DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatok, amelyeket most tárgyalunk, immár sokadszorra nem másról szólnak, mint hogy a kormány is felismerte, elhibázott lépés volt az egykulcsos adórendszer, az annak szerves részét képező adójóváírás kivezetésével együtt. Nos, önök még mindig nem akarják nyíltan beismerni, hogy az elképzelésük megbukott, ezért inkább az adójóváírást nevezik át leleményesen bérkompenzációvá. Ennek eredményeképpen azok a munkavállalók, akiket hátrányosan érint az adórendszer változása, egy teljesen fölösleges adminisztrációs kör rendszerbe való beiktatásával csak részben és mindenképpen késve kapják meg a kompenzációt, vagy egyáltalán meg sem kapják; nem tudhatjuk még.
A minisztérium helyettes államtitkára a tegnapi foglalkoztatási bizottsági ülésen elmantrázta azt a már a kormányfő által is unalomig ismert nézetet, miszerint a kormányzati gazdaságfilozófia értelmében nem szabad szociális szempontokat érvényesíteni az adórendszerben. A kormányfő úgy szokott fogalmazni, hogy el kell választani egymástól a szociál- és a gazdaságpolitikát, és hogy az adó- és jövedelempolitika márpedig az utóbbi része, amelybe nem keveredhetnek szociális szempontok. Nos, az előttünk fekvő törvényjavaslatok pontosan ennek az elvnek mondanak ellent azzal, hogy nem a szociálpolitika részeként hajtanak végre korrekciót egy, az adórendszeren belül véghezvitt változtatás követelményei miatt.
Az adórendszer okozta jövedelemcsökkenés kompenzációja nem más, mint szociális jellegű, az alacsony keresetűek nettó bérének szinten tartását elősegíteni hivatott intézkedése, nullaszázalékos adókulcs alá eső adójóváírás, forradalmi nevén “bérkompenzáció” címen. Ehhez hasonló intézkedés az egykulcsos adórendszer másik kulcsa is, azaz a szuperbruttósított jövedelem utáni adózás megtartása a bruttó 202 ezer forint felett keresők esetében. A helyettes államtitkár szerint ez a lépés is az arányos adórendszert dicséri, ami az alacsony keresetűek arányos közteherviselését biztosítaná 2012-ben. Ezzel szemben a szuperbruttóküszöb nem más, mint az arányosság korrekciója szociális megfontolások alapján, hiszen a 202 ezer forint feletti jövedelemrészt valójában 20 százalékos jövedelemadó terheli. A kormányzat még a kommunikációjában is elismeri, hogy fontos, sőt elkerülhetetlen az adópolitika korrekciója a kiskeresetűek esetében, amikor azt hangoztatja, hogy senki sem jár rosszabbul. Mi ez, ha nem a szociális szempont érvényesítése adó- és jövedelempolitikai eszközökkel, és annak beismerése, hogy ennek hiányában az adórendszer igazságtalan lesz.
Nem fogok újdonságot mondani azzal, hogy az LMP szerint elfogadhatatlan az egykulcsos, bár valójában kétkulcsos adó a jelenlegi formájában. Az általunk javasolt progresszív szja-rendszer esetében a kompenzációra nem lenne semmi szükség sem, ezért ennek az újabb, kétségbeesett finomhangolásához nem fogunk asszisztálni. Az igazságossági szempontok érvényesítésének sokkal átláthatóbb, egyszerűbb, kiskapuktól mentes formáját javasoljuk.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz által kialakított torzszülött szja-rendszer tökéletes lenyomata a jelen törvényjavaslat indoklásának legelső mondata, amely szerint a 2012. évi adóváltozások miatt elvárt béremelések minden munkavállalója vonatkozásában eleget tevő munkáltató számára 2012-ben levonhatóvá válik a szociális hozzájárulási adóból a béremelések 5 százalékot meghaladó részének költsége. Semmi szükség nem lenne ilyesmire, ha egy mindenki számára érthető, progresszív szja-tábla lenne érvényben.
Amit mi javasolunk, és ami az alacsony keresetűeknek egyértelmű helyzetjavulást jelentene, valamint ami a munkavállalóknak, a munkáltatónak lehetővé tenné azt, hogy új munkahelyeket hozzanak létre, az egy többkulcsos személyi jövedelemadó-rendszer, kiegészítve egy járulékcsökkentéssel és egy ökológiai adóreformmal. Az szja-törvényhez benyújtott módosítókban ennek megfelelően a 2012-re meghatározott adóalap mellett 16, 36 és 40 százalékos kulcsra tettünk javaslatot az adójóváírás 2011-es rendszerének megtartása mellett, ami gyakorlatilag negyedik kulcsnak felelne meg. Az alsó sávhatár félszuperbruttó alap mellett 3,5 millió forint, a felső, a nyugdíjplafon fölött 7 millió forint lenne. A 2011-es 1000 milliárd forintra becsült szja-bevétel így számításaink szerint 188 milliárd forinttal bővülhetne, amelyet száz százalékban járulékcsökkentésre fordítanánk. Ez valódi megoldás lenne, és nem egy hegesztése a rendszernek, amit önök prezentálnak, ráadásul úgy, hogy úgy tesznek, mintha a bérkompenzáció nem szociális szempontú jövedelempolitikai lépés lenne. Az egész rendszer alapjaiban rossz az LMP szerint.
A javaslat annak a kétségbeesett intézkedéssorozatnak a része, amellyel a kormány legigazságtalanabb és legnépszerűtlenebb intézkedéseinek hatásait próbálja kompenzálni, de ezekkel az intézkedésekkel csak olajat önt a tűzre. Az egykulcsos adó bevezetésének állítólagos, önök által hangoztatott célja a vállalkozások terheinek csökkentése volna, plusz a versenyképesség növelése. Ehhez képest a kormány most vállalkozások sorát juttatja csőd közeli helyzetbe. Egyértelművé vált, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának árát a munkavállalókkal és a kisvállalkozásokkal kívánja megfizettetni. Ráadásul a kis- és közepes vállalkozások sokkal sérülékenyebbek, érzékenyebbek a munkaerőköltséget érintő külső sokkokra, és alkalmazottaik jellemzően 300 ezer forint alatt keresnek.
Az, hogy a kormány voluntarista módon rendelettel határozhatja meg a béremelés mértékét a magánszférában, kifejezetten árt az ország versenyképességének. Elgondolkodtak-e a beterjesztők vajon azon, hogy milyen üzenete van egy ilyen lépésnek a Magyarországon munkahelyeket létrehozni kívánó cégek felé? Ez lenne Európa legversenyképesebb adórendszere?
Tisztelt Képviselőtársaim! Előre lehetett látni, és az LMP már a 2010-es adóvitában is elmondta, hogy az egykulcsos adórendszer bevezetését a munkaadók is meg fogják szenvedni, és a kis- és középvállalkozások járnak majd a legrosszabbul. Tehát amit önök most csinálnak, az az adójóváírás álcaruhában, ez a bérkompenzáció. Kapkodva kitaláltak egy tervgazdasági, és a végletekig túlbürokratizált, folyamatos korrekcióra szoruló rendszert, aminek egy jelentős részét a versenyszféra foglalkoztatóival kívánnak megfinanszíroztatni. Az elvárt bruttó béremelések végrehajtása, amely sok esetben nem jelent nettó béremelkedést, nagyon bizonytalan. Az történt, hogy egyszerűen későn szembesültek a problémával, és nem tudtak egy működő rendszert felállítani.
Nos, ez nemcsak azért nem sikerült, kedves képviselőtársaim, mert négy és fél hónap nem volt elég, hanem azért sem, mert a működő rendszert adójóváírásnak hívják, és minden más csak egy fércmunka. Azt gondolom, hogy részben ennek beismerése ez az újabb módosított és kiegészített bérkommandótörvény, amely néhány apróbb technikai problémát megold, és törvényi garanciát ad a közszféra dolgozóinak, hogy lesz forrás az ő kompenzációjukra, de a versenyszféra esetében ennek maradéktalan megvalósítása egy merő illúzió.
Önök egy tervgazdasági logikával akarják a piac szereplőit irányítani, akik számára ez rendkívül bonyolult, a kézivezérlés pedig elfogadhatatlan, piacidegen, ide a söralátétek ezrei kellenek, hogy valaki lekövesse az előírt adminisztrációt. A kormányzat ilyen nagyságrendű egyoldalú beavatkozása a bérek alakításába példátlan a demokratikus piacgazdaságokban, és csak negatív következményekkel járhat az egész gazdaság versenyképességére.
Ejtsünk pár szót a rendszer komplikáltságáról! Az elvárt béremelés mértékét egy rendelet szabályozza, a 2011. évi 299. kormányrendelet a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelés 2012. évi elvárt mértékéről és a béren kívüli juttatás ennek keretében figyelembe vehető mértékéről, amely rendelet fizetési kategóriánként határozza meg az elvárt béremelés mértékét.
(15.20)
A kötelező béremelés kiszámítása olyan mértékben bonyolult, hogy a NAV 18, azaz tizennyolc oldalas útmutatót tett közzé a honlapján. Mivel a 18 oldalas útmutató nem volt elég, a NAV ezen felül még egy 13 oldalnyi gyakran ismételt kérdéslistát is összeállított. A bérszámfejtők szerint azonban vannak olyan esetek, amelyekre ebből sem kaptak választ, ilyen esetekre maguk próbáltak választ találni.
A fennmaradó özönnyi kérdés kezelésére létrejött az NGM bérkompenzációs ügyfélszolgálatának hivatala. A zavaros törvényi szabályozás nem teremt tiszta helyzetet. Egy cégnél munkaügyi ellenőrzés kapcsán a vita tárgya az, hogy a béremelést kafetériában adta meg a cég, mivel ezt éppenséggel nem szabályozta egyértelműen a törvény, azonban még a munkaügyi ellenőrök sem biztosak abban, hogy ez szabályszerű-e, vagy sem. Vagyis az egyszerű adójóváírás eltörlése és kompenzálása ezzel a végtelenül bonyolult algoritmussal, nem utolsósorban pedig zsarolásjellegű intézkedéssel van rendbe hozva, amely teljesen értelmetlen, és irtózatos adminisztrációs terhet jelent a cégek számára.
A NEXON bérprogram éves frissítéséhez az eddigi években elegendő volt egy 4-5 oldalas leírás; most január elején 25 oldal volt ez, és a bérkompenzációs módosítást egy későbbi, január 18-ai frissítésben küldték ki, mert olyan bonyolult volt, hogy addig tartott megcsinálni. És még ezek után is vita a munkaügyi ellenőrzésnél, hogy lehet-e például béremelést kafetériában megadni, vagy sem.
A bérkompenzáció fedezetéről szólva, az önök elhibázott gazdaságpolitikájának következtében fedezetet sem látunk arra, ahonnan majd a költségvetés a teljes forrást garantálná. Azt már csak halkan jegyezném meg, hogy nem lehet tudni, mennyibe kerül, mivel nincsenek kereseti és gyermekszám-keresztadataink, a családi adókedvezményt a KSH apparátusa sem tudta kezelni. Mindössze annyit lehet tudni, hogy az egykulcsos és a családi adókedvezmény bevezetése mintegy 250 milliárdos lyukat ütött a költségvetésbe, ami jelentős részben a nettó 300 ezer forint alatt keresők zsebéből került ki. Körülbelül 1,2 millió embert érint az, amiről most beszélünk, a magyar munkavállalók legalább egyharmadát. Önök azt kockáztatják, hogy ezek az alacsonyabb keresetű munkavállalók esetleg nem tudják kifizetni a számláikat.
További szépséghibája a rendszernek, hogy a kompenzáció csak nominálértéken tartja a béreket, és az infláció, illetve a fogyasztói kosár áremelkedésére nem reagál. Számos alkalommal elmondtuk, hogy az LMP szerint a bérek elinflálása tarthatatlan, és azt is, hogy ebben a kormány aktív szerepet játszik, hiszen a bérkompenzáció kigazdálkodása után a cégek jelentős része nem engedheti majd meg magának, hogy további béremelést hajtson végre. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy igenis rosszabbul járnak még azok is, akik a tavalyi évhez képest megőrizték a nettó pozíciójukat, az elmaradt reálbéremelés miatt ugyanis rosszul járnak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez alkalommal sem lehet szó nélkül elmenni az OÉT megszüntetése mellett. Az OÉT megszüntetése, valamint amiatt, hogy a Nemzeti Gazdasági és Szociális Tanácsban nem alakult meg a munka világával kapcsolatos albizottság, a munkaadók és munkavállalók képviselői attól a lehetőségtől is elestek, hogy a kormány bérekkel kapcsolatos döntéseit bármilyen szinten befolyásolni tudják. A tavalyi bérkommandós törvényhez hasonlóan a mostani javaslatot sem előzte meg semmilyen intézményesített egyeztetés a munkaadókkal, sem a munkavállalókkal.
Végül szólnék pár szót a javaslat munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó, nyakatekerten fogalmazó részével kapcsolatban is, és örömmel hallottam azt, hogy ezen még dolgozni kívánnak. A szabályozás bizonyos engedményeket tesz a munkaerő-kölcsönzőknek, tekintettel arra, hogy miközben ők alkalmazzák a kölcsönzött munkavállalókat, nincs ráhatásuk a bérük alakulására az őket foglalkoztatóknál. A bérkompenzáció kudarca a kölcsönzöttek esetében is világosan látszik: mivel nem számítanak bele a kölcsönvevő statisztikai állományi létszámba, így a cég anélkül teljesítheti az elvárt béremelést minden munkavállalója tekintetében, hogy a kölcsönzött dolgozói bérét megemelné. A kölcsönző pedig hiába akarja végrehajtani a béremelést, ha nincs rá saját forrása, illetve semmilyen eszközzel nem tudja arra kényszeríteni a kölcsönvevőt, hogy emelje meg a kölcsönzött munkavállaló bérét is.
A törvényjavaslat nem kezeli azt a problémát sem, ha a kölcsönvevő nem emeli meg a saját munkavállalójával hasonló munkakörben dolgozó kölcsönzött bérét. A javaslat az adókedvezmény igénybevételének feltételéül szabja meg azt a kölcsönző számára, hogy a cég hasonló munkakörben dolgozó alkalmazottjának béréhez igazítsák a kölcsönzött bérét. Miközben ha ez nem történik meg, akkor nem érvényesül az “egyenlő munkáért egyenlő bért” munka törvénykönyvében foglalt elve, vagyis ennek végrehajtása kötelező, míg az állam csak feltételesen járul hozzá a bérek kiegyenlítéséhez abban az esetben, ha a kölcsönvevő ezt nem teszi meg. Összefoglalva: a kölcsönzött munkavállalóknak mindenképpen gyengébbek a kilátásaik a nem kölcsönzött társaiknál a bérkompenzációra.
Az LMP aggódva figyeli ezt a fércmunkát, és nagyon várja, hogy mikor ismeri be végre nyíltan is a kormány, hogy megbukott az egykulcsos adórendszer, és teszi meg a szükséges hathatós intézkedéseket.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP és az MSZP padsoraiban. - Dr. Józsa István: Jó volt!)
