kapavágás nem történt Ócsán. Tehát a híresen beharangozott eszközkezelő nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, legalábbis eddig; remélem, az államtitkár úr majd cáfolni igyekszik ezen állításomat, hogy mi történt Ócsán. De beszélhetünk arról is, hogy azok a reményvesztettek, akik márciustól már joggal retteghetnek attól, hogy kifizetetlen közüzemi számlatartozásaik miatt kilakoltatásban részesülnek, számukra az elmúlt egy év sem volt elég arra, vagy akár a moratórium időszaka, hogy a kormány kidolgozza azt a fizetős áramszolgáltatást, amely kártyás leolvasással vagy kártyás befizetéssel lehetővé teszi ezen társadalmi csoport tagjainak bizonyos térségekben, településeken, hogy legalább, ha nem is maguknak, de a gyermekeiknek legalább az oktatáshoz, az olvasáshoz való feltételeket, alapfeltételeket biztosítani tudják.
Beszélnünk kell emellett arról is, hogy kik azok, akik ma veszélyeztetettek mindazon társadalompolitika következtében, ami zajlott az elmúlt két évben; ők a lecsúszás által veszélyeztetettek társadalmi csoportja. A tegnapi napon nagyon szépen beszélt Harrach Péter arról, hogy a társadalmi közép megerősítése a jelenlegi kormánynak alapfeladata, emellett persze mindazoknak is a szolidaritás elvén segítséget nyújtani, akik a középosztály alatt helyezkednek el jövedelmi viszonyaikat tekintve. Mégis azt szeretném mondani, hogy ma azok, akik egy legyengített, egy munkaadót támogató, munkavállalót nem védő munka törvénykönyve okán joggal rettegnek attól, hogy a mindennapi megélhetéshez szükséges munkafeltételeket képesek-e biztosítani ők maguk, hogy dolgozhassanak, nem kellene félniük mindattól, ami ma a munka világában éri őket, ők már a középosztály csoportjaihoz tartoznak.
Azokról a pedagógusokról, köztisztviselőkről, a reálgazdaságban dolgozó emberekről beszélünk, akik ugyanolyan veszélynek vannak kitéve, hiszen a sárga csekkek depressziót hozó világában rettegnek attól, amikor kinyitják a postaládát, hogy vajon ma milyen csekk érkezik, amit be kell fizetni. Számos híradás foglalkozik ezzel, én nem akarom ezzel terhelni államtitkár úr válaszadási lehetőségét, de mégis világosan látszik, hogy az az adópolitika és az a családtámogatás-politika, amit önök az elmúlt két évben kialakítottak, az nemhogy segíti az út széléről fölszedni azokat az embereket, akik reményvesztettek, hanem sokkal inkább mintha azon dolgoznának, hogy ne csak a reményvesztettek legyenek az út szélén, hanem a társadalmi középnek azon tagjai is, akik egy rossz adópolitika, egy rossz társadalompolitika következtében odasodródnak. Úgyhogy sommásan megfogalmazva, államtitkár úr, egyre többen lesznek az út szélén, és egyre kevesebben lesznek azok, akik az úton tudnak haladni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
