GŐGÖS ZOLTÁN

Full text search

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nyilván ön előtt is ismert, hogy súlyos gondokkal küzd Pápa térségének legnagyobb foglalkoztatója. Nagyjából kétezer családot érint ez a csődeljárás, amibe ez a vállalkozás került.
Tavasszal volt kormányzati intézkedés, aminek a segítségével ez a vállalkozás önkormányzati tulajdonban van. (Zaj. - Közbeszólás: Állj meg, mert nem hallja a miniszterelnök.) Nem hallotta a miniszterelnök úr… Innentől kezdve viszont úgy érezzük mi, ott a térségben lakók, mintha a kormány elengedte volna az önkormányzatnak és ennek a vállalkozásnak a kezét.
Az van ugyanis, miniszterelnök úr, hogy látunk erőfeszítéseket, a termelők irányába vannak lépések, hogy a beszállítók valamilyen módon kártalanításra kerüljenek, de itt is csak részleges kártalanítás van, hiszen a követelt összeg nagyjából feléről van szó, tehát lesz egy olyan kör, ahol semmilyen kártalanítás nem lesz, ez már világosan látszik. De nem szól róla a fáma, hogy mi fog történni október után, miután az utolsó béreket még a cég ki tudja fizetni, főleg akkor, ha felszámolási eljárás indul a csődeljárás után.
Azt szeretném kérdezni, hogy mit lát ön, hogyan gondolják, hogy ezt a százéves vállalatot hogyan lehetne kihúzni a jelenlegi gödörből. Ugyanis ez a vállalat körülbelül 8 milliárd forint közterhet fizetett be a három és fél év alatt, ebből körülbelül 3,5 milliárdot azoknak az intézkedéseknek a következtében, amiket már ez a kormány hozott a különböző különadók, kötelező béremelések és egyéb járulékok miatt, úgy, hogy az ottani dolgozók ettől persze semmivel jobban nem jártak. Azt is látjuk, hogy másfél milliárd visszakerült ebből, de feltétlenül szükség lenne valami érdemi állami beavatkozásra. Ennek a beavatkozásnak szerintem egy lehetséges módja van: ha az MNV Zrt. átveszi ennek a cégnek az irányítását és - amire lehetősége is van egy opciós szerződés alapján - a tulajdonát, lerendezi a tartozásokat, és egy reorganizáció keretében újraindítja a gyárat (Az elnök csenget.), amivel talán azt is be tudja bizonyítani, hogy ebben a gazdasági környezetben is tud működni egy húsipari vállalat.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť