DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az, ami itt fekszik előttünk, egy szőnyeg alá söprési törvény. Az egész történet valamikor a rendszerváltás körül kezdődik, erre már előttem képviselőtársaim utaltak. A rendszerváltás pillanatában lett volna a legalkalmasabb momentum arra, hogy tisztán lássunk, és világosan meghúzzon a magyar politika egy cezúrát. Ez nem történt meg. Az, hogy 1989-90-ben a hatalom nem volt képes arra, hogy világos morális választóvonalat húzzon jó és rossz, diktatúra és demokrácia között, az sok tekintetben megágyazott annak a morális válságnak, ami ma a magyar társadalmat jellemzi. Az, hogy 1989-90-et követően össze lehetett mosni össze nem mosható minőségeket, és mindenki a maga szennyesét tudta takargatni a politikai elitből, ha rámutogatott a másikra, az nyílt felhívás volt arra, hogy ebben az országban következmények nélkül meg lehet tenni mindent.
Ne legyen illúziónk, az, hogy 1989-90 körül nem volt egy világos cezúra, nem lépte meg a rendszerváltás utáni magyar politikai elit azt, amit az akkori Csehszlovákiában vagy Lengyelországban megléptek, az egyben azt is jelentette, hogy a morális mércét nagyon-nagyon alacsonyra tette. Ha egy társadalomban a hatalom a morális mércét nagyon alacsonyra teszi, és történetesen abban az országban éppen sokan ácsingóznak arra, hogy az úgymond állami vagyont lebontsák, ez felhívás a szabadrablásra. Ez történt a rendszerváltás után.
Ne legyen senkinek illúziója, amikor az állambiztonsági múlt feltárásáról beszélünk, ez nem valami értelmiségi játék. Arról van szó, hogy akkor, amikor a rendszerváltás pillanatában össze lehetett mosni erkölcsi minőségeket, az egyben zöld lámpát mutatott, szabad jelzést adott azoknak, akik a régmúltban kialakított kapcsolatrendszerüket, akár az állambiztonsági hálózatokban megszerzett információs tőkéjüket használták fel arra, hogy ők legyenek az új hatalmasok, ők alkossák az új magyar kapitalizmus új burzsoáziáját. Ez történt a rendszerváltás után.
Az történt, hogy azok, akik felhalmoztak kellő információt 1990 előtt és a kapcsolatrendszerüket senki nem bolygatta meg 1990 után, sőt nagymértékben - kár, hogy Csóti képviselőtársam éppen kiment (Csóti György dr. Rétvári Bencével konzultál az ülésterem közepén.) - az MDF-es kormány is támaszkodott az ő “tudásukra” - köszöntöm Csóti képviselőtársamat -, ez egyben azt is jelentette, hogy Magyarországon egy olyan világ fog kialakulni, ahol a politikai és a vele összefonódott gazdasági elit cserbenhagyja a magyar társadalom többségét. Valóban volt sok próbálkozás, de azok a próbálkozások, amik akár a jobboldali, akár az álbaloldali kormányok idején voltak a múlt feltárására, rendre és nyilván nem véletlenül féloldalasak és következetlenek maradtak.
A 2010-es parlamenti ciklus megnyílta után éppen Rétvári Bence államtitkár úr volt az, aki most nyilván komoly szakmai megbeszélést folytat, aki beígérte, hogy a mágnesszalagokat 2011 november végéig nyilvánosságra fogják hozni, illetve az ezt biztosító jogszabályt meg fogja alkotni a közigazgatási és igazságügyi tárca. No, ez volt az első szószegés, államtitkár úr, az ön, illetve az önök részéről. Miután eredménytelenül eltelt ez a határidő, leketyegett 2011. november 30-a, a Lehet Más a Politika frakciója december 1-jén első alkalommal beterjesztett egy aktanyilvánossági törvényt. Majd miután kikértük, és ez némi zavart okozott a Fidesz-KDNP-frakció soraiban 2012 februárjában, és leginkább az arrogáns felháborodás volt az, ami itt jellemzett jó néhány fideszes vezetőt, jöttek szinte hetente a különböző ígéretek. Jött ígéret arra is, amit Novák Előd képviselőtársam úgy jellemzett, hogy az időhúzási törvényjavaslat, tehát ami itt van előttünk, ennek a megalkotására, mondtak önök itt mindent, hetet-havat összehordtak, megígérték azt, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága 2012. május 15-ig, aztán 2012. június 30-ig fel fog állni.
Sőt továbbmegyek: megtörtént olyan is, azt hiszem, pont Novák Előd azonnali kérdésére, hogy a belügyminiszter úr azt felelte, nem a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló törvény, hanem aktanyilvánossági törvény fog megszületni 2012. december 31-ig. Aztán ilyen ígéretek elhangoztak Gulyás Gergelytől és Lázár Jánostól is. Lázár János kifejezetten nem nemzeti emlékezet bizottságot ígért, hanem aktanyilvánosságot ígért. És a miniszterelnök részéről is elhangoztak ígéretek, ha másról nem, erről az időhúzási törvényjavaslatról már 2012-re.
Három alkalommal terjesztettünk elő aktanyilvánossági törvényt. A három törvényjavaslatban próbáltuk kezelni azokat az aggályokat, amelyek a Fidesz-KDNP-frakció részéről természetesen a színfalak mögött, de elhangoztak. Világossá tettük a harmadik törvényjavaslatunk során, hogy egy olyan törvényjavaslatot kíván az LMP a Ház elé tenni, amelyben a szabályozás fókusza nyilvánvalóan nem a bezsarolt kis spicliken van, hanem azokon, akik mozgatták ezeket a hálózatokat. Ezért beraktunk egy, a törvényjavaslat definícióit tisztába tevő rendelkezést is. És kezelni próbáltuk azt az igényt, államtitkár úr, hogy önök attól tartottak, hogy esetleg bizonyos történészek vagy bizonyos kutatók mazsolázgatni fognak a tengernyi adat között, és majd lesz, akiről kialakítanak egy úgymond régi állambiztonsági vagy régi kommunista múltbeli profilt, és lesznek, akikről nem.
(20.20)
Mi azt mondtuk, semmi gond, jöjjön létre az aktanyilvánosság mellett, az akták megnyílta mellett a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának adjunk egy olyan feladatot, hogy meghatározott határidőn belül ez a bizottság, az önök által megválasztott bizottság állítson össze profilt azokról, akik részt vettek a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon, illetve részt vettek a politikai hatalom gyakorlásában 1990. május 2-át követően. Ennek ellenére önök harmadik alkalommal is lesöpörték az asztalról ezt a törvényjavaslatot.
Negyedik alkalommal az LMP frakciója egy határozati javaslatot terjesztett elő, és ebben a határozati javaslatban azt kezdeményeztük, hogy a parlament kötelezze a kormányt arra, hogy 2013. december 31-éig beterjeszt a parlamentnek nem egy szőnyeg alá söprési törvényt, hanem egy aktanyilvánossági törvényjavaslatot. Önök azzal hátráltak ki még a határozati javaslat mögül is, hogy mind az alkotmányügyi bizottságban, mind pedig itt, plenáris ülésen azt mondták, hogy azért fölösleges ez a határozati javaslat, mert kár itt sürgetni a kormányt, mert a Fidesz-KDNP, illetve a kormány még idén elő fog jönni egy aktanyilvánossági törvénnyel. Az a helyzet, államtitkár úr, hogy önök egy rettenetesen nagyot hazudtak, eszük ágában nincsen idetolni a Ház elé egy aktanyilvánossági törvényt. Önök egy szőnyeg alá söprési törvénnyel jöttek ide, aktanyilvánosságról ebben a törvényben biztosan nincsen szó.
Hogy világosan értsük egymást: nem önmagában a Nemzeti Emlékezet Bizottsága intézményével lenne a baj. Természetesen, hogy önök meg sem próbálnak egy olyan intézményt felállítani, ahová adott esetben paritásos alapon, de legalább egy kisebbséget alkotva az ellenzéki frakciók delegálhatnának képviselőket, ez nyilván az önök szándékairól sokat elárul, illetve, hogy hogyan kívánják a mandátumuk lejárta után a legfőbb ügyészhez hasonlóan fönntartani a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagjait, erről Tóbiás képviselőtársam már beszélt. De az a helyzet, hogy önmagában a Nemzeti Emlékezet Bizottsága nem jelent aktanyilvánosságot.
És önök azzal szoktak védekezni és érvelni - és nyilván az államtitkár úr ezt a zárszavában is meg fogja még egyszer tenni -, hogy persze, mert itt az ellenzéki frakciók vagy legalábbis az új pártok folyamatosan a kis spiclikre, a szegény szerencsétlen bezsarolt spiclikre utaznak. Először is, Novák Előd képviselőtársam az imént már elmondta, hogy egyrészt az ügynököknek korántsem mindegyike volt bezsarolt, megtört ember, bár kétségtelen, hogy nagyon sokan bezsarolt, megtört emberek voltak. De itt hallgathattunk is egy idézetet, hogy volt, aki például anyagi érdekből jelentett, volt, aki meggyőződésből jelentett, legfeljebb időnként meggyőződést szokott váltani, ilyenről is tudunk.
És itt van az eb elhantolva! Amiért az LMP számára fontos az, hogy legyen aktanyilvánosság, az pontosan az, hogy még huszonöt év után sem látunk tisztán, hogy az állambiztonságot irányító kommunista hatalombirtokos szervezetek miként szőtték át a gazdasági, politikai, médiabeli rendszerváltást. Államtitkár úr, azért fontos az aktanyilvánosság - és itt nem pusztán csak az ügynökökről van szó, az ügynököket tartó tisztek neveiről is -, hogy világosan lássuk azt, hogy például a rendszerváltó parlament különböző frakcióiban hányan voltak ügynökök, hányan voltak olyanok, akik egyszer meggyőződésből szolgálatba léptek a III/iksznél, majd utána meggyőződést változtattak, hirtelen népnemzetiek lettek, liberálisok lettek meg a Jóisten tudja, mik lettek. Ezt jogunk van tudni, ezt joga van tudni minden magyar embernek.
Továbbmegyek: azt is jogunk van tudni, hogy hány olyan ember volt Magyarországon a rendszerváltás hajnalán, aki kiszolgálta a kommunista állambiztonságot, majd a megszerzett kapcsolatrendszerrel kirabolta ezt az országot. Hányan voltak a privatizatőrök között olyanok, akik egyébként a kommunista állambiztonságot szolgálták? Ezeket jogunk van tudni. Amíg nem látjuk azt pontosan, hogy a régmúltba visszanyúló hálózatok hogyan befolyásolják akár napjainkig a politikai döntéshozatalt, akár napjainkig a gazdasági életet, addig vakon megyünk el szavazni. Nem tudhatjuk azt, hogy akkor, amikor hatalomba segítünk a szavazatunkkal egy pártot, egy pártszövetséget, akkor pontosan milyen érdekszövetségek azok, amelyek a politikai döntéshozatalnál meghatározó szavazatmennyiséggel fognak rendelkezni.
Még egy dolog miatt fontos az aktanyilvánosság, hogyha hozzáférhetünk azokhoz az aktákhoz, amit Novák Előd is mondott, hogy mi van mögöttük: ez nem pusztán bizonyos spiclik neveiről szól, nem pusztán morális elégtételről vagy információs kárpótlásról szól, jóllehet az áldozatoknak ehhez is joguk van. Akkor, ha megismerhetjük ezeket az aktákat, megismerjük a mechanizmusokat, megismerhetjük azt, hogy egyébként ez az egész kommunista rendszer hogyan működött, megismerhetjük azt, hogy mik azok a szívességek, amelyeket egymásnak tettek ügynökök, illetve ügynökök és szt-tisztek (Szávay István: Az, az!), és lehet, hogy csomó dolog világossá válik a ’90-et követő - hogy miniszterelnök urat idézzem - zavaros húsz esztendőből. Nem csak neveket kell megismernünk; gyakorlatokat, mechanizmusokat is meg kell ismernünk. Aki rejtegeti az aktákat, aki kibújik az aktanyilvánosság alól, az azt üzeni a magyar társadalomnak, hogy van vaj a füle mögött, nem érdekelt abban, hogy a magyar nép megismerje azokat a régmúltba vesző mechanizmusokat, amelyek segítségével ezt az országot ki lehetett rabolni 1990 után, és amelyek segítségével az új rendszerben megváltoztatott meggyőződéssel lehetett a hatalmat gyakorolni. Ha önök nemet mondanak az aktanyilvánosságra, egyben ezt a kommunista állambiztonsági múltat kívánják rejtegetni. És ne feledjük el, hogy ebből a törvényjavaslatból fontos elemek hiányoznak ahhoz képest, amit az LMP az aktanyilvánossági törvényjavaslatokban javasolni kíván.
A második aktanyilvánossági törvényjavaslatunkban, államtitkár úr, mi tettünk volna egy büntetőjogi garanciát is arra, hogy innentől kezdve legyen vége annak a világnak, hogy politikai, gazdasági érdekektől vezérelve lehet emberekről előrángatni különböző kartonokat, megzsarolni, majd utána hirtelen eltűnni ezekkel a kartonokkal. Államtitkár úr, meg tudja nekem mondani azt, hogy 2002. június 18-án honnan fújta be a szél a D-209-es ügynök aktáit a Magyar Nemzet szerkesztőségébe? És ha ezt nem tudja megmondani - mert nyilván nem tudja megmondani, államtitkár úr -, mi a garancia arra, hogy ez a jövőben nem fog megismétlődni? Ez a bizottság erre nem garancia, ez a bizottság arra garancia, hogy színfideszesekkel feltöltött bizottság majd nyilván a Fidesz érdekeinek megfelelően fog szelektálni. Ebben a törvényjavaslatban nincsenek sem tárgybeli, sem időbeli garanciák.
És még valami: önök jótékonyan elfeledkeztek arról az LMP-s javaslatról, hogy ennek a bizottságnak legyen egy nagyon jól meghatározott, időhatárok közé szorított feladata, feladata arra, hogy valamennyi olyan személyről, akik a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon, majd 1990. május 2-át követően a politikai elitben szerepet játszottak akár napjainkig, ezekről a személyekről egy profil készüljön, hogy pontosan milyen kapcsolódásaik voltak nemcsak az állambiztonsági szervekhez, de adott esetben a KISZ, az MSZMP, a Munkásőrség és más szervezetek különböző vezetési szintjeihez. Önök nem akarnak ilyen feladatot adni.
Az LMP azt szeretné, hogy mindenkiről, aki szerepet játszott a rendszerváltásban vagy a rendszerváltást követő két évtizedben, világosan lássák a magyar választók, hogy hogyan, milyen szinten kapcsolódott a diktatúra intézményeihez. Önök ebben nem akarnak tisztán látni. Önök megtűrnek adott esetben kommunista hatalombirtokosokat a saját kulisszáik mögött, sőt meg is ünneplik őket. Önök megtűrnek akár volt kommunista hatalombirtokosokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) - egy perc hosszabbítást kérnék, köszönöm szépen - a saját frakciójukban is, ha arról van szó, de egyet nem akarnak, államtitkár úr, hogy a magyar emberek saját jogon hozzáférhessenek az aktákhoz, nem akarják, hogy a magyar emberek saját jogon megismerhessék azt, hogy ezeket a hálózatokat pontosan kik és hogyan mozgatták. Amíg erre nincsen senkinek alanyi joga, az aktákkal szabadon lehet játszadozni. No nem mindenkinek, mert itt is érvényes a jelszó: csak a Fidesz! Egyetlenegy dolgot viszont továbbra sem fogunk tudni, hogy a régmúltba visszanyúló állambiztonsági hálózatok hogyan vettek részt, hogyan befolyásolták a gazdasági rendszerváltást, a gazdasági gengszterváltást, adott esetben a régi állambiztonsági hálózatok hogyan szállták meg a rendszerváltó politikai elitet. Ez a kérdés továbbra is a levegőben van, és ha a Fidesz-KDNP-n múlik, akkor a levegőben is marad.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)
