DR. SZALAY PÉTER

Full text search

DR. SZALAY PÉTER
DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy érzem, azért ketté kéne választani a kérdéskört, mert az egy másik vita lenne, egy másik eset lenne, amikor a pályázati eljárással kapcsolatos kifogásokról tárgyalunk. Most maga a törvényjavaslat, amiről tárgyalunk. Itt reagálnék arra, amit Tóth Csaba képviselőtársam mondott erről a garantált árrésről (Zagyva György Gyula: Hülyének nézik az embert.), illetve, hogy miért bővítette a törvény a termékkört. Azt mondta képviselőtársam, hogy a termékkör bővítése élelmiszerüzletek tönkremenetelét eredményezi. Hát ugye, ahhoz képest, hogy itt beszélünk szeszes italról, kávéról, energiaitalról, újságról, ásványvízről, üdítőitalról, nem hiszem, hogy egy élelmiszerüzlet spektruma ennyiben kimerülne. Szerintem az árusított termékek százalékában is egy töredéket jelentene. Tehát nem hiszem, hogy befolyásolná az élelmiszerüzletek működését.
A másik pedig a feketepiac. Mondok egy példát, nagyon jó példát: a kábítószerek esete. Ugye, felbukkan liberális, sőt most újabban szocialista politikusok részéről vagy odacsapódott politikusok részéről a kábítószerpiac liberalizálása. Na most, erre is az az érv, hogy azért kell liberalizálni, mert ha lehetne kábítószert kapni Magyarországon, a piacon szabadon, mint mondjuk Hollandiában, akkor a feketepiac majd csökkenne. Hát ez szerintem nem egy elfogadható elmélet.
Köszönöm szíves figyelmüket.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť