MIRKÓCZKI ÁDÁM
MIRKÓCZKI ÁDÁM
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Kezdünk saját magunk karikatúráivá válni, ha ezt így folytatjuk. Azt gondolom, hogy ennek a napirendi pontnak nem ez a lényege, és ahogy elkezdődtek itt a kétperces hozzászólások vagy viták, én megint azt érzékeltem, amiről jóval hosszabban beszéltünk az idei év tavaszán, illetve kora nyarán erről a javaslatról, és a vezérszónokimban hosszan beszéltem arról, hogy az már önmagában szégyen, hogy 2013-ban, sok-sok évtizeddel az említett diktatúrák után még mindig itt tartunk, hogy hova kiknek kell kötelezővé tenni vagy lehetőségként felajánlani a látogatásokat, hogyan kell erről beszélni, és a többi.
Itt az iménti kétpercesek jól mutatták, hogy mind a Fidesz, mind az MSZP álláspontja még mindig bele van ragadva az elmúlt évtizedek e témában való közéleti paneljei közé. Még mindig az számít, hogy ki mit terjesztett be, mikor terjesztett be, ki kit támogat, ki akarja szélesebbre nyitni a kapukat, ki akar a legnagyobb erkölcscsősz lenni vagy épp a legnagyobb védelmező szerepében feltűnni. Nem ez a lényeg. Végre és egyértelműen a lényegről kellene beszélni.
Ami konkrétan a mai napirendet illeti, én Steiner képviselőtársamnak segítenék annyiban, vagy inkább alátámasztom, amit mondott, furcsa módon, hogy amit Révész Máriusz nem mondott el, azt én bátran kimondom: az eredeti javaslatba azért nem került bele még a részleges költségtérítés sem, ugyanis az MSZP-s előterjesztésben az szerepelt, hogy az auschwitz-birkenaui haláltábor, illetve a Holokauszt Emlékközpont. És az eredeti vezérszónoki körös vitában mind a Fidesz, mind a KDNP, mind a Jobbik is állást foglalt amellett, hogy a lengyelországi emlékmúzeum látogatását nem biztos, hogy elő kellene írni abban a formában, ahogy. És ha jól emlékszem, senki nem anyagi vonzatok miatt ellenezte, sokkal inkább azért, mert egyrészt Lengyelországban történt, másrészt a németek követték el, és természetesen gyorsan aláhúzom, nem elvitatva a magyar vonzatát és a magyar tragédia érintettségét ezen emlékhelyen, de van pont elég Magyarországon is, amelyet meg lehet látogatni, föl lehet keresni, és ugyanúgy minden érintettnek méltóképpen lehet rá emlékezni.
Én úgy emlékszem - és vissza lehet keresni a jegyzőkönyveket -, hogy az eredeti, elég hosszúra sikerült vitában az MSZP kivételével minden frakciónak ez volt az álláspontja, csak ezt Révész Máriusz képviselőtársunk most nem mondta. De én nem gondolnám, hogy anyagi vonzata lenne mindennek.
A Jobbik álláspontja kezdettől fogva világos, és mind vezérszónokiban, mind egyéb hozzászólásokban elmondtuk, hogy emlékezni és emlékeztetni fontos és szükséges, de mindezt tegyük úgy, hogy a kettős mérce nyomokban se legyen fellelhető. Ellentétben azt látjuk, és elsőként a Jobbik terjesztette be a recski tábor látogatására vonatkozó javaslatát, pontosan a kettős mérce kompenzálásának a jegyében történt, hiszen a holokauszt kapcsán mind országszerte, földrajzi értelemben helyileg van számos ilyen akár időszaki, akár állandó kiállítás vagy múzeum, mind pedig, ha csak a különböző, akár konferenciákat, akár más egyéb emléknapokat veszünk, nincs arányában az országot ugyanolyan minimum vagy talán még súlyosabban - de valóban ne állítsuk szembe egymással a diktatúrákat és a szörnyűségeket -, nincs arányban a kommunizmusról való méltó megemlékezéssel. Ezért javasoltuk mi az iskolások számára a recski tábor látogatását.
Ellenben azt is elmondtuk, és most is elmondom, hogy nem így kellene, és ezért van zsákutcában a magyar közélet e tekintetben, mert nem így kellene megoldani ezt a problémát, hogy mire hogyan emlékezzünk, a jövő generációinak a felelősségtudatát hogyan neveljük és hogyan mélyítsük, hogy többé ne fordulhassanak elő ilyenek. Nem ezzel kellene, hogy előírunk különböző látogatásokat és különböző emlékhelyek, múzeumok megkeresését, hanem a közbeszédet és a tematikát kellene egy picit megváltoztatni.
Mire gondolok itt elsősorban? Arra - és ezt is elmondtuk már nagyon sokszor -, hogy bizonyos történelmi cselekmények, akár áldozatok számát, akár elkövetők számát, akár súlyosságát vagy nem súlyosságát, nem Btk.-paragrafusokban kellene megszabni, és azt beleverni akarva-akaratlanul a jövő generációinak fejébe, hanem ezt rá kéne bízni a történelemre és a történészekre.
(17.10)
Vannak, Steiner képviselőtársunk is említett egy történészprofesszort, mi is tudnánk nagyon sokat, akik egyébként mindannyian a saját területükön elismertek, nagyon sok komoly munkát letettek az asztalra, de köszönő viszonyban sincs az álláspontjuk egymással. Mi azt gondoljuk, hogy ez egy külön szakma, egy külön hivatás, és ezt rájuk kellene bízni, és nem törvényi szinten szabályozni.
Az, hogy iskoláknak előírjunk látogatásokat, egy fontos és szükséges dolog, de nem elégséges, és nem ez a lényeg. A lényeg abban van, amire egyébként Steiner képviselőtársunk is utal, amikor éppen a politika játékszerévé tesszük. Csak itt szeretnék figyelmeztetni, hogy pontosan az antiszemita kártya az, amit a politika és a magyar közélet vagy a magyarországi közéletet úgymond tematizáló különböző sajtóorgánumok különböző szereplői szinte nap mint nap elővesznek. Elég egy rosszul sikerült félmondat, elég egy rossz tekintet, és ha előkerül az antiszemita kártya vagy valakire rásül ez a stigma, az úgymond a nagy demokratikus magyar közéletben megszűnt létezni, és mindez továbbgenerálja, hogy majd az iskolákban ez hogyan fog levetülni, hogy majd a tanár hogyan mutat be egy-egy történelmi eseményt, s a többi, s a többi. Szóval azt gondolom, mindenki érti, hogy a probléma hol van.
Tehát a bűnbakképzést és a kettős mércét kellene fölszámolni, hogy legyenek látogathatók és kelljen meglátogatni ezeket az emlékhelyeket. De nagy kérdés, hogy a szándék mögött mi áll, mennyire hiteles az előterjesztő szándéka, hogy miért kell ezeket meglátogatni: azért-e, hogy ismerjék meg, vagy pedig azért, hogy adott esetben, ha valaki ezt kihagyja, vagy egy oktatási intézmény nem egészen úgy szeretné ezt kivitelezni, ahogy elő van írva, akkor bizony ott lebeg az antiszemitizmus képzeletbeli hóhérpallosa fölötte. Szóval én azt hiszem, hogy nagyon óvatosan kellene bánni ezzel a tematikával.
Auschwitz kapcsán azért annyit elmondanék talán, hogy én ezt meghagynám a családok privilégiumának, hogy oda fontosnak, szükségesnek érzi-e a gyermekét, főleg általános iskolás korú gyermekét elvinni, mert valljuk meg őszintén, azért itt van Budapesten is a Holokauszt Emlékközpont, ott van a Terror Háza, amit a kereszténydemokraták javasoltak, ami egyébként mind a két diktatúrát, én úgy gondolom, megfelelő szinten bemutatja, és ott van az általunk benyújtott, recski tábor látogatására vonatkozó javaslat is. De az, hogy általános iskolás gyermekeket, akiknek azért, valljuk meg őszintén, semmi közük ahhoz a tragédiához, ami ott történt, Lengyelországba szállítsunk ezért, ez legyen inkább a család magánügye. Én azt gondolom, hogy minden felelős állampolgár és minden felelős szülő el tudja dönteni a saját maga erkölcs- vagy értékítéletével, hogy mit és mennyire tart fontosnak a gyermeke számára, főleg ilyen borzasztó dolgokat bemutató emlékhelyek látogatása kapcsán.
Én még egyszer arra kérném jelen esetben az itt ülőket vagy általuk a többi frakciót is, hogy egy picit azon változtassunk már, hogy lehet itt a számháborúban meg a különböző javaslatok formájában, a benyújtott irományok sebességében vagy mértékben vitatkozni és rivalizálni egymással, de azt adjuk már meg a jövő generációi számára, hogy nézzenek szembe valóban a múlttal meg őseik vagy felmenőik történelmi eseményeivel, de engedjük már meg nekik azt, mármint a gyermekeknek és a jövő generációinak, hogy bizony kérdéseket tegyenek fel, hogy bizony elgondolkodjanak rajta, és korlátok nélkül ismerjék meg mind a két oldal bűneit, mind a két oldal tetteit és mindenfajta diktatórikus rendszer hátterét, és ne a különböző szankciók által próbáljuk meg tematizálni az ő fejükben a leendő ismereteket, hogy miről mit szabad mondani és meddig szabad elmenni.
Én azt hiszem, hogy ahhoz, hogy megváltozzon, és mondjuk, a következő parlamenti ciklusban vagy a következő parlamenti ciklusokban ilyen határozati javaslatokról már ne kelljen beszélnünk és ne kelljen vitatkozni, az kellene elsőként, hogy itt mi olyan törvényi szabályozásokat hozunk, ahol a történelmet a történészekre bízzuk, a gyermekeknek pedig csak lehetőséget adunk arra, hogy mindezt megismerjék, vagy ha úgy tetszik, fölkeltsük a vágyat a fiatalokban, hogy ezeket a történelmi, nemcsak tragédiákat, hanem dicsőségeket is megismerjék, és lehetőségük legyen Btk.-szankciók nélkül kutatni, vitatkozni, kérdéseket föltenni, és ezáltal saját magukat érdekeltté tenni abban, hogy minél mélyebb ismeretekre tegyenek szert, amiből aztán tanulnak, és hogy ha magukénak érzik a levont következtetéseket, akkor azt hiszem, úgy lesznek felelős magyar állampolgárok, és úgy kerülhető el az, hogy a jövőben ilyenfajta szörnyű események előfordulhassanak. De az, hogyha mi diktatórikusan elvárunk valamit, és még azt törvényileg szabályozzuk is vagy adott esetben szankcionáljuk, bizony mindig, ahogy azt a történelem és az elmúlt évek, évtizedek bizonyítják, kontraproduktív lesz, és pontosan az ellenkezőjét érjük el vele.
Én nagyjából és nem is olyan röviden ennyit szerettem volna mondani. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
