MAGYAR ZOLTÁN

Full text search

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Göndör képviselőtársamra kénytelen vagyok reagálni. Ez nem egy személyes ügy vagy nem utálatról van itt szó. Önökkel ellentétben mi nem mozgunk ilyen körökben, nem ismerhetjük ezeket az úriembereket, így (Göndör István közbeszól.) utálni sem utálhatjuk őket. Ugyanakkor azért azok már tények, és úgy gondolom és remélem, hogy ebben nem lesz vita közöttünk, hogy annál a Lengyelországnál vagy azoknál a nyugat-európai országoknál, amelyek sorra szorítanak ki minket az agrártermékek területén a piacainkról, nem működnek ezek a nagyüzemi gazdaságok, amelyeket ön most sajnál, hogy esetleg egy-egy esetben nem kapták meg a szükséges támogatást a fejlesztésekhez. Tehát egyáltalán nem lehet azzal bírálni, mondjuk, azt a lengyel tejet vagy szlovák sajtot, hogy ilyen körülmények közül kikerülő termék lenne, és azért tudna minket kiszorítani a saját piacunkról. Ez az egyik.
A másik pedig, ha ez is egy olyan beruházás lett volna, amilyenből jó néhány már megvalósult ebben az országban, akkor pedig nem is kérünk belőle, hiszen azok mellett a munkahelyek mellett, amelyeket ön említett, és elképzelhető, hogy létrehozta volna, két-háromszor annyi is megszűnhetett volna. Ebben a konkrét esetben nem tudhatjuk, mivel nem valósult meg, de a hasonló beruházásoknak szinte minden esetben ez lett a következménye. Úgyhogy én ezt annyira nem sajnálnám.
Köszönöm a szót. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť