SZILÁGYI GYÖRGY

Full text search

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Szalay úr, azt, hogy a vendéglátóhelyek dohányzásának a tiltása mennyire volt siker, egy jó pár helyen megkérdezhetné azoktól az emberektől, akik kénytelenek olyan környezetben élni, ahol egy vendéglátóhely van a közelükben. Főleg nyáron. Tudja, mi történt? Akkor is felhívtuk erre a figyelmet. Mivel bent a kocsmában vagy a vendéglátóhelyen nem lehet dohányozni, ezért a kocsma és a vendéglátóhely kiköltözött az utcára. Tehát inni lehet. Azt sem lehetne, csak hát Magyarországon két hét alatt rend lett, közbiztonság van. Ha bent dohányoznának, azért komolyan büntetnék őket, de hogy kint isznak az utcán, nem büntetik őket. Képzelje el, hogy egy ilyen forgalmasabb helyen az, aki ott lakik a környéken, egy nyári éjszaka zárt ablak mögött sem tud aludni, nemhogy nyitott ablaknál, mert nem kell ott ordibálni, nem kell randalírozni a környéken, elég, ha csak 15-20 ember kint normálisan beszélget, és már olyan zaj van. Azt egyébként felül kellene vizsgálni, hogy ezek a tiltások milyen helyeken és milyen módon lennének megfelelőek, hiszen ez nem egy akkora sikertörténet, és szerintem nagyon sok embernek nagyon sok kellemetlenséget okozott.
(20.00)
De valóban valamit tenni kell, valóban lépni kell, és nem is lenne problémánk, ha erről szólna a törvényjavaslat, de sem az eredetinek, sem ennek a törvényjavaslatnak ahhoz, hogy egészséges életmódra neveljük az embereket, hogy visszaszorítsuk ezeket a káros hatásokat, hogy a fiatalokat megóvjuk, semmi köze. Csak remélem, hogy nem azért emlegeti ilyen sokszor a kábítószer-fogyasztást meg az italt, hogy esetleg azt is állami monopóliummá kívánják tenni (Dr. Szalay Péter: Nem.), és akkor így megőrzik a fiatalok egészségét, és esetleg visszaszorítják a fogyasztást. (Derültség.)
Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť