DR. HARANGOZÓ TAMÁS

Full text search

DR. HARANGOZÓ TAMÁS
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Üdvözlöm az arénában államtitkár urat; szerintem ő sem gondolta régebben, hogy ez elő fog vele fordulni. Nyugodjon meg, államtitkár úr, nem a saját ügyemben fogom kérdezni, hiszen kit is érdekelne Magyarországon, hogy egy C típusú nemzetbiztonsági védelem alatt álló ellenzéki képviselő telefonját itt a parlamentben a belügyminiszter éves meghallgatásán, az ő személyes jelenlétében el lehet lopni, és több mint egy év óta ebben az ügyben semmilyen eredményt a rendőrség el nem tudott érni. Kérdésemet egy sokkal fontosabb és szemmel láthatóan a közérdeklődésre sokkal jobban számot tartó ügyben fogom feltenni önnek.
Történt ugyanis, hogy a miniszterelnök úr családi rendezvényén, lányának lakodalmán eltűntek mobiltelefonok. A hírek szerint ezen kis értékű lopásnak minősülő ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi osztálya nyomoz, akik a kihallgatásokon túlmenően DNS-mintákat is vettek a tanúktól, ha minden igaz, több tucattól. Ha a hírek igazak, a nyomozás költségei mára már több millió forintra rúgnak.
Kérdezem tehát államtitkár úrtól, hogy kiknek a telefonjai tűntek el ezen a lakodalmon, ami indokolttá teszi, hogy egy ilyen ügy ilyen kiemelt ügyként legyen kezelve. Talán védett személy telefonja tűnt el, talán állami vezető telefonja tűnt el, rendőri vagy titkosszolgálati vezető telefonja tűnt el, hogy a Nemzeti Nyomozó Irodának kell ezzel foglalkoznia? Pontosan mennyibe került eddig a nyomozás? Pontosan hány embertől vettek - hogy ezt is tisztázzuk már - DNS-mintát a nyomozás során? Kik és pontosan milyen jogszabály alapján, kinek a döntése alapján nyomoznak ebben az ügyben? Név szerint ha meg lehetne tudni, melyik rendőri vezető felelős a nyomozásért?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť