DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt jobbikos és Fidesz-KDNP-s Képviselőtársaim, akik itt maradtak a vita végéig! Illetve MSZP-s Elnök és Jegyző Urak! A legfontosabb kérdésre, a nyilvánosságra a törvényjavaslat 33. §-a ad választ, annak (1) bekezdése írja: “A megfigyelt és harmadik személy a rá vonatkozó adatokat megismerheti.” És itt még egy hosszabb felsorolás van, hogy mit ismerhet még tovább. És erre utal vissza a (4) bekezdés: “A megfigyelt nyilvánosságra hozhatja az (1) és (2) bekezdés alapján megismert adatokat, más megfigyelt és harmadik személy személyes adatainak kivételével.” Tehát minden adat, ami az illetőkre vonatkozik, és amelyik arról szól, hogy ki figyelt meg, ki volt az, aki foglalkozott az adott személlyel, az nyilvánosságra hozható. Mi ebben a törvényben azt a döntést hoztuk, hogy azoknak a nevei, akik másokkal akár hivatásos állományú tagként, akár másként foglalkoztak, róluk jelentéseket rendeltek meg, megfigyelést rendeltek meg, bármifajta állambiztonsági akciót vagy titkos akciót rendeltek el, adatokat gyűjtöttek össze, jelentéseket írtak, nyilvánosságra hozható. És ezt az áldozat teheti meg. Az áldozat kezébe adtuk (Novák Előd: Nem is tudják!), hogy teljes mértékben feltárhatja azoknak a neveit, akik ilyesfajta tevékenységet folytattak. (Novák Előd: Ez mellébeszélés!)
Ugyanakkor fontosnak tartjuk - ahogy mondtam az expozéban is -, a feje tetejéről a talpára állítani a dolgot (Novák Előd: Nem is élnek már az áldozatok! Mit hoznak nyilvánosságra?), nem ott kezdeni, ahol a legkisebb bűnösök vannak, hanem ott, ahol a legnagyobb bűnösök vannak a rendszerben, hiszen valaki ezt mégiscsak kitalálta, valaki ezt üzemeltette, valakinek ez nagyon nagy haszonnal járt, mert utána akár a spontán privatizációban, majd a későbbi években tovább tudta örökíteni ezt a titkosszolgálati kapcsolatrendszerét, tovább tudta örökíteni azt a hatalmát, amit teljesen törvénytelenül, egy megszálló szovjet csapat kiszolgálójaként szerzett itt meg Magyarországon, azoknak az embereknek a kárára, akik esetleg csak azért kerültek börtönbe, vagy azért vették el a lakásukat vagy a boltjukat, mert demokraták voltak, jogállamot szerettek volna vagy sajtószabadságot, szólásszabadságot szerettek volna. Ezért mondjuk azt, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottság a talpára fogja állítani ezt a kérdést, mert elkezdi szépen a vezetőktől, a fejétől lefelé végigbontani ezt a rendszert; és először azokat kell feltárni ebből, akik a legnagyobb hasznot húzták törvénytelenül, igazságtalanul és tisztességtelenül, mert negyven évig jól éltek, és még a későbbi évekre is átmentettek ebből a hatalomból nagyon sokat. Ezért kell az állampárti vezetőknél kezdeni, ezért kell a fő funkcionáriusoknál kezdeni, ezért kell egy nómenklatúrát összeállítani.
Igaza van képviselőtársaimnak, hogy bővítendők azok a listák, amelyek ebben szerepelnek különböző szervezetekkel vagy tisztségekkel kapcsolatban. Ezért kezdődnek úgy ezek a bekezdések, hogy “többek között”, pontosan azért, hogy maga a bizottság kibővíthesse ezeket a köröket, mert indokolható volt mindaz, amit önök elmondtak itt az egyes kibővítendő körökkel kapcsolatban.
Ügynöklista kérdése. Sokan úgy beszéltek erről, mint ha lenne valahol a Belügyminisztérium vagy valamelyik hivatal vagy szolgálat egyik eldugott szobájában egy fiók, amit csak ki kell húzni, és abban szerepel a lista, amelyen mindenkinek a neve rajta van, aki bármilyen módon másokat megfigyelt vagy szt-tiszt volt vagy hasonló volt. Én ilyenről, bevallom őszintén önöknek, nem tudok (Novák Előd: Kérdezd meg a Kubatov Gábort!), pedig nagyon sok emberrel beszéltem a törvény előkészítése során, egyikőjük se mondta, hogy lenne egy ilyen gyors, egyszerű megoldás, mint az amerikai filmekben, odamegyünk, a kulcsot elfordítjuk, kivesszük, és ott van a lista.
A mágnesszalagok kapcsán többen beszámoltak arról, hogy azon valóban vannak adatok, az ő tudomásuk szerint vannak adatok a megfigyeltekről, tehát az áldozatokról, azoknak a nevei, a megfigyelőkről, tehát az ügynökökről és az szt-tisztekről. És nem lehet megkülönböztetni, hogy melyik pontosan mire vonatkozik, ott vegyítve, egy sorban vannak. De nem tudhatjuk, ők is ezt csak másoktól hallották, én magam sem tudhatom, és az itt ülők egyike sem tudhatja, hogy azokon a szalagokon mi szerepel. Ezért van szükség a Nemzeti Emlékezet Bizottságára, amely a törvény legelején felhatalmazást kap, hogy minden iratba betekintsen. Nincs olyan kommunista rendszer alatt keletkezett irat, amit a Nemzeti Emlékezet Bizottságának a tagjai meg ne nézhetnének. (Novák Előd: De igen, a titkosítottak! Szó szerint benne van.) És minden ilyen megnézett dokumentumnál javasolhatják a minősítés feloldását. (Novák Előd: Na, ugyan!) Tehát ők pontosan meg fogják tudni különböztetni, hogy az most egy megfigyelt áldozat neve és adata, vagy pedig egy megfigyelőnek vagy egy megrendelőnek a neve és az adata, és így tudják nem az áldozatokat még egy tortúrának kitenni, hanem a rendszer működtetőinek a nevét kihozni és nyilvánosságra hozni.
A kutatók számára bővített a hozzáférés lehetősége. Az áldozatok számára bővített nem csak a hozzáférés lehetősége, de a nyilvánosságra hozatal lehetősége is teljes mértékben megnyílt ebben az esetben, és így a nyilvánosság maga is sokkal inkább értesült lesz. De az ügy urává akkor is az áldozatokat tettük.
Ez a törvény pedig azáltal, hogy létrehozza magát a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, egy motort hoz az egész rendszer működésébe, akár a titkosítás feloldásával, az éves jelentésekkel, amit itt a parlamentben kell tárgyalni, a “fehér könyvek” összeállításával, azzal, hogy törvénymódosító javaslat előterjesztésére, javaslatára van lehetősége nem mint előterjesztőnek, hanem mint indítványozónak közvetett módon magának a Nemzeti Emlékezet Bizottságának, ami lehet, hogy azon inkább történészi, szakmai tudást igénylő törvénymódosításokat is ide a parlament asztalára hozhat a következő években, amelyek egy részét esetleg önök is pozitívnak tartanának, és nem ezt a törvénycsomagot érinti, hanem ezen túlmutató, más, Mav. törvényben vagy egyéb törvényekben részletezett szabályokkal kapcsolatosak. De ezzel egy kikerülhetetlen intézményt hozunk létre, amely kötelezve van a törvény által az aktivitásra jogalkotásban, jogalkalmazásban, ismeretterjesztésben, iratnyilvánosság kiterjesztésében és sok minden másban. Egy motor lesz. Mint ahogy köztünk van tizenegy éve a Terror Háza Múzeum, amely megkerülhetetlenné vált a magyar történelem XX. századi szemlélésével kapcsolatban, és egy új minőséget hozott a történelemszemléletben. Ma már egy baloldali politikus sem tudja megkerülni, hogy a Terror Házában bemutatott és a kommunista rendszerre is vonatkozó igazságokat ő maga el ne fogadja. Ugyanilyen funkciója lehet, ha nem is a muzeális ismeretterjesztésben, hanem a múlt feltárásában magának a Nemzeti Emlékezet Bizottságának. Ezért fontos, hogy ez a motor létrejöjjön.
És egy záró gondolat, amit már többször elmondtam, de nem tudom mással befejezni, mint ezzel. Lehet sok mindenről beszélni, lehet azt mondani, hogy ez szőnyeg alá söprés, lehet azt mondani, hogy ez kevés, lehet azt mondani, hogy másképp kellene csinálni valamelyest, de egyik felszólalásban sem hallottam olyan lényegi kritikát, amelyik azt mondta volna, hogy valamelyik szabályozási elem rossz irányba lép vagy rossz eszköz, inkább azt mondták önök közül sokan, hogy kevés vagy radikálisabban vagy többet vagy hasonló. És nem az áldozatok kezébe raknák önök a döntés lehetőségét, hanem a saját kezükbe vennék, mint képviselők döntenék el az áldozatok helyett a pontos iratnyilvánossági lehetőséget, köröket és egyebeket. Éppen azért tennék ezt, képviselő úr, látom, hogy értetlenül néznek, mert önök határoznák meg azokat a köröket, amit nyilvánosságra hoznának, és nem engednék meg egy Nemzeti Emlékezet Bizottságának, hogy az ügynökaktákat… - amelyek nem ügynökakták, képviselő úr, hanem áldozatakták, hiszen nem az ügynökökről van benne szó, hanem az áldozatokról van benne szó, és ha önök az ügynökaktákat akarják nyilvánosságra hozni egy az egyben, akkor az áldozatok adatait fogják nyilvánosságra hozni, akiket megfigyeltek.
Nyilván az önök szándéka nem erre irányul, ezt nem akarom semmiképpen sem belemagyarázni, sem az LMP részéről, sem a Jobbik részéről, sőt szerintem az MSZP részéről Tóbiás képviselő úr sem célzott erre, tehát nem akarom ezzel illetni önöket. Csak arra hívnám föl a figyelmet, hogy a hétköznapi, köznyelvi vagy az újságírásban vagy a parlamenti felszólalásainkban használt megnevezés is rossz, hiszen ügynökaktáknak hívjuk az áldozataktákat, azokat az aktákat, amelyek az áldozatokról, a megfigyeltekről tartalmaznak adatokat, s nem pedig az ügynökökről.
(22.00)
Tehát ezt csak szóhasználat tekintetében szeretném helyretenni. Tehát mi nem azt mondtuk, hogy itt a parlament eldönti, hogy mi nyilvános és mi nem, hanem az áldozat maga mindent feltárhat az őt megfigyelő, őt megnyomorító, vele foglalkozó különböző hivatásos, nem hivatásos személyekkel kapcsolatban.
Tehát hogy visszatérjek a zárómondatom fő menetéhez: mi egyértelműen egy olyan javaslatot tettünk le, amelyet önök, mégpedig elég részletes vitában elég alaposan szétszedték páran ezt a törvényjavaslatot, páran pedig az azt körülvevő gondolataikat osztották meg velünk, nos, tehát senki sem mondott olyat, hogy rossz irányba menne, hogy bármit bezárna, hogy bármilyen tekintetben nem a nyilvánosságot, nem a múlt feltárását szolgálná.
Ha tehát önök szerint is ez egy olyan javaslat, amelyik jó irányba megy, még ha önök kicsit más lépéseket is választanának, nem tehetik meg, hogy nem szavazzák meg a végszavazásnál. A végszavazásnál egyértelműen két szavazás lesz. Az egyik, amelyik ezt a javaslatot elfogadja, és nagyobb nyilvánosságot ad a kutatóknak, az áldozatoknak és a teljes közvéleménynek. És a másik a nem szavazatok, aki ezt nem támogatja, aki tehát az általunk javasolthoz képest visszalép, mert a mostani, jelenlegi szűkebb szabályozást támogatja.
Én azt ajánlanám mindenkinek a figyelmébe - bár úgy látom, különösebben sokak figyelmébe nem tudom ajánlani -, hogy ezt mérlegelje a végszavazásnál: támogatja-e azt, hogy bővüljenek a lehetőségek a múlt feltárásával kapcsolatban, támogatja-e azt, hogy az áldozat kiállhasson, és végre elmondhassa, hogy a szomszédja, a munkatársa, vagy az, aki az ő pozícióját vagy az ő veteményesét el akarta foglalni, az jelentett róla, az próbálta meg megnyomorítani az életét? Támogatják-e, hogy ezt meglépje a parlament, támogatják-e az áldozatoknak az önrendelkezésük bővítését vagy nem? Ha nem szavazatot mondanak, önök hozzájárulnak ahhoz, hogy csonka maradjon, ugyanolyan, mint a mostani, mindnyájunk által rossznak tartott állapotban, ugyanilyen csonka maradjon ez az állapot.
Kérem, ezt mérlegeljék, és ennek nyomán döntsék majd el, hogy igennel vagy nemmel szavaznak.
Az egyes módosítókról pedig, amiből szép számmal több tucatnyit önök benyújtottak, valószínűleg a holnapi napon fogunk tudni részleteiben is vitatkozni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Kontur Pál és dr. Vas Imre tapsol.)
